Összefogás a hortobágyi madarakért: hazai fejlesztéssel óvják meg a szárnyasokat

MTI   
  Megosztom
Összefogás a hortobágyi madarakért: hazai fejlesztéssel óvják meg a szárnyasokat

Új technikai megoldással védik a nagy testű madarakat mostantól Hortobágy település közelében. Az E.ON, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. és a természetvédelmi szervezetek, köztük a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság összefogásával alakították ki és tesztelik azt a villamos hálózati oszlopokra szerelhető védőeszközt, amely megakadályozza, hogy a madarak olyan helyen szálljanak le a villamos hálózaton, ahol megsérülhetnek. Egy éven át figyelik az eszközök hatékonyságát, és ha beválik, akkor országszerte használni fogják.

A madarak áramhálózati védelme több évtizedes és rendkívül összetett, nemzetközi szintű probléma, amelynek megoldásához az érintettek közös erőfeszítésére van szükség. A szolgáltató folyamatosan építi be a jelenleg ismert megoldásokat hálózatain, miközben a madárvédelmi szakemberekkel együttműködve új, innovatív eszközök fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet. A most felszerelt eszközök végleges kialakítása is az állami természetvédelem, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakértőinek bevonásával született meg, amelyeknek gyakorlati tesztelésében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) és az MME munkatársai fognak részt venni. Az energiacég, a villamossági gyár és a madárvédelemért dolgozó szakemberek összefogásának közös célja, hogy tovább csökkentsék az áramvezetékek miatt megsérülő madarak számát.

A hortobágyi teszteléssel a nagyobb testű madarak védelmére kidolgozott új burkolatokat vizsgálják. A szolgáltató szakemberei 10 helyen helyeznek el új típusú burkolatot a függőleges oszlopkapcsolókra. A nemzeti park szakembereivel közösen egy éven keresztül figyelik az eszközök üzembiztonságát, időjárás-állóságát, szerelhetőségét, üzemeltethetőségét, valamint a madarak viselkedését. Az összegyűjtött tapasztalatok értékelése után döntenek arról, hogy a megoldás tömegesen alkalmazható-e.

Alapfeladatunk az áramellátás zavartalan biztosítása, ezt azonban úgy szeretnénk megtenni, hogy közben természeti környezetünket is óvjuk. Minden új hálózatunkat az állatok számára biztonságos módon tervezzük, és a már meglévők veszélytelenné alakításával is folyamatosan haladunk. Ebben a munkában a természetvédelmi szakemberek útmutatása, partnersége elsődleges fontosságú, hiszen ők ismerik a legjobban a védendő madarak szokásait. A technológia ismeretét, a műszaki tudást pedig a villamossági gyár szakértőivel együtt adjuk ebbe az összefogásba

– emelte ki Oláh Attila, az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. debreceni üzemigazgatója.

Az elektromos szabadvezeték hálózat - madarakra nézve - egyik legveszélyesebb berendezései az oszlop tetején lévő kapcsolók, mert nagyon közel vannak ahhoz, ahová a madarak pihenni ülnek be. A légszigeteléses kapcsolók esetében nem lehetséges minden egyes alkotóelem szigetelése, ezért a gépeknek az oszlopon megfelelő helyzetben történő felszerelésével és a madarak berendezéstől történő távoltartásával lehet az áramütés kockázatát jelentősen csökkenteni, illetve a zárt, tokozott kapcsolók használatával. A most felhelyezendő rácsos mechanizmushoz nagy reményeket fűzünk és bízunk benne, hogy a közepes- és nagy testű madarak áramütéses baleseteit ez a megoldás képes lesz minimalizálni

- mondta Tihanyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője.

A magyarországi szabadvezetéki és kábelhálózatokon több ezer általunk gyártott készülék üzemel évtizedek óta, melyeket az áramszolgáltatók elvárásainak megfelelően fejlesztünk. Az utóbbi években a műszaki és gazdaságossági feltételek mellett szempontként megjelent az élővilág, a madarak védelme is. Piacvezetőként mindig szívesen vállaljuk az új kihívásokat, és bízunk benne, hogy ezzel a burkolattal sikerült egy műszakilag megbízható, a felhasználók és a természetvédelmi szakemberek számára is megfelelő megoldást találni a már üzemelő készülékekre. A burkolat mellett dolgozunk a madárvédelmi szempontokat maradéktalanul kielégítő új konstrukciójú oszlopkapcsoló család fejlesztésén is

- fűzte hozzá Farkas Richárd, a kivitelezést végző Kaposvári Villamossági Gyár kereskedelmi igazgatója.

Az energiacég tavaly tavasszal 161 helyen alakította át a villamos hálózatot a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, míg a gemenci erdőben 54 villanyoszlopot épített át a madarak védelme érdekében. Idén csaknem 4400 oszlopra kihelyezett fészektartóval várta a gólyák visszatérését, emellett az Őrségi Nemzeti Parkban 100 vörös vércse költőládát szerelt fel a nagyfeszültségű hálózat tartóoszlopaira.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hortobágy

hortobágyi nemzeti park

madarak

madárvédelem