Embertelen körülmények: horrorfilmbe illő környezetben tartották a kutyákat

HelloVidék   
  Megosztom
Embertelen körülmények: horrorfilmbe illő környezetben tartották a kutyákat

Iszonyatos állapotok között tartottak több kutyát Pécs-Somogy határában. Információink szerint már több évvel ezelőtt kezdődtek a problémák - írja a bama.hu.

Ahogy a portál írja korábban ellátta a kennelben lévő állatokat a volt kutyatényésztő, de egy idő után teljesen lemondott róluk. Sok kutya legyengültek, de volt, amelyik elpusztult. A lap szerint olyan is előfordult, hogy a szabadban 15 kiló hús tartottak ládákban, ami a nap és víz hatására oszlásnak indult és egy idő után megjelentek csapatokban a rókák, valamint elszaporodtak a patkányok is. Már korábban is jelezték a helyiek az iszonyatos állapotokat a kormányhivatalnak és a jegyzőnek, ám előrelépés nem történt az ügyben. Kijöttek, megnézték, eljártak.

Néhány nappal ezelőtt viszont a gombai (Pest megye) Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítványnál csörgött a telefon. A hívás célja egy bejelentés volt, mely szerint rossz körülmények között tartják a kutyákat Pécs-Somogyban. A hét elején elment a helyszínre az egyesület, ekkor viszont már a hatóság is intézkedett. A kutyák a helyi gyepmesterhez kerültek, innen veszi majd át az egyesület.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

állattartás

kutyatartás

kutya

eb

horror

szomszéd

betegség

elpusztult állat

beteg kutya

pécs

somogy