Durván drágul a népszerű gyümölcs: gyenge termésre számítanak a gazdák

MTI   
  Megosztom
Durván drágul a népszerű gyümölcs: gyenge termésre számítanak a gazdák

A tavaszi fagyok és az aszály miatt jelentősen kevesebb lesz az idei cseresznyetermés,  fogyasztói ára pedig az előző évek átlagához képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet. Az utóbbi egy hétben érkezett, és a következő egy hétben is várható folyamatos esőzések miatt pedig akár további mennyiségi és minőségi károkra lehet számítani.

A tavaszi fagyok és az aszály miatt jelentősen kevesebb lesz az idei cseresznyetermés, fogyasztói ára pedig az előző évek átlagához képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet. Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke hozzátette, hogy a jó évjáratok 15-16 ezer tonnás termésével szemben az idén ennek mindössze harmadát várják.

Különösen nagy a terméskiesés a korán érő fajtáknál, a középidőben és későn, június vége-július eleje érő fajták valamelyest kedvezőbb képet mutatnak. Elmondta, hogy a cseresznyeszezon a Rita fajtával május második felében indul, az első jelentős korai fajta, a Bigarreau Burlat betakarítása általában május végén zajlik. Ebben az évben a virágzás ugyan korábban kezdődött az átlagosnál, de a márciusi és áprilisi fagyok, valamint a borús, hűvös májusi időjárás miatt jelenleg szűk egyhetes csúszásban van a szezon.

A cseresznye ugyanis kifejezetten érzékeny az érés időszakában a csapadékra: tartós vízborítás esetén a gyümölcs felreped, amely értékesíthetetlenné teszi. Az alelnök közölte: a cseresznye termőterülete az elmúlt évtizedben az ezredforduló környéki ezer hektárról jelentősen nőtt, jelenleg mintegy 3000 hektár. A legjelentősebb termesztőkörzetek Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében találhatók.

Kitért arra is, hogy az éves termésmennyiség az elmúlt tíz évben 5 és 20 ezer tonna között ingadozott, az ágazat termelési értéke az évjárattól és piaci viszonyoktól függően változik, egy átlagos évben 3-4 milliárd forint között van. A cseresznye 3-4 százalékos részarányt képvisel a magyar gyümölcságazatból a termőterület, a termésmennyiség és a termelési érték vonatkozásában egyaránt. A termés 80-90 százalékát általában belföldön értékesítik, a többi a külföldi piacokra - döntően a szomszédos országokba - kerül, az importált cseresznye mennyisége nem jelentős és drágább is.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

cseresznye

gyümölcs

növény