Ezt rontja el a legtöbb hobbikertész: íme 6 tipp a szobanövények életben tartásához

HelloVidék   
  Megosztom
Ezt rontja el a legtöbb hobbikertész: íme 6 tipp a szobanövények életben tartásához

Az ember szereti növényekkel körbevenni magát a lakásban, hiszen amellett, hogy jól néznek ki, a legtöbb virágnak számos jótékony hatása van. Persze nem egyszerű jól tartani egy növényt, hiszen ahány fajta, annyiféle módon kell a gondjukat viselni. Vannak vízkedvelők, árnyék-vagy inkább napfénykedvelők, éppen ezért az sem mindegy hol nevelgetjük őket. Most annak jártunk utána, mit érdemes tudni a szobanövényekről, hogy azok is bátran beszerezzenek néhányat, akik eddig nem mertek szobanövény tartással foglalkozni.

Az alapokat mindenki ismeri: a növénynek szüksége van fényre, vízre és gondoskodásra. Ez igaz is, viszont azt, hogy ezekből milyen arányt alkalmazzunk, már az egyes virágok típusa, fajtája határozza meg. Sok kezdő kertész esik abba a hibába, hogy anélkül vásárol növényt, hogy feltérképezné lakása adottságait. Ez viszont egy fontos lépés, még mielőtt bevásárolunk az áruházakban vagy a piacon. Ha már ismerjük a lakás klímáját, tudjuk, melyik a legmelegebb, legnaposabb szoba, akkor ennek megfelelően válogassunk növényeket is.

Nem érdemes csak azért megvásárolni egy növényt mert szép, hiszen ha nem érzi jól magát a lakásunkban, könnyebben kipusztulhat. Gyakran megesik a boltokban, hogy nincs feltüntetve a növények neve a polcokon, de még a cserepeken sem. Ezeknek a virágoknak így szinte esélyük sincs a túlélésre. Hogy miért? Mert, ha úgy vásárolunk meg egy növényt, hogy nem tudjuk a nevét vagy fajtáját, akkor biztosan nem tudjuk majd úgy ápolni, hogy életben maradjon majd a lakásunkban. Így tartani lakásban növényt olyan, mintha recept nélkül akarnánk elkészíteni egy ismeretlen süteményt. A szakértők azt javasolják, hogy igyekezzünk minél több információt begyűjteni a virágról, amit vásároltunk, hiszen így tudjuk neki megteremteni azt a környezetet, ami az életben maradásához szükséges.

A legjobb, amit tehetünk, hogy az egyszerűbb, könnyen kezelhető fajtákból válogatunk növényeket a lakásba. Korábbi cikkünkben már összeszedtük, melyek azok a növények, amelyekkel a legügyetlenebb kertész is könnyen elboldogul. De írtun már arról is, mely növények érzik a legjobban magukat a fürdőszobában. Sőt, adtunk már tippeket a háziasszonyoknak is, hogy mely fűszernövényekkel és hogyan érdemes foglalkozni.

Hét pontos szabály

Vannak olyan növények, amelyeknek nincs szüksége túl sok napfényre, viszont vannak napimádók. Akad olyan is, amely alapvetően jól elvan magában és csak néha kell locsolni. Persze nagyon sok olyan növény is van, amit szinte naponta érdemes meglocsolni. Ugyan a növények igénye fajtánként változó, a beltéri virágoknál érdemes a lakásunk adottságait is figyelembe venni. Egy melegebb klímájú lakásban könnyebben szárad ki a virágföld, így gyakrabban kell öntözni. Míg egy hűvösebb, párásabb lakásban ritkábban. A locsolás amúgy is egy sarkalatos pont a kertészek életében. A legtöbben ezt rontják el, ezért nem járnak sikerrel a növénynevelésben. A kezdők rendszeresen túlöntözik vagy éppen nem öntözik eleget a növényeiket, de még a gyakorlott kertészek sem mindig helyesen locsolják virágaikat.

Éppen ezért, a következő hét pontban azokat a fontos szabályokat vesszük végig, amelyek minden kertész számára hasznosak lehetnek, hiszen az öntözés sokkal összetettebb feladat, mint azt elsőre gondolnánk. A Real Simple szakértői szerint, a következő néhány pontot betartva, sokkal eredményesebbek lehetünk a szobanövénytartásban, mint amilyenek eddig voltunk. Ahogy írják, öntözni nagyon sok szempont szerint lehet, ezért ajánlott figyelembe venni a következőket:

Öntözés időjárás szerint:

Enyhe időben (különösen tavasszal) a cserepes növényeket heti egyszer meg kell öntözni. A növényeknek ebben az időszakban több vízre lesz szükségük, mivel a hőmérséklet folyamatosan emelkedni kezd. A melegebb időjárás miatt a nedvesség gyorsabban elpárolog a cserepekből mielőtt a növény felhasználná azt.

Locsolj méret szerint:

Ez egyértelmű: a nagyobb növényeknek több vízre van szükségük; a kisebb növényeknek kevesebb vízre van szükségük. Fontos: a növényeket mindig a számukra megfelelő méretű cserépbe ültessük, hiszen, ha egy apró növényt nagy kaspóba kerül, locsoláskor a víz az edény alján összegyűlik ez pedig rohadáshoz vezethet. Hiába érezzük azt, hogy a föld teteje száraz, a cserép alján gyűlik össze a víz, így ez könnyen megtéveszthet minket. A legjobb, ha olyan cserépbe ültetjük a virágokat, aminek van lyuk az alján, hiszen így a felesleges víz el tud távozni az edényből.

Légy rendszeres:

Ahogy a háziállatok, úgy a növények is szeretik és meg tudják szokni a rendszerességet. Ha hetente többször locsolsz, próbáld ezt a reggeli vagy esti órákban intézni. Ilyenkor a legalkalmasabb a növények számára.

Figyelj a részletekre:

A túlöntözést egy nagyon egyszerű trükk segítségével kerülheted el: használj mindig olyan cserepet, aminek van legalább egy lyuk az alján. Ez azért fontos, mert így a felesleges víz el tud szivárogni a cserép tálkájába. Fontos, hogy minden növényt addig öntözz, míg azt nem látod, hogy a víz már a cserép alatti tálkába, tálcába nem folyik. Miután ide kifolyt a felesleges víz, megnyugodhatsz: a virágod földjét sikeresen átitattad, nem fog kiszáradni. A maradék vizet pedig kiöntheted, de benne is hagyhatod, hiszen ahogy telik az idő, onnan is fel tudja majd szívni a vizet a virág.

Ne betegítsd meg a növényt:

Sokan rontják el azt is, hogy nem közvetlenül a virágföldet locsolják. Ez azért fontos, mert így a víz közvetlenül a növény gyökeréhez juthat. Másrészt, ha a leveleket, szárat éri a víz öntözés közben, akkor könnyebben kaphat el például, gombás megbetegedést a növényünk.

Ne kapkodj!

Ez főként a nyári napokra érvényes. Amikor az erkényre, teraszra kitett virágok kókadni kezdenek a napon, nem kell egyből megijedni. Sok növény ilyenkor a gyökerekre fókuszál, oda összpontosítja a legtöbb nedvességet. Ha a legnagyobb melegben vízzel esünk a növénynek, azzal csak kárt teszünk. Érdemes inkább este megnézni a virágot, hogy magához tért-e, mikor lehült az idő. Ha még mindig erőtlennek látjuk, akkor ilyenkor adhatunk neki egy kis vizet.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

öntözés

locsolás

szobanövény

növény

növényápolás

vízpótlás

táplálás

növényvédelem

kertészkedés