Több ezer orosz munkás érkezik Paksra: hatalmas, 5000 férőhelyes munkásszálló is épül
Első ütemben egy ötezer férőhelyes, minden alapvető infrastruktúrával rendelkező komplexum épül Pakson a Paks II. atomerőmű építésére érkező dolgozók számára – közölte Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója az Economxnak, hozzátéve, hogy a hatóságok között már folynak az egyeztetések a beruházásról.
Jelenleg nagyjából ezren dolgoznak a területen, de ez a létszám csúcsidőszakban nyolc-tízezerre nő majd. Az ipari park közelében már tavaly is elkészült egy háromszáz fős munkásszállás, lapinformáció szerint pedig egy ötszáz lakásos lakópark is épül a városban.
APaks II. Zrt. kommunikációs igazgatója szerint a szükséges férőhely biztosított lesz, a dolgozókat a munkaterület közvetlen szomszédságában szállásolják el. Véleménye szerint a több ezer fős létszám közvetlenül nem fogja a várost terhelni, ahogy nyilatkozta:
Elszállásolásukra a munkaterület közvetlen szomszédságában kerül sor. A szigetszerűen kialakításra kerülő területen minden alapvető infrastruktúra rendelkezésre fog állni a munkavállalók számára, az élelmezéstől az egészégügyi szolgáltatásokon át a kikapcsolódásig (például sportpályákkal). A több ezer fős létszám tehát közvetlenül nem fogja a várost terhelni. A hatóságok között már folynak az egyeztetések az első ütemben ötezer fős komplexum kiépítéséről
Jönnek az oroszok
Az érkezők elszállásolásában Kern Tatjána – 2004 óta a Magyarországon Élő Orosz Honfitársak Koordináló Bizottságának az elnöke – a Roszatom kapcsolattartójaként vesz a projektben részt. Az ő feladata, hogy otthont találjon az ide költöző oroszoknak, segítsen beilleszkedésben és koordinálja a feladatokat a fogadó városokkal.
Tatjána a HVG-nek nemrég arról beszélt, hogy rendszerint idősebbek szakemberek érkeznek Paks II építésére, akiknek már van otthon családjuk, vagy eleve családdal érkeznek, és ha vége az építkezésnek, mennek is vissza haza.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)