Indulhat az erdősítés: rengeteg pénz jut faültetésre

MTI   
  Megosztom
Indulhat az erdősítés: rengeteg pénz jut faültetésre

Több mint 106 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből erdősítésre közel 40 milliárd forint jut a Vidékfejlesztési programban - mondta Nagy István agrárminiszter, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetségének (MEGOSZ) 25. jubileumi országos találkozóján, a 23. Erdők hete megnyitóján, Budapesten.

A tárcavezető köszöntő beszédében elmondta, a program átalakításával az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, 80-130 százalékkal több forrást vehetnek igénybe. Az ágazatot 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül, ezek közül négy jelenleg is nyitott. Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős államtitkára a találkozón ünnepélyesen megnyitotta a 23. Erdők hetét, amelynek programjai országszerte arról szólnak, miként szolgálja az erdők fenntartása és területük növelése a klímaváltozás hatásainak csökkentését.

Nagy István elmondta: a programban az erdőtelepítések jövedelempótló támogatásának összegét az eddigi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték és annak időtartamát minden fafajnál egységesen 12 évre emelték. Emellett a piaci viszonyokhoz igazodva minden állomány esetében bővülnek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai is. Ismertette, a környezeti változásokhoz igazodva a lágylombos, az akác és a nemesnyár fafajoknál egy-egy évvel nőtt a támogatott ápolási időszak hossza.

Hektáronként 2800 euróval támogatják ritka elegyfafajok ültetését az új erdőterületekre, hogy minél változatosabb és ellenállóbb erdők szülessenek - fűzte hozzá. A miniszter kiemelte, hogy a szaktárca törekszik az erdőtelepítések ösztönzésén túl a meglévő erdőterület megőrzése is, ennek érdekében 2021. december 31-ig meghosszabbították az erdők szerkezetének átalakítására szóló pályázati lehetőséget, és további 3 milliárd forinttal emelik a keretet.

Kitért arra is, hogy az erdőterület növelésében az agrártárca fontos szövetségesei a gazdák, akik már eddig is sokat tettek, a rendszerváltás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt telepítettek Magyarországon. Az államtitkár hozzátette: az erdészek mintegy 100 programmal, többek között vezetett túrákkal, erdei kisvasúti programokkal várják jövő vasárnapig az érdeklődőket. Mindezek mellett készülnek még éjszakai csillaglessel, valamint az AM-ben a fásítások európai helyzetéről szóló nemzetközi tudományos konferenciával is.

Mocz András, a MEGOSZ elnöke elmondta, hogy Magyarországon jelenleg több mint félmillió erdőtulajdonos van, magántulajdonukban 860 ezer hektár területtel, ebből 200 ezer hektár rendezetlen. A szövetség törekszik arra, hogy a rendezetlen erdőterületeket 10 százalék alá csökkentése, valamint megfelelő jogszabályi környezet teremtsenek az adó és pénzügy területen is a magánerdők működéséhez.

A találkozón hárman részesültek Rimler Pál kitüntetésben magánerdő gazdálkodásban kiemelkedő tevékenységükért, a MEGOSZ emlékérmet szintén hárman vehették át Nagy István agrárminisztertől, Zambó Péter államtitkártól és a MEGOSZ elnökétől.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

faültetés

program

erdősítés

vidékfejlesztési program

erdő

erdőtelepítés

ültetés