Itt az országos poloskatérkép: ezek a legfertőzöttebb területek Magyarországon

HelloVidék   
  Megosztom
Itt az országos poloskatérkép: ezek a legfertőzöttebb területek Magyarországon

A Sokk a rovar Facebook-oldalon végzett felmérésben 14 ezren vettek részt, ami már önmagában is azt mutatta, hogy az invazív címeres poloskák országos problémát jelentenek. Az ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatón térképeken mutatta be, hogy az ország melyik részén milyen mértékben terjedtek el ezek a fajok, melyek a legfertőzöttebb települések. Lássuk, hol pusztítanak a legnagyobb mértékben az invazív kártevők.

Az online elérhető kérdőívet nagyon sokan kitöltötték, ebből érzékelni is lehetett, hogy nagyon sok megyét és ezen belül is településeket érint az invazív poloskák megjelenése. A felmérésből térképek készültek, amit egy online sajtótájékoztató során Dr. Bajomi Dániel, a Bábolna Bio Kft. ügyvezetője ismertetett és mutatott be.

Mint mondta, az utóbbi időkben nagyon sok visszajelzést kaptak, egyre többen panaszkodtak az invazív címeres poloska megjelenésére. Ezért gondolták azt, hogy mivel működtetik a Sokk a rovar nevű Facebook-oldalt, elindítanak egy felmérést, hogy valójában meggyőződjenek arról, milyen mértékű problémával állnak szemben.

Nagy meglepetésünkre, több mint 14 000 válasz érkezett a felmérés kérdéseire. Ez is azt mutatja, hogy a probléma jelentős és az emberek számára számos kellemetlenséget eredményez az invazív poloskák megjelenése. A 14 000 válaszon túlmenően nagyon fontos, hogy honnan érkeztek ezek a válaszok. Magyarországon 3179 település van, a válaszok pedig 1570 településről érkeztek. Gyakorlatilag a települések 50 százaléka adott visszajelzést az észlelésekről. Ez azt jelenti, hogy országos problémáról beszélhetünk

- kezdte Dr. Bajomi Dániel.

Az első ábrán azt muatta be, hogy a válaszadók között 9,5 százalékuk már öt évvel ezelőtt is találkozott ezekkel a fajokkal, 60,9 százalékuk az elmúlt öt évben fedezte vel ezeket a kártevőket, 24,9 százaléknak csak tavaly óta jelent gondot, míg idén 4,7 százalék figyelt fel a porblémára.

A felmérésből kiderült az is, hogy a megkérdezettek szerint hogyan növekedett a poloskák száma a környezetükben. Ennek alapján 4,3 százalék jelentette ki, hogy nem nőtt a kártevők száma a környezetében, 19,5 százalék tapasztalta azt, hogy nővekekedett a poloskák száma de nem jelentős mértékben, viszont a legtöbben, 76,1 százalék szerint az tapasztalható, hogy megugrott a poloskák száma a lakóhelyükön és környékén.

A felmérést kitöltők között a legtöbben (94,1 százalék) az ázsiai márványpoloskát észlelték, ezt követően szintén sokan láttak zöld vándorpoloskát (81,8 százalék), míg a nyugati levéllábú poloskával csak nagyon kevesen (26,9 százalék) találkoztak.

A megküldött válaszok alapján készült el az országos poloskatérkép. Ez az 1000 lakosra vetített válaszok alapján készült. Azért választottuk ezt a feldolgozási módot, hogy arányosan lehessen következteni az invazív poloskáknak az elterjedésére

- mondta Dr.

Ha megnézzük az ábrát, akkor jól láthatjuk, hogy kiugróan sok észlelés az három déli megyéből jött: Baranya megye, Tolna megye és Békés megye. Érdekes, hogy az északi, észak-nyugati megyékben az említések száma az viszonylag alacsony. A legkevesebb észlelés Nógrád megyéből jeleztek, ezt követi Vas megye és Győr- Moson-Sopron megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Változó tehát a területi elterjedés, a legnagyobb számban úgy tűnik a déli megyékben vannak jelen az invazív poloskák.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem egy tudományos felmérés, tehát nem reprezentatív a mintavételi szám, viszont egyértelműen jelzi a probléma nagyságát

- tette hozzá az ügyvezető.

Ezt követően arra is kitért, hogy melyek a legfertőzöttebb települések. Mint mondta, nagyobb városok tekintetében Budapest területén több mint 1600 jelzés érkezett be, Miskolcon több mint 500 észlelés volt, illetve Szeged, Debrecen és Pécs városából is több mint 300 jelzést regisztráltak a felmérés során.

Az adatok alapján településekre lebontva is összegezték a megjelenéseket, ennek alapján Kunfehértó, Harkány, Kiskunhalas, Kuld, illetve Doboz településeken jelenti a legnagyobb problémát a poloskák elterjedése.

A Bábolna Bio a poloskafelmérést időről időre szeretné megismételni, hogy információt lehessen kapni ezeknek a rovarfajoknak a további terjedéséről a lakossági megfigyelések alapján. A Sokk a rovar Facebook oldalon most egy új felmérés indul, amihez hasonló még nem készült idehaza. Az ország rágcsálótérképe megmutatja majd, hogy a közegészségügyi veszélyt is jelentő patkányok és egerek hol és mennyire terjedtek el Magyarországon. Az új kérdőív már elérhető és kitölthető az oldalon.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

poloska

poloska-invázió

poloskatérkép

bábolna