Brutális bírságokat zsebelhetünk be pár hét múlva: ez a dátum minden ház tulajdonost érint
Az idei évben is árgus szemekkel figyeli majd a hatóság a parlagfűvel fertőzött területeket, és szórják majd a bírságokat a mulasztóknak bel- és külterületen egyaránt. És ez nem csak üres fenyegetőzés. A Pénzcentrum információi szerint tavaly összesen 3336 esetben szabtak ki a hatóságok növényvédelmi bírságot, melyek együttes összege meghaladta a 161 millió forintot.
Mint arról már korábban is beszámolt a Pénzcentrum, a tavalyi évtől megszűnt a földtulajdonosok és földbérlők kötelező parlagfűirtására vonatkozó türelmi idő. Ez azt jelenti, hogy már egész évben kötelesség a parlagfű elleni védekezés, és a hatóságok is egész évben árgus szemekkel keresik a mulasztókat, de különösen az allergiaszezon közeledtével - és végig a szezon alatt - indulnak be igazán.
Aki esetleg nem tudná: minden földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.
Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. A felvett jegyzőkönyv alapján a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül hatósági eljárást indít. Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően
15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt.
Nem árt tudni azonban, hogy belterületen az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki, mint a külterületi ingatlanokon. Ez persze nem véletlen, a lakóövezetben virágzó parlagfű ugyanis nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent az emberek számára. Amennyiben az érintett nem fizeti meg a bírságot, az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amely végrehajtásáról az adóhatóság gondoskodik. Ráadásul a kötelezően kiszabott bírságon túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is az "ügyfélnek" kell megfizetnie.
És ez nem csak üres fenyegetőzés. Arról, hogy mi várható idén parlagfű-fronton az országban, illetve mennyire repkedtek a tavalyi évben a bírságok, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) illetékeseit kérdezte a Pénzcentrum.
A teljes cikk a Pénzcentrum oldalán olvasható.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)