Kinyíltak a hóvirágok, irány az Alcsúti Arborétum!

MTI   
  Megosztom
Kinyíltak a hóvirágok, irány az Alcsúti Arborétum!

Kinyíltak a hóvirágok, megkezdődött a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban - közölte az arborétum szakmai vezetője szerdán az MTI-vel.

A hóvirágok mellett láthatók még téltemetők és krókuszok is. Felhívta a figyelmet, hogy a tavaszi virágünnep nem ér véget a hóvirágok elvirágzásával, hiszen a következő időszakban a nárcisz, a tulipán, a keltike, a hérics és a májvirág is virágba borul az arborétumban, mondta Farkas Norbert az arborétum szakmai vezetője.

A mediterrán hóvirágmező több mint 2 és fél hektáron terül el az arborétumban. A kora tavasszal nyíló hóvirágok között hét hóvirágfaj 24 fajtája tekinthető meg Magyarország legeredetibb angolparkjában.

A hóvirág Benkő József (1740-1814) botanikusnak köszönheti a nevét, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert kis tavaszköszöntő virágot.

A 40 hektáros Alcsúti Arborétum létrejötte József nádorhoz (1776-1847) fűződik, aki alcsúti birtokán felépítette Magyarország legnagyobb klasszicista kastélyát, egy schönbrunni kertépítőmesterrel pedig megterveztette az ország egyik első tájképi kertjét, a táj természetes formáit utánzó angolparkját.

A kastély 1944-ben ismeretlen körülmények között leégett, ma már csak oszlopos timpanonja látható, és az angolpark jó néhány egykori létesítménye sincs már meg. Az arborétumba, amely valamikor a magyar növényhonosítási kísérletek egyik központja volt, az elmúlt évszázadokban számos egzotikus fát és sokféle növényt telepítettek.

Alcsútdoboz, 2017. február 26.
Hóvirágok, tudományos néven Galanthus a Váli-völgyben fekvő Alcsúti Arborétumban, mely József nádor egykori - 40 hektáros kastélykertje volt.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Hóvirágok a Váli-völgyben fekvő Alcsúti Arborétumban. Fotó: MTVA/Faludi Imre

Alcsútdoboz, 2011. március 15.
Közel két hektáron teljes pompájában virágzik a 2005 szeptembere óta hazánkban is védett növénynek minősített kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) az Alcsúti Arborétumban. Felvételünk 2011. március 12-én készült.
MTI Fotó: Czimbal Gyula
Közel két hektáron teljes pompájában virágzik a 2005 szeptembere óta hazánkban is védett növénynek minősített kikeleti hóvirág az Alcsúti Arborétumban. Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Alcsútdoboz, 2011. március 15.
Látogatók az Alcsúti Arborétumban, ahol közel két hektáron teljes pompájában virágzik a 2005 szeptembere óta hazánkban is védett növénynek minősített kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis). Felvételünk 2011. március 12-én készült.
MTI Fotó: Czimbal Gyula
Látogatók az Alcsúti Arborétumban. Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Alcsútdoboz, 2014. február 20.
Az enyhe télben nyílik a hóvirág az Alcsúti Arborétumban, Alcsútdobozon 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az enyhe télben nyílik a hóvirág az Alcsúti Arborétumban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Alcsútdoboz, 2014. február 20.
Katicabogár az enyhe télben nyíló hóvirágon az Alcsúti Arborétumban, Alcsútdobozon 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Katicabogár az enyhe télben nyíló hóvirágon az Alcsúti Arborétumban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Alcsútdoboz, 2017. február 26.
Hóvirágok, tudományos néven Galanthus, a Váli-völgyben fekvő Alcsúti Arborétumban, mely József nádor egykori 40 hektáros kastélykertje volt.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Hóvirágok, tudományos néven Galanthus, az Alcsúti Arborétumban, mely József nádor egykori 40 hektáros kastélykertje volt. Fotó: MTVA/Faludi Imre

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

alcsút

arborétum

kastély

hóvirág