Fittyet hánynak a bírságra, szabályokra: szörnyen káros, amit rengeteg kertes ház tulaj művel

HelloVidék   
  Megosztom
Fittyet hánynak a bírságra, szabályokra: szörnyen káros, amit rengeteg kertes ház tulaj művel

A gyöngyösi térségben több településen is problémát jelent, hogy inkább elégetik a hulladékot még akkor is, ha ingyenesen leadhatnák - írta meg a heol.hu.

Ahogy a portál írja, a nagyrédeiek panaszkodtak elviselhetetlen füstre, mivel valaki nedves gazt égetett és nem is a kijelölt napon. Ez persze nem csak itt okoz gondot. Markazon is visszatérő probléma a zöldhulladék elégetése.

Szerdán és szombaton engedélyeztük rendeletben a tevékenységet. Sajnos az is gyakori, hogy a szabályozásra fittyet hányva más napokon gyújtják meg a szemetet, ráadásul nem várják meg, hogy megszáradjon, ami hatalmas füstöt eredményez. Az sem ritka, hogy nem csupán a zöldhulladékot, hanem egyéb, tiltott dolgokat is a tűzre vetnek. Éppen a napokban figyelmeztettem egy helyit, hogy a hungarocell nem esik az elfogadható kategóriába

- magyarázta Holló László polgármester, aki hozzátette, környezetmérnök révén a komposztálás mellett kardoskodik.

Szeretnék egy köztározót a kerti hulladéknak, ugyanakkor riasztó az emberek hozzáállása ezzel kapcsolatban. A járvány előtt gallyazott nálunk az áramszolgáltató, amellyel egyeztettem, hogy közterületen tárolhatják az ágakat az elszállításig. Ennek az időpontja a korlátozások miatt csúszott, s mire elvitték volna, már nem tették, mivel addigra építési törmelék és kommunális hulladék is gyarapította bőven a kupacot. Ez a köztéri virágosítás költségét emésztette fel

- hangsúlyozt, majd hozzátette, örült az új szabályozásnak az égetéssel kapcsolatban, ugyanakkor tart tőle, hogy ettől náluk is megszaporodnak majd az illegális lerakatok.

Mint szakember hasznosnak tartom a jövőre életbe lépő szabályt, ugyanakkor polgármesterként tudom, hogy rengeteg problémát is okoz majd és új szeméthalmokat. Ezért is egyeztetünk a markazi zöldhulladék lerakásáról egy környékbeli céggel, amelynek a közelben van telephelye. Úgy gondolom, mindezek mellett fontos, hogy hatósági szinten példát statuáljanak. Éppen az a legfájóbb, amikor a helyiek szemetelnek vagy égetnek műanyagot, hiszen a közös életterünket rombolják

- tette hozzá Holló László.

A polgármester arra is kitért, hogy úgy véli, az idősebbek már nem fogják belátni az égetés környezetkárosító hatásait, viszont a fiatalabb generációt még lehet tanítani, ők nyitottabbak erre. A problémát pedig abban látja, hogy sokan nem értik, az amit a tűz megsemmisít, valójában mikroszemcseként a légkörben marad, és károsítja az élő­világot.

Más településeken is gondot okoz az égetés

Abasáron a hétfői a kijelölt nap, előfordul, hogy más napokon is égetnek, bár a veszélyhelyzet alatt kérték, hogy teljesen mellőzzék ezt.

Ilyenkor mindig érkezik bejelentés, hogy nagy a füst. Sajnos előfordul, hogy egyéb dolgokat is tüzelnek. Pedig egy közeli telephelyet az Abasári és Pálosvörösmarti lakosok ingyenesen használhatják kerti, fás szárú hulladék elhelyezésre. Sok problémánk és költségünk van abból, hogy minden egyéb is kerül ide

- emelte ki Kazsu Attila polgármester.

A komposztálási, hulladékkezelési, -elhelyezési feladatokat egy-egy önkormányzat egyedül nem fogja tudni megoldani, 3-4 település együtt már működőképes lehet, de ezt pályázati segítséggel létrehozott telepekkel tudom elképzelni. Fontos a szemléletformálás is, a tudatosabb, takarékosabb életvitel, hiszen hatalmas mennyiségű energia-alapanyagot pazarolunk el jelenleg

-tette hozzá Kazsu Attila.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

égetés

szemét

szemétégetés

hulladékégetés

hulladék

kert

kertes ház

kertes ház tulajdonosok