Így tervezheted meg a tökéletes kertet: itt az 5 pontos feladatlista

HelloVidék   
  Megosztom
Így tervezheted meg a tökéletes kertet: itt az 5 pontos feladatlista

A legtöbb szakember szerint a január a legtökéletesebb időszak arra, hogy megtervezzük, hogyan fog kinézi a kertünk az elkövetkezendő évben. Ugyan, ez egy nagyon fontos feladat, sokan mégis kifelejtik a teendők közül. Gondoljunk csak bele, ha előző évben nem volt bőséges a termés vagy a kerti növények nem borultak virágba, annak bizony könnyen lehetünk mi magunk az oka. Éppen ezért, most annak jártunk utána, melyek a legfontosabb lépések egy kert újratervezésének. Itt vannak a részletek.

Amikor januárban kint sétálunk a kertben, szinte cikáznak az ember fejében a gondolatok, hogy a következő évben, mit és hogy szeretne majd elöltetni, nevelgetni. Persze ilyenkor a legtöbb kertész már látja, hogy mit rontott el az elmúlt évben vagy épp melyek voltak azok az ötletek, technikák, amelyek beváltak és idén is érdemes velük kísérletezni.

A legtöbb szakember azt javasolja, hogy érdemes a kertünkben zöldségeket, gyümölcsöket nevelni, hiszen ez pénzügyileg sokat jelenthet egy család számára. Sőt, a tudat, hogy tudjuk, szeretteink az általunk termelt terményeket fogyasztják rendkívül megnyugtató tud lenni. Persze nem csak ezért érdemes a kertünkkel foglalkozni. Manapság egyre többen küzdenek azzal, hogy a felgyülemlett stresszt nem tudják levezetni. Erre a kertészkedés nagyszerű lehetőség! Korábban írtunk is a kertészkedés számos jótékony hatásáról.

A január remek alkalom lehet arra, hogy elképzeljük milyen kertben szeretnénk eltölteni az időnket a melegebb hónapokban. Ez az időszak alkalmas arra, hogy ennek megfelelően megtervezzük, hogy fog kinézni a kertünk. Fontos, hogy informáltak legyünk, hol és milyen növényeket tudnunk beszerezni és miként kell azokat elültetni, ápolni

- kezdte Kris Kiser, az Outdoor Power Equipment Institute (OPEI) elnöke.

Emellett fontos, hogy gondoljunk a stresszoldó helyek kialakítására. Vegyük figyelembe, hogy érdemes egy olyan kertet tervezni, ahol együtt lehet a család, biztonságban vannak a gyerekek és van elég hely a háziállatok számára is

- emelte ki a szakember.

Hogyan kezdjünk hozzá?

Mielőtt lapátot és ásót ragadnánk, hogy nekiesnénk a kertünk feltúrásának, inkább üljünk le és ragadjunk tollat, ceruzát. Januárban még nem érdemes fizikai lépéseket tenni, hiszen a föld még fagyos és nehezen munkálható. Most kezdjük inkább azzal, hogy szabadon engedjük a fantáziánkat. Lássuk, melyek a legfontosabb lépések a tökéletes kert átalakításához!

1. Vázoljuk fel a jelenlegi udvarunkat

  • Ez jó módszer arra, hogy lássuk, hol és mit kell változtatni a kertünkben.
  • Rajzoljuk meg a már meglévő fákat, bokrokat, valamint virág- és zöldségágyakat, hogy meg tudjuk határozni, mit kell megváltoztatni, vagy épp mi működik jól jelenleg az udvarunkban.
  • Kérdezzük meg a család többi tagját, hogy: mit szeretnének idén a kertben csinálni, van-e olyan zöldség vagy gyümölcs, amit szívesen termesztenének?
  • Tegyük fel magunknak is a kérdést: szeretnénk nagyobb teret a gyerekeknek és háziállatoknak? Szeretnénk még több családi vacsorát a kertben? Feldobná a teret egy függőágy vagy egy füves terület ahol lehet jógázni? Vagy inkább szeretnénk még több területet a környezetet támogató növények számára?

2. Ezután vázoljuk az új tervet

  • Vázoljuk fel az új kert felosztását. Nézzük meg, hogy mire lesz szükség az udvaron, hogy biztonságos és barátságos helyet biztosítsunk a család számára, a gyerekek számára. Valamint a háziállatoknak is elég helye legyen a játékra.
  • Az új területek kialakításához írjuk össze, miből kivitelezzük őket és ez mennyibe fog kerülni. Így már előre láthatjuk, hogy mennyit kell félretennünk, mikor és mit érdemes megvásárolni.
  • Fontos, hogy figyelembe vegyük, mennyi időnk van a kertápolásra. Döntsük el, hogy olyan kertet akarunk, amit folyamatosan gondozni kell, vagy amit elég havonta egyszer rendbe tenni.

3. Növények meghatározás

  • Szakemberek szerint a kulcs a megfelelő növények, fák és cserjék kiválasztásában rejlik. Hiszen a megfelelő növény a megfelelő helyen biztosítja a minimális karbantartást, és ezzel maximalizálja a környezet számára nyújtott előnyöket.
  • Fontos, hogy mielőtt bármilyen új növényt telepítenénk az udvarunkba, olvassunk utána, hogy milyen igényekkel rendelkezik. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy az új és régi növények közül melyek mérgezők és miként hatnak az emberre, állatra, ha véletlenül elfogyasztják őket.

4. Fontos, hogy figyeljünk a környezetünkre

  • A kert átalakítása nem csak a családunkat, hanem a környezetünkben élő állatokat is érinti. Fontos, hogy vegyük számon, milyen madarak, bogarak és kisebb-nagyobb állatok térnek be hozzánk táplálékért.
  • Érdemes körbenézni az udvaron, hogy az állatok által legkedveltebb területeken milyen növények vannak, milyen táplálékhoz jutnak ezeken a részeken és ennek fejében tudatosan alakítsuk át a kertünket vagy épp hagyjuk meg háborítatlanul bizonyos részeit.

5. Nincs más hátra, mint egy ütemterv kialakítása

  • Jelöljük meg azokat a területeket, ahol javításokra és karbantartásra van szükség, és ahol esetleg több tereprendezés kell.
  • A tervek alapján dolgozzunk ki egy ütemtervet, amely figyelembe veszi az időjárását és annak változásait az elkövetkezendő hónapokban. Valamint írjuk össze, mikor és mennyi szabadnapunk lesz. Mivel így meghatározhatjuk, hogy mikor kell végrehajtani bizonyos feladatokat.

(forrás: parade.com)

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kert

kert gondozás

kert rendezés

kert tervezés

felépítés

tervezés

kialakítás

rendszerezés