Világszínvonalú bor a cél: komoly támogatások repkednek az ágazatban
Nemcsak kulturális, hanem komoly gazdasági és társadalmi érdek is a szőlő-bor ágazat fejlesztése, amelyben Magyarországon jelenleg több mint 40 ezer gazdálkodó végez értékteremtő munkát - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Borjog és Bormarketing konferencián.
A miniszter megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a további fejlődés feltételeinek megteremtéséhez jogszabályok mellett anyagi forrásokkal is hozzájárulnak: az agrárkormányzat továbbra is jelentős összegekkel támogatja a szőlőtelepítést és a pincészetek korszerűsítését.
Az elkészült Digitális Agrárstratégiában az agrártárca törekszik a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítására, valamint az elektronikus nyilvántartás biztosítására is.
Fontos cél a 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia végrehajtását, valamint a 2020 utáni új Közös Agrárpolitika (KAP) reformja során a magyar érdekek határozott védelmét. A KAP-tárgyalások során sikerrel fogták össze a szőlő- és bortermelő tagállamokat az Európai Bizottság anakronisztikus javaslatainak megakadályozására.
Így továbbra is tiltott marad a borkészítés a hibrid direkttermő fajták terméséből.
A közösségi márkák, a földrajzi árujelzők jó pozícionálását a bor eredetvédelmi keretszabályok megújításával és az országos bormarketing irányvonalához igazításával kívánják elősegíteni. Mindezek mellett fontos célkitűzés a bürokratikus terhek csökkentése.
Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára bejelentette, hogy megkezdődött a Nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása című pályázat előkészítése, amely átalány jellegű promóciós támogatást biztosít majd a borászoknak.
A szaktárca az élelmiszeripar és a borászat számára nyitott egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amely a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja.
A korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatok keretében az irányító hatóság már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az agrár- és élelmiszeripari szereplők részére. A Vidékfejlesztési program új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-ától nyújthatók be a támogatási kérelmek.
Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár szerint a digitális megoldásokat a szőlő-bor ágazat szolgálatába is kell állítani, mivel azok jelentősen hozzájárulhatnának a szektor értéknöveléséhez. Ezt segíti majd az ePincekönyv projekt, amelynek célja a szőlő és bor ágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása és az elektronikus pincekönyv-vezetési lehetőség biztosítása.
Ennek keretében sor kerül az ágazat teljes adminisztrációs rendszerének áttekintésére. Ebben kiemelt partnere az Agrárminisztériumnak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)