Ha nem vigyázunk, pár év múlva eltűnnek a fecskék Közép-Európából

HelloVidék   
  Megosztom
Ha nem vigyázunk, pár év múlva eltűnnek a fecskék Közép-Európából

A fecskék számának csökkenését egyrészt a klímaváltozás, másrészt az emberi tevékenységek okozzák, ezáltal csökkentik az állatok túlélési esélyeit is. A hazai állomány száma jelentős fogyatkozást mutat: az istállókban fészkelő füstifecskék száma 45, az épületek külső falán fészkelő molnárfecskéké 70–75, a homok- és löszfalakban fészkelő partifecskéké 35–40 százalékkal lett kevesebb – írja a kisalföld.hu.

A szakértő szerint a fecskék pusztulását az okozza, hogy a természetes élőhelyüket rengeteg helyen lerombolják, de a folyamatos éghajlatváltozás sem tesz jót az állománynak. Tíz-tizenöt éve minden faluban békésen éltek csoportokban a fecskék, ez mára már ritkaság számba megy.

Ezt a füstifecskék bánják, hiszen az állatokkal együtt jártak a rovarok, amelyek a kis madarak táplálékbázisát jelentették. Ezek az itthoni okok, de komoly veszélyt jelentenek a fecskékre a vonulás, a telelés körülményei is. A kis vándoroknak a Földközi-tengerig viszonylag könnyű dolguk van, hiszen szárazföld fölött repülnek, meg tudnak pihenni és táplálékuk is akad, viszont mielőtt nekirugaszkodnak a tengernek, fel kell készülniük a nagy repülésre – emelte ki Tatai Sándor, a Magyar Madártani Egyesület kisalföldi helyi csoportjának titkára.

A füstifecskék éjszakára a nádasokba húzónak pihenni, de ezt a tevékenységüket is megzavarják olyan tényezők, mint a parti nádasokat irtása, szállodák és üdülőtelepek építése. A fáradtság a madarakra is negatívan hat, ha nem pihenik ki magukat, a tenger átrepülése közben nagyon sokan elpusztulhatnak közülük. És ez még nem minden: a hosszú és fárasztó repülést követi Afrika, ahol a globális felmelegedés következményeként a hosszú, száraz időszakok megtizedelik az oda érkező fecskecsapatot.

A szakértő szerint az itthoni szélsőséges időjárás sem kedvez ezeknek az állatoknak. Az olykor szokatlanul korán érkező tavasz miatt, számos fecske érkezik haza hamarabb, mint kellene. Ez azért veszélyes mert, ha beköszönt néhány hideg, csapadékos nap, amikor nem repülnek a rovarok, akkor a madarak táplálék nélkül maradhatnak.

A madarász kiemelte azt is, hogy a legveszélyeztetettebb faj, a partifecskék, mivel saját fészkelési módjuk áldozatává válhatnak. Az apró állatok fészkükhöz bányásszák a homokot, ami rendkívül veszélyes, hiszen bárhol rájuk szakadhat egy homokfal.

Az ember közelében élő molnárfecskék száma is csökken, ennek az oka az, hogy sok helyen egyszerűen leverik a fészkeket, majd az ereszek alá riasztókat szerelnek, hogy a későbbiekben távol tartsák a madarakat.

Ha ez a tendencia így folytatódik, akkor számolnunk kell akár azzal is, hogy egy-két év múlva Közép-Európából teljességgel eltűnnek a fecskék - hívta fel a figyelmet Tatai Sándor.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fecske

madár

madárvédelem

partifecske

molnárfecske

füstifecske