Filléres trükk a profiktól: így duplázhatod meg a termést néhány hónap alatt

HelloVidék   
  Megosztom
Filléres trükk a profiktól: így duplázhatod meg a termést néhány hónap alatt

Szakemberek számos kutatásban beszámoltak már arról, miért is jó, ha bizonyos növényeket egymás mellett nevelünk a kertünkben. A növénytársításról mi is írtunk már, sőt annak előnyeit is kifejtettük. Most viszont most összegyűjtöttünk egy listát, hogy milyen növényeket érdemes egymás mellé ültetni és melyek azok, amelyek ki nem állhatják egymás társaságát. Ha te is nagyobb hozamot akarsz eléri a kertben, akkor érdemes a növényeid "házasságszerzőjeként" ennek fejében átalakítani a kertet.

A növények nem szeretnek elszigetelten élni, ugyan úgy "barátokra" van szükségük, mint nekünk. Számos mesterkertész vallja ugyanis azt, hogy bizonyos növények párosítása szinte berobbantja a virágzást és magasabb termésmennyiséget eredményez, viszont a nem megfelelő növény kombinációk ronthatják ezt a folyamatot.

A Massachusetts Amherst Egyetem is tett egy próbát ennek az elméletnek az igazolására és készítettek egy kísérleti kertet, hogy miként viselkednek egyes növénypárok. A kutatás alatt figyelték, hogy hatnak egymásra a különböző fajták, valamint olyan szempontokat vettek figyelembe, mint például a kártevők elleni küzdelem vagy a virágzás, termésmaximalizálódás.

A vizsgálatok alatt arra jöttek rá, hogy a kompatibilitás sok tényezőtől függ:

  • például a tápanyagok típusai, amelyeket a növények a talajból vesznek fel,
  • valamint az a megjelenés vagy illat, amelyet egyes növények bocsátanak ki.

Mindezek fejében lássuk, mely fajtákat mivel érdemes párosítani. Íme az útmutató a tökéletes növénytársítások kialakítására.

paradicsom:

  • legjobb pár a számára: bazsalikom, hagyma, spárga, sárgarépa, petrezselyem, uborka, fokhagyma, petrezselyem, sárgarépa, zeller, metélőhagyma
  • kerülendő: édeskömény, brokkoli, káposzta, kukorica, burgonya, padlizsán, paprika, kapor

Megjegyzések: A bazsalikom különösen nagy hatékonysággal segíti a nagyobb hozam elérésében. valamint kitűnő "munkát végez" a rovarriasztás terén. Azt is mondják, hogy a sárgarépa javítja a paradicsom ízét, viszont így a paradicsom nem növekszik olyan nagyra, mint kellene.

sárgarépa:

  • legjobb pár a számára: bab, metélőhagyma, póréhagyma, saláta, hagyma, rozmaring, paradicsom, zsálya
  • kerülendő: kapor, paszternák, burgonya

Megjegyzés: A metélőhagymáról ismert, hogy javítja a sárgarépa ízét és textúráját. A metélõhagyma, a póréhagyma és a hagyma viszont segít a levéltetvek és a sárgarépa-rozsda legyek elleni védekezben.

fokhagyma:

  • legjobb pár a számára: cékla, zeller, saláta, burgonya eper, paradicsom
  • kerülendő: borsó, bab

Megjegyzések: A fokhagyma sok növény számára hasznos kártevő-elhárító szer, de ha borsóval vagy babbal keverjük össze, akkor ez meggátolja a bab és a borsó növekedését.

saláta:

  • legjobb pár a számára: répa, sárgarépa, uborka, kapor, fokhagyma, hagyma, retek, spenót, tök, eper
  • kerülendő: A saláta mindenkivel megtalálja a hangot! Kutatások szerint, úgy tűnik, hogy nincsenek olyan speciális növény, amelyek károsak lennének a saláta fejlődésére. Vagy, amire ő lenne káros hatással.

Megjegyzések: Sekély gyökerei jól illenek a gyökérzöldségekhez, például a fehérrépához és a sárgarépához, hogy maximalizálják a helyet, mivel a talaj fölött növekszik. A fokhagyma hatékonyan védi a salátát levéltetvek ellen.

hagyma:

legjobb pár a számára: cékla, sárgarépa, eper, paradicsom, saláta

kerülendő: borsó és bab

Megjegyzések: A fokhagymahoz hasonlóan a hagyma is egy másik értékes kártevő-ellenszer. Megakadályozza a levéltetvek, a japán bogarak elterjedését, de ugyanolyan hatással van a borsóra és a babra: megakadályozza növekedésüket.

krumpli:

  • legjobb pár a számára: bab, brassicas, kukorica,
  • kerülendő: paradicsom, tök, uborka

Megjegyzések: A kukorica, a bab nagyon jó választás a burgonya mellé, mivel ezek mindegyike a talaj felett növekszik, és lehetővé teszi a kerthelyiség maximalizálását.

brokkoli, karfiol, kelkáposzta, káposzta:

  • legjobb pár a számára: bab, répa, hagyma, burgonya, oregano
  • kerülendő: eper, paradicsom, paprika, tök

Megjegyzések: A répafélékről ismert, hogy javítják ezeknek a növényeknek az ízét, míg a hagyma hasznos kártevő-elhárító eszköz lehet. Az árnyékoló növények, például a paradicsom és a paprika viszont olyan kártevőket vonzanak, amelyek károsak a lehetnek a brokkoli, karfiol, kelkáposzta és káposzta számára.

zöldbab:

  • legjobb pár a számára: répa, sárgarépa, kukorica, uborka, borsó, burgonya, eper
  • kerülendő: metélőhagyma, póréhagyma, hagyma, fokhagyma

Megjegyzések: A burgonyafélék elrettentőek lehetnek a bogarak számára. A kukorica viszont különösen hasznos a babnál.

retek:

  • legjobb pár a számára: bab, uborka, saláta, borsó, tök, spenót, sárgarépa
  • kerülendő: burgonya

Megjegyzések: Az uborka javíthatja a retek növekedését, míg a retek védelmet nyújt az uborkának a rozsda legyek és bogarak ellen. Annak ellenére, hogy a retek és a sárgarépa egyaránt gyökérnövény, a retek gyorsabban csírázik, ami helyet terem a később fejlődő sárgarépa számára.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kerti munka

kerti munkák

kertészkedés

ültetés

zöldség

zöldséges kert

növénytársítás

ültetvény