Sikeres volt a mentés: biztonságban vannak a kikeltett szalakóta fiókák

HelloVidék   
  Megosztom
Sikeres volt a mentés: biztonságban vannak a kikeltett szalakóta fiókák

A szalakóta a magyar puszták jellegzetes, döntően kékes tollruhát viselő, varjúméretű madara. Sajnos ez a faj is erősen megritkult a XX. század második felében, ezért a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy megőrizze és növelje a különleges madárfaj költőállományát a Heves-Borsodi-síkon.

Az utóbbi évek legjelentősebb, ehhez a fajhoz kapcsolódó védelmi programja „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081)” elnevezésű LIFE+ projekt, aminek egyik fő tevékenysége a már eddig létesített fészkelőhelyeken kívül újabbak kialakítása és ezek állapotának javítása. Az egyik ilyen, Mezőcsát határában kirakott mesterséges odúhoz kapcsolódik a múlt héten kikelt fiókák története.

Június 19-én gazdálkodói bejelentés nyomán érkezett meg a Bükki Nemzeti Park igazgatóság természetvédelmi őre, Seres Nándor egy szerencsétlenül járt szalakótapár lakhelyéhez, ahol az odúból bálamadzagba akadva csüngött egy elpusztult felnőtt madár, a költőpár egyik tagja. Az éles szemű gazdálkodó azt is megfigyelte, hogy a másik madár továbbra is ki-be közlekedett az odú röpnyílásán, ami azt sejtette, hogy odabent tojások vagy már kikelt fiókák lehettek.

Fotó: Seres Nándor
Fotó: Seres Nándor

Megfigyelése helytálló volt, hiszen az odúhoz fölmászva, annak belsejébe bepillantva egy valószínűleg csóka által odavitt, bálamadzag „fészekbélésen” négy tojást talált a természetvédelmi őr. A fiókák kikeltetéséhez és felneveléséhez biztosan szükség van mindkét madár gondoskodó helytállására, ugyanis míg egyikőjük kotlik, a másiknak biztosítania kell az egész család táplálékát.

Hogy a csonka família esetében is mind a négy tojás egyenlő esélyekkel indulhasson az életben, a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai a tojásokat a Mályi Madármentő Állomásra vitték, ahol a kotló szülőpárt egy keltetőgép helyettesítette. Itt pótpapájuk, a központ munkatársa segítségével a kis szalakóták egy hét leforgása alatt egyesével ki is keltek.

A következő feladat az őrszolgálat előtt az volt, hogy megfelelő örökbefogadó családokat találjanak. Ha az összes fiókát ugyanazzal a költőpárral adoptáltatták volna, akkor a hirtelen jött túl sok éhes száj nagyon megterhelő lehetne a felnőttek számára, és bizonytalanná válna a sikeres fiókanevelésük. Ezért olyan odúkat kellett felkutatni, ahol 3 vagy annál kevesebb utód van. Mezőség-szerte körülbelül 50 odú lakóinak ellenőrzése során sikerült megfelelő létszámú és korban is „hozzájuk illő” fészekaljakat találni, ahová június 28-án el is helyezték őket.

Fotó: Seres Nándor
Fotó: Seres Nándor

Az örökbefogadó szülőpárok révén felcseperedhetnek és felkészülhetnek az életre, sokkal inkább szalakótához illően, mint amilyen nevelést az ember, legyen bármilyen lelkiismeretes is, nyújtani tudna nekik. Természetesen, ha a felesleges bálamadzagoktól felelős módon szabadulnának meg azok, akiknek ezekre már nincs szükségük, akkor ehhez hasonló, gyakran az állatok és kicsinyeik életét veszélyeztető balesetek nem fordulhatnának elő.

Ezúton is köszönet a segítséget a veszélyhelyzetet jelző gazdálkodónak, a Mályi Madármentő Állomás munkatársainak, valamint az odúellenőrzéseket a nagy hőség ellenére is kitartóan végző természetvédelmi őröknek és MME aktivistáknak

- írja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közleményében.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szalakóta

fiókák

madarak

madármentés