Óvatosan a favágással: már ezért is bírságot kaphatnak a kertes ház tulajdonosok

Liszkai Attila   
  Megosztom
Óvatosan a favágással: már ezért is bírságot kaphatnak a kertes ház tulajdonosok

Bár kevesen tudják, nem mindenkinek áll jogában kivágnia a kertjében növő fákat. Vannak olyan önkormányzatok, melyek rendeletükkel a kertben növő fák kivágását engedélyhez kötik, ha erről nem tudunk, akár meg is bírságolhatnak minket.

Előfordulhat, hogy kertünkben növő fáink veszélyessé válnak ránk, vagy ingatlanunkra nézve, ez főképp akkor szokott bekövetkezni, ha a fa túl közel nő házunkhoz, vagy ágai ránőnek a tetőre, vihar esetén pedig a növény rádőlhet házunkra. Ilyen esetekben jobb megelőzni a balesetet, és kivágni a veszélyessé vált fát.

Sokan azt gondolják, hogy ami az ő kertjükben nő, azzal teljes mértékben ők rendelkeznek, valójában azonban az adott önkormányzat rendelkezésétől függ, hogy a tulajdonos kivághatja-e a fát. Vannak önkormányzatok, melyek közigazgatási területükön belül engedélykérésre kötelezik a lakosokat, ennek értelmében pedig csak az engedélykérés elbírálása után szabad kivágni a kertben álló fát. Az engedélykérés elmulasztása bírságot von maga után, így könnyen megüthetjük a bokánkat, ha erről nem tudtunk. Az engedélykérés nem ingyenes: 3000 forintba kerül. A rendelkezés minden önkormányzatnál más és más, ezért fakivágás előtt mindenkinek ajánlott felkeresnie az adott önkormányzatot, hogy tájékozódjon a lakóhelyén hatályos rendeletről.

A fákat védő rendeletek felvetnek jogi kérdéseket, hiszen ami a kertben nő, az a tulajdonosé, eszerint pedig egyedül ő rendelkezhet a tulajdonát képező növényekkel. Erre a kérdésre a környezetvédelmi törvény adja meg a választ, ugyanis ez a törvényrendelet felhatalmazza a helyi önkormányzatokat arra, hogy a fás szárú növények védelme érdekében tulajdonjogot korlátozó előírásokat határozhatnak meg.

Az önkormányzatoknak tehát a környezetvédelmi törvény miatt jogukban áll, hogy rendeletben korlátozzák, a fák, vagy cserjék kivágását, illetve engedélyeztetéshez kössék azt. Az illegálisan kivágott fák után büntetést is kiszabhatnak, illetve az önkormányzatok, jogkörük szerint arra is kötelezhetik a lakost, hogy engedélyezett kivágás esetén is fizessen, és / vagy pótolja a kivágott növényt. Olyan rendeletre is van példa, miszerint, ha a tulajdonos engedély nélkül vágja ki a növényt, akkor kötelezhető a kivágott famennyiség háromszorosának visszaültetésére. Néhány önkormányzatnál van lehetőség arra, hogy a kivágott fa helyett ültetendő növényt ne kelljen elültetni, ezt a tulajdonos pénzbeli kompenzálással teheti meg, ami azonban meghaladhatja akár a százezres összeget is.

Míg a legtöbb helyen még szabadon kivághatóak a fák, néhány vidéki településen, városközpontban, turisztikailag kiemelt vidéki városrészben, és budapesti kerületben is engedélyköteles a fakivágás. Minden önkormányzatnak különbözhet a kerti fákra vonatkozó rendelete, ezáltal pedig az ügyintézés mikéntje is, az alábbi egy példa a sok közül:

Az engedélyeztetés menete:

  • kérelem benyújtása,
  • kérelem előzetes vizsgálata, értesítés eljárás megindításáról, szükség esetén hiánypótlási felhívás
  • a kérelemben foglalt adatok (darabszám, törzsátmérő stb.) helyszíni ellenőrzése
  • döntés (határozat meghozatala),
  • döntés kézbesítése,
  • döntés jogerőre emelkedése,
  • a fapótlás megtörténtének ellenőrzése.

A fakivágási engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

  • kérelmező nevét és lakcímét (székhelyét);
  • a kivágás indokát;
  • a kivágandó fával rendelkezni jogosult(ak)nak a kivágáshoz való hozzájáruló nyilatkozatát;
  • az érintett ingatlan címét, helyrajzi számát;
  • a kivágással érintett ingatlanról készült helyszínrajzot, melyen be kell jelölni a kivágandó és a kivágás után megmaradó fa (fák) helyét;
  • a kivágandó fa darabszámát, faját annak 1 m magasságban mért törzsátmérőjét;
  • kérelmező nyilatkozatát a pótlás módjáról.
  • eljárás bélyeg formátumú illetékét

Az önkormányzatok továbbá előírhatják azt is, hogy csak meghatározott fajtájú fáknál engedélyezik, vagy tiltják meg a kivágást, ezen kívül pedig szabályozhatják azt is, hogy milyen fajta fát ültethet a lakos a kertjébe. Erre általában akkor van példa, ha környezetvédelmi szempontból indokolt az adott fafajták kitiltása a területről.

Speciális eset, ha fajtájából, korából kifolyólag védettséget élvez a magánterületen álló fa. Ez igen ritka, de előfordulhat, az ilyen fákat különleges védelem illeti meg, ami felülírhatja az ingatlantulajdonos tulajdonjogát.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fa

favágás

kert

önkormányzat

jog

rendelet

engedély

bírság