Csúcson a szúnyoginvázió: mutatjuk, hol lélegezhetnek fel a lakosok

MTI   
  Megosztom
Csúcson a szúnyoginvázió: mutatjuk, hol lélegezhetnek fel a lakosok

Június második hetében biológiai és kémiai módszerrel egyaránt fellépnek az elszaporodott vérszívók ellen. Az előzetes tervek szerint 156 településen és kilenc budapesti kerületben permeteznek a szakemberek, összesen 70 ezer hektárnyi területet kezelnek.

A múlt héten Békés megyében és a nagy tavaink mentén végeztek kezeléseket a szakemberek, azonban a Balatonnál néhány településen az erős szél miatt elmaradt légi permetezés. Ezt a következő napokban pótolják. A mosonmagyaróvári térségben, a Szigetközben rendkívüli kémiai irtást kellett végrehajtani az extrém szúnyoginvázió miatt.

A héten a Duna és a Tisza mentén lévő árterületeken a lárvák biológiai gyérítésével, a települések belterületén pedig a kifejlett szúnyogok elleni védekezéssel folytatódik a hetedik hete tartó szúnyoggyérítés.

A Dunán és a Tiszán levonult kisebb árhullám nagy területen hozott létre csípőszúnyogok számára ideális, természetes ellenségektől mentes élőhelyeket. Mindkét folyó mentén szükség van a lárvák elleni védekezésre, de a korábbi kisebb áradás hatására már a kifejlett szúnyogok száma is megemelkedett, amely folyamat a legtöbb folyó mentén a következő hetekben tovább erősödik majd. A meleg időjárás felgyorsította a lárvák fejlődését, ezért a májusi esők után kialakult több ezernyi pocsolyából, árkokból már nagyobbrészt kikeltek a szúnyogok.

A szúnyogirtás során felhasznált irtószer emberekre, háziállatokra és növényekre nem veszélyes, az a szabadban néhány óra alatt lebomlik. Az alacsony dózisnak köszönhetően a kémiai irtószer csak az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, míg a biológiai készítmény kizárólag a szúnyoglárvákra veszélyes. A méhészeket minden esetben tájékoztatják a permetezések idejéről és helyszínéről. A kifejlett szúnyogok elleni védekezést kizárólag a települések belterületein végzik.

A héten összesen 70 ezer hektáron, 156 településen, illetve kilenc fővárosi kerület belterületén permetezik a kifejlett szúnyogokat. Az, hogy melyik településen mikor permeteznek, elérhető a katasztrófavédelem weboldalán a heti programok menüpontnál.

Fotó: MTI/Vajda János

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szúnyog

gyérítés

invázió

lárva

irtás

szúnyogirtás

szúnyoggyérítés