Nagyot domborított a tökkirály: idén is hatalmas terméssel büszkélkedhet

HelloVidék   
  Megosztom
Nagyot domborított a tökkirály: idén is hatalmas terméssel büszkélkedhet

Nagy, húsos óriástök terebélyesedik idén is az ország négyszeres tökkirályának földjén. A gárdonyi Keszler László ezúttal azonban két növényt is felnevelt: Pankát és Tóbiást - írja a feol.hu.

Negyedik éve termeszti az országban a legnagyobb tököket Keszler László. A különleges növényeket termesztő gazda, sok más társával együtt minden évben a Rácalmási Tökfesztiválon mérik össze, hogy kinek, mi és mekkora termett az évben. László méltán várja ezeket a megmérettetéseket, hiszen a gárdonyi gazdát már négyszer választották meg tökkirálynak.

Az idei év sem maradhat ki, már javában készül az eseményre, de ezúttal nem indul a megmérettetésen, mivel most az egyik látványos és súlyos programelem szervezőjeként vesz részt rajta:

A Fitohorm Országos Óriástökmérő Bajnokság szervezőjeként leszek ezúttal jelen. Tóbiás, az óriástök hamarosan eléri a 350 kilogrammot

- meséli a hatalmas növényről a gazda. Külön kiemelte, hogy Tóbiás még most is tekintélyesen terebélyesedik, óvón körbevéve a tök óriási, húsos-szúrós leveleivel. Az egyik apró sérülést László hintőporral kente be, mivel folyamatosan ápolja a méretes tököt. Pedig nem is ő lett volna a fő kiállítási darab a fiatal versenyző szerint.

Az óriási tök magja csak kísérletképp került Lászlóhoz, aki nagyon meglepődött azon, hogy a növény egy zárkerti telken ilyen ütemben képes fejlődni.

Csak úgy „tébláboltam” vele a kinti telken, ám egyszer azt vettem észre, hogy már nagyobb, mint Panka a mama kertjében. Ezért elkezdtem vele foglalkozni, és bizony sokkalta gyorsabban nőtt, mint eddig bármelyik óriástök-palántám. Nagyon jól érzi itt magát

- mesélte László, aki persze terveiről is mesélt egy kicsit.

Kivájom és elmegyek benne horgászni

- mesélt a termesztő, akinek ötletét Európa és Amerika tökkenu versenyei ihlették. Persze kitért arra is, hogy ki az a Panka a történetben. Mint mondta, nem más mint Tóbiás "kistestvére", egy narancssárga színű óriástök. A nevet László 4 éves kislánya után kapta, helyileg pedig a nagymama kertjében található. Ugyan ez a tök is rohamtempóban nő, mégis elmarad súlyban Tóbiás mellett, hiszen Panka csupán csak 250 kilogramm körüli súllyal rendelkezik.


Joggal vetődik fel a fentiek alapján a kérdés, hogy de ki az a Panka? Tóbiás „kistestvére”, amely egy narancssárga színváltozatú óriástök. László 4 éves kislánya után nevezte el a növényt, amely a mama kertjében növöget, szintén meglehetősen szép ütemben. Ő azonban „csak” 250 kilogramm körüli jelenleg.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tök

tökkirály

óriástök

gárdony

növény

kert

gazda

gazdálkodás