Madárbarát fejlesztések: 700 új madárodút hoztak létre a magyar erdőkben

MTI   
  Megosztom
Madárbarát fejlesztések: 700 új madárodút hoztak létre a magyar erdőkben

Az elmúlt évben közel 700 madárodút helyeztek ki vagy újítottak fel a magyar állami erdőkben. A madarak az erdei életközösség kiemelten fontos szereplői, ezért a szakemberek országszerte mesterséges odúk kihelyezésével segítik az életüket. Az odútelepek sokszor madárbarát tanösvények vagy kertek kialakításához kapcsolódnak, és így ismeretterjesztési célokat is szolgálnak, de vannak rejtetten elhelyezett, például a baglyok fészkelését segítő odúk is.

Az állami erdőgazdaságok 40 erdészeti erdei iskolájának mindegyike szervez az erdei madárvilággal kapcsolatos programokat, így évente mintegy 80 ezer gyermek ismerkedhet meg a madarak életével, sokszor közvetlen közelről is bepillantva egy fészekalja cinege vagy más énekesmadár életébe.

Az ismeretterjesztés mellett a tudományos kutatást is szolgálják az olyan programok, amelyeket az erdészek a természetvédelmi szakemberekkel közösen végeznek, mint például a Pilisben a réti sas és feketególya fiókák megjelölése vagy Gemencen egy feketególya-pár életét mutató népszerű webkamera közvetítés. Ezt akár ma is, a Madarak és Fák Napján is figyelemmel követheti bárki.

A tudomány mellett az élőhelyek fejlesztését szolgálják az egyes védett és közösségi jelentőségű fajokhoz kötődő programok, mint például a Tisza hullámterében futó Szalakóta Program vagy a kunpeszéri erdőben zajló OAKEYLIFE program, ahol az állami erdőgazdaságok komoly szerepet vállalnak a madártani és természetvédelmi szervezetekkel közös madárvédelmi munkában.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madár

erdő

odú

madárodú

madárbarát