Nem egy borvidék, mégis győztes: Debrecenben találták meg az ország legjobb bio borait

HelloVidék   
  Megosztom
Nem egy borvidék, mégis győztes: Debrecenben találták meg az ország legjobb bio borait

Idén 10 borvidék 21 pincészet összesen 88 borát bírálta a nemzetközi borakadémikusokból, borászokból és újságírókból álló zsűri Debrecenben. A XVI. Országos Bio Borverseny végeredménye pedig rendkívül imponáló lett, ugyanis a zsűri a 100 pontos rendszerben hiába tette magasra minőségi elvárásait - írta meg a haon.hu.

Ahogy a portál írja, idén minden eddigi rekordot túlszárnyalva, 10 borvidék 21 pincészet összesen 88 borát bírálta a nemzetközi borakadémikusokból, borászokból és újságírókból álló zsűri a XVI. Országos Bio Borversenyen. A megmérettetés – amelyet Kovács Pál borakadémikus és a Debreceni Borozó szervezett – egyik fő célja a bio borok népszerűsítése. A debreceni borverseny végeredménye rendkívül imponáló lett, ugyanis a zsűri a 100 pontos rendszerben hiába tette magasra minőségi elvárásait, így is 28 bort aranyéremben részesített.

Tizennyolc évvel született az az ötlet, ha már itt vagyunk Debrecenben, egy óriási biológiailag védett terület, a Hortobágyi Nemzeti Park 37 ezer hektáros területe mellett, ahol szinte mindent csinálnak bio módon, csak borokat nem, hozzuk ide az ország bio borászait, hogy a finom bio ételek mellett mutassák be boraikat

- mondta el az ünnepélyes díjátadáson Kovács Pál borakadémikus, a bio borverseny ötletgazdája.

Ők lettek a debreceni bio borverseny legjobbjai

Az idén 10 borvidék 21 pincészet összesen 88 borát bírálta a nemzetközi borakadémikusokból, borászokból és újságírókból álló zsűri. Kovács Pál elmondta, idén két ponttal emelték a ponthatárokat, tehát aranyérmet minimum 89 ponttal lehetett elérni. Ez alkalommal 28 bornak sikerült ezt az értéket meghaladnia.

A szeptember 26-i, borkóstolóval egybekötött ünnepélyes eredményhirdetésen:

  • A legeredményesebb borászat elismerést a Hárs Családi Bio Pincészet (Szajk) és a Zelna Borászat (Balatonfüred) nyerték el,
  • A Magyar Bor Akadémia különdíját a Szászi Birtok (Hegymagas) nyerte el,
  • Champion vörös-díjat Steigler Pince (Sopron),
  • Champion fehér-díjat pedig a Skrabski Borászat (Balatonudvari) kapott.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

borverseny

bio borok

bio borverseny

debrecen

hortobágy

xvi. országos bio borverseny