Árad a Tisza: brutális mennyiségű hulladék úszik a víz tetején
Árad a Tisza, a folyó felső szakaszára újra nagy mennyiségű kommunális hulladék érkezik, amelynek kiszedése pénteken megkezdődött - írja a szoljon.hu.
Árad a Tisza, a folyó felső szakaszára újra nagy mennyiségű kommunális hulladék érkezik, amelynek kiszedése pénteken megkezdődött - írja a szoljon.hu.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a napokban azt a magyar állami támogatási programot, amely a kis- és középvállalkozásoknak hivatott segítséget nyújtani és likviditást biztosítani a koronavírus-válság hatásainak enyhítése érdekében. Íme a részletek.
Az erőmű a régió kiemelt foglalkoztatójaként több ezer család megélhetését biztosítja, ezért fontos a működés környezetbaráttá alakítása során is a munkahelyek védelme.
Egykor a hazai vegyipar fellegvára volt, aztán az autóipar fontos beszállítói lettek. Balatonra épülő turizmusát még a járvány sem tudta teljesen bedönteni: Veszprém megyét vesszük górcső alá.
Idén több szempontból is változtak a pálinkafőzés szabályai. Míg a főzés adminisztrációs teendői szinte alig változtak, a párlat-előállítás bizonyos mennyiségig adómentessé vált a magánfőzőknek és a bérfőzőknek egyaránt.
Bár jelenleg is sokfelé van belvízvédelmi készültség elrendelve az országban, a meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan tovább fog nőni az elöntött területek nagysága.
Felére csökkenhet a vaddisznók száma a 2024-2025-ös vadászati év végéig előírt vaddisznógyérítés miatt, ez pedig középtávon jelentős bevételcsökkenést, veszteséges működést okozhat a vadgazdálkodóknak.
A HelloVidék megyekörkép-sorozatában most Komárom-Esztergom került sorra. Lássuk, milyen gazdasági mutatókkal rendelkezik a megye.
Az üzemben tapasztalt áldatlan állapotok miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a létesítmény tevékenységét.
Délelőtt 10 órakkor kezdődött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara év eleji Gazdasági Évnyitó című rendezvénye.
Az akcióval a NAV a bűnszervezet működését megszakította, az elkövetők akár húsz év szabadságvesztésre is számíthatnak.
Hét és fél százalékkal esett az öt legnagyobb sörgyártó forgalma tavaly, csak a szuperprémium és az ízesített alkoholmentes termékek bizonyultak válságállónak.
A 2020-as év nem kedvezett a személyi hitel felvételnek: a szigorodó feltételek és anyagi bizonytalanság eltántorította a lakosságot az igényléstól.
A nagyböjt kezdetéig, február közepéig kampány indítottak a sertés- és mangalicafogyasztás népszerűsítésére.
A tavalyi visszaesés után idén az ingatlan-adásvételek számának növekedésére és az újlakásépítések felfutására számítanak az elemzők.
A február elsejei indulástól öt pénzintézetnél érhető el az állami kamattámogatással segített, így maximum 3 százalékos kamatozású hitel.
A magyarok közel 80 százaléka nem tudja utólag azonosítani kártyás vásárlását egy kutatás szerint.
A járványügyi helyzet ellenére több beruházással is gazdagodott Pásztó a múlt évben. Megújult például a sporttelep, új köntöst kapott a helyi piac, de kamerarendszert is kiépítettek a lakosság biztonságának érdekében.
Új funkciókat is kap Őriszentpéter frissen felújított, emblematikus épülete: az ominózus a "sárga ház".
Mutatjuk, mennyivel jártak rosszabbul az eleve alacsony jövedelmű, nyugdíjas háztartások a múlt évi infláció-hullámvasúttal.
Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével beszélgettünk arról, hogyan érinti a magyar agráriumot a pandémia, miért fontos békeidőben is a hazai termékek vásárlása, és hogy meg fogják-e érezni a magyar fogyasztók a Brexitet.