Újabb faj pusztulhat ki Magyarországon: itt még gyönyörködhetsz benne

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb faj pusztulhat ki Magyarországon: itt még gyönyörködhetsz benne

Néhány évtizeddel ezelőtt még teljesen mindennapi növény volt a búzavirág, azonban az intenzív mezőgazdasági termelés és vegyszerhasználat következtében ez a növény mára sokkal ritkábbá vált, mint jó néhány védett növény. Az állománya a töredékére csökkent – írja a behír.hu.

A búzavirágnak már csupán három élőhelye ismert a Körös-Maros Nemzeti Park területén: egy a Csanádi puszták közelében (nem védett területen), egy Nagylak mellett, egy pedig Hódmezővásárhelynél.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a búzavirág állományának növelése érdekében a Csanádi pusztákon három évvel ezelőtt szaporítási programba kezdett. Ennek helyszínéül elsősorban az igazgatóság teljesen vegyszermentes szántóföldi parcellái mellett elhelyezkedő, művelésből kivont ugarsávok szolgálnak. A szaporítás néhány hektárnyi területen, négy-öt ugarsávban, magszórással történik, amely után semmilyen mesterséges tevékenységet nem végeznek.

A szaporítási program eredményei már mutatkoznak, ugyanis tavaly és idén is több helyen találtak termő búzavirágokat. Néhány további helyen is tervezik a szaporítást annak érdekében, hogy fennmaradjon a búzavirág a Dél-Tiszántúlon.

  Megosztom

hellovidék

búzavirág

védett fajok

nemzeti park

szaporítás

kihalás