Fantasztikus égi jelenség: a betlehemi csillag hamarosan újra feltűnik a magyar égbolton is

HelloVidék   
  Megosztom
Fantasztikus égi jelenség: a betlehemi csillag hamarosan újra feltűnik a magyar égbolton is

A 2020-as év lassan búcsút int, az égen azonban pompás látványosság készülődik, a betlehemi csillag 2000 éves jele újra feltűnik a téli éjszakában! Közel 800 éve nem fordult elő ez a Jézus születését jelző Nagy Együttállás.

Az év végéhez közeledve a Naprendszer megtisztel bennünket egy kozmikus karácsonyi csodával, ami közel 800 évente egyszer fordult elő. December 21-én, a napforduló éjszakáján a Jupiter és a Szaturnusz olyan közel kerül egymáshoz, hogy látszólag szinte ütköznek, létrehozva egy sugárzó fényes helyet a téli éjszakában. A jelenséget hagyományosan ′′ Betlehem csillagnak ′′ vagy ′′ A karácsonyi csillagának" is szokás hívni.

A Nagy Együttállást, ami Kr.e. 7-ben, a Jézus születésekor is bekövetkezett, néhány napon belül mi is láthatjuk!

A Jupiter már szorgosan és vészesen közelít a Szaturnuszhoz, hogy végül december 21-én, az év legrövidebb és legsötétebb napján megismétlődik a csoda: a két bolygó pompás és igen szoros égi együttállása. A 20 évente bekövetkező konjukció most kivételesen szoros lesz: a két bolygó mindössze 6 ívpercre közelíti meg egymást, amihez foghatót 1623 óta nem láthattunk, és 2080-ig nem is fogunk újra – olvashatjuk a Svábhegyi csillagvizsgáló honlapján.

A két bolygó jelenleg bő 1 fokra látszik egymástól az égen. Este lehet felkeresni őket: Napnyugta után egy órával, 17 órakor a fényes fehér Jupiter már feltűnően látszik a DNy-i égen, minden más csillagnál fényesebben ragyog. Tőle balra fölfelé a Szaturnusz is felbukkan halványabb, narancssárga csillagként, két holdátmérőnyire a Jupitertől. A páros éppen a Bak csillagkép déli részein rója égi pályáját. A bolygóközösség megpillantásához viszont nyílt, tiszta déli horizont szükséges, hiszen már most is csak alig 15 fok magasan vannak a látóhatár fölött

- írják a szakemberek.

Az együttállást érdemes napról napra követni, ugyanis egyre szorosabbá és izgalmasabbá válik

A legnagyobb közelítés idején, december 21-én a két bolygót mindössze 6 ívperc távolság választja majd el egymástól. A Jupiter 33”-es korongátmérőjű, és -2,0 magnitúdó fényességű lesz, míg a Szaturnusz 15”-es korongmérettel és 0,6 magnitúdós fényességgel feszít egünkön.

Mi is fog ebből látszani?

A kevésbé éles szeműek szabad szemmel nem is fogják tudni különválasztani a két bolygót: fényességük és színük összeolvad majd egyetlen egyesült bolygóvá. Éles szemű megfigyelők azonban szabad szemmel is meg tudják majd pillantani a Szaturnusz jóval halványabb fénypontját a csillogó Jupiter mellett, egy igen látványos és szoros bolygó-kettőscsillagban gyönyörködve.

Az együttállás legpompásabb vonásai távcsőben jönnek elő, itt a legkisebb műszer is csodákra képes már.

Címlapkép: Getty Images

KÖLTÖZNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? KERESS EGY OLCSÓ HITELT!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 4,73 százalékos THM-el, és havi 96 143 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCreditnél. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 5,49% a THM; a Budapest Banknál 5,68%; a Sopron Banknál 5,72%, a MagNet Banknál pedig 5,73%; míg az Takarékbanknál 5,78%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

csillagvizsgáló

betlehem

égi együttállás

karácsonyi csillag

adventi várakozás