Őrület: ennyibe kerül 2020-ban, ha a járvány miatt online rendelnéd a karácsonyfát

HelloVidék   
  Megosztom
Őrület: ennyibe kerül 2020-ban, ha a járvány miatt online rendelnéd a karácsonyfát

Az egész világban elterjedni látszik az a trend, hogy házhoz lehet rendelni a fenyőfákat karácsonyra. A koronavírus-járvány most még inkább kedvez az új szolgáltatásnak, mely Magyarországon is egyre több megyében elérhető már. Ha belegondolunk, ez sem furcsább, mint a heti vagy havi nagy bevásárlások intézése a különböző üzletláncok kiszállításának igénybevétele. Most annak jártunk utána, hogy honnan tudunk fenyőfát rendelni, mennyiért és milyen fajtákat. Lássuk, mi a kínálat!

A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy egyedül a változás állandó, és a mostani kiszámíthatatlan környezetben kizárólag azok képesek a fenmaradásra, fejlődésre, akik észreveszik a nehéz időszakokban rejlő lehetőségeket, és képesek alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Ez nem csak az éttermeket kényszerítette arra, hogy kiszállítással próbálkozzanak, de egyéb más szektorokban is megjelent az online vásárlás lehetősége.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ismert futárcégnél a karácsonyi csúcsidőszakot is meghaladta egyes áprilisi napokon a kikézbesített küldemények száma. A koronavírus okozta járványhelyzet érezhetően felpezsdítette az online rendeléseket, a tapasztalatok azt mutatták, hogy idén áprilisban 90 százalékos növekedést produkált a B2C – azaz az üzleti megrendelőtől közvetlenül a vásárlóhoz eljuttatott – küldemények szegmensében a tavalyi év azonos időszakához képest.

Novemberben sem csökkent a lendület, hiszen a belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat. A forgalmat a webáruházak akciói mellett a járvány is erősíti.

A Magyar Posta azt tapasztalja, hogy a karácsonykor népszerű termékek, vagyis a tévé, a számítógép, a mobiltelefon mellett idén sokan küldenek kozmetikai termékeket, sportszereket, vitaminokat, étrendkiegészítőket és porszívót.

Miért ne rendelnénk házhoz a karácsonyfát is?

Talán sokaknak úri murinak tűnhet ez a megoldás, pedig a jelenlegi járványhelyzetben kifejezetten jó ötlet lehet. Gondoljunk csak azokra a rokonokra, akik valamilyen betegség miatt most a veszélyeztetett kategóriába tartoznak. Vagy az idős nagyszülőkre, akiknek kényelmes megoldás lehet, ha házhoz jön a fenyőfa és nem kell érte kimozdulniuk.

Annak pedig, aki szívesen rendelne fenyőt házhoz, készítettünk egy részletes körképet azokról az oldalakról, melyeknél igénybevehető a fenyőfarendelés. Lássuk, melyek ezek és milyen árakkal dolgoznak!

2. Karacsonyfa-vasar.hu

A Covid helyzetben is a megszokottnak megfelelően szállítunk ki. Mindazonáltal a rendkívüli és gyorsan változó helyzetre tekintettel igyekszünk a megrendeléseket minél előbb célba juttatni. Mivel elég kevés szereplő foglalkozik kiszállítással, hatalmas érdeklődésre számítunk. Ennek fényében kérem a vásárlókat, hogy minél előbb adják le a rendeléseket, hogy minél több ügyfelet ki tudjunk szolgálni. Ezúton is Boldog Karácsonyt és jó egészséget kívánunk mindenkinek!

- olvasható a portál posztjában.

Áraikat tekintve a következőre számíthatunk:

típus méret ár
Közepes nordmann fenyő (1,75-2 m) 21 500 Ft
Nagy nordmann fenyő (2-2,25 m) 24 500 Ft
Nagy nordmann fenyő (2,25-2,5 m) 27 500 Ft
Nagy nordmann fenyő (2,5-3m) 32 000 Ft
Nagy nordmann fenyő (3-3,5 m) 35 000 Ft

Fenyőfarendelés tőlük három egyszerű lépésben:

  • Első lépés: Válaszd ki a megfelelő méretű fenyőfát.
  • Második lépés: Add meg a szállítási adatokat, hogy fel tudják venni a kapcsolatot veled telefonon.
  • Harmadik lépés: Telefonos egyeztetés, ami alatt egyeztetik a szállítás körülményeit. A leegyeztetett időpontban a futár megérkezik a fákkal. Ezután öt-hat fa közül kiválaszthatjuk a megfelelőt és amennyiben szeretnénk, a futár be is faragja a fát. Ezután jöhet a rendelés kifizetése

2. Online-fenyo.hu

Idén vásárold meg a karácsonyfádat a nappalidból, kényelmesen, problémamentesen. Ne bajlódj a válogatással, a hazaszállítással és a faragással. Dél-Zalában sok család dolgozik azért, hogy Neked is az ünnep koronája legyen a karácsonyfád. Egész évben gondosan nevelik fáikat, hogy az év legszebb időszakában útjukra engedjék őket, és örömet vigyenek hozzád is. A lehető legkésőbb vágják ki ezeket a fákat, hogy minél tovább élvezhesd a karácsony utánozhatatlan hangulatát. Ne vesződj azzal, hogy sorra járod a fenyőárusokat, hogy megtaláld a számodra tökéletes fát, hogy aztán valahogy hazaszállítsd, befaragd és beállítsd a helyére. Idén rendeld meg a karácsonyfád online azoktól a családoktól, akiknek az ültetvényein egész évben karácsony van

- olvasható a weboldalon.

A választékban itt is már csak Nordmann fenyő található, viszont méretekből nagyon sokat találunk. Sőt, aki földlabdás verziót szeretne, az itt azt is megtalálja.

típus méret ár
Nordmann 100-120 cm 13 000 Ft
120-150 cm 16 000 Ft
150-180 cm 19 000 Ft
180-200 cm 21 500 Ft
200-220 cm 24 000 Ft
220-250 cm 28 000 Ft
250- és ettől nagyobb 33 000 Ft
Földlabdás fenyő 100 cm 13 000 Ft

A rendelés menete itt a következő módon zajlik:

Nem csak tökéletes fát választunk neked, de házhoz is szállítjuk, sőt, ha kéred, a saját fenyőtalpad méretére faragjuk a törzsét. Add le a rendelésed néhány gombnyomással. Mi a rendelés beérkezését követően felhívunk telefonon, hogy egyeztessük a szállítás időpontját. Fontosnak tartjuk, hogy minél később vágjuk ki a fákat, hogy sokáig az otthonod dísze legyen, így bármikor is rendelsz tőlünk, biztosan karácsony előtt nem sokkal szállítunk majd neked. Rendelj elsőosztályú, magyar ültetvényeken termesztett fenyőfáink közül és legyen boldog a karácsonyod

- olvasható a leírásban.

3. Megyeri Kertészet

Az online karácsonyfa rendelést választva otthona kényelméből, egyszerűen és praktikusan intézheti a karácsonyi fenyő beszerzését! Talán elsőre szokatlannak hangzik, ám az internetes fenyőrendelésnek számos előnye van! Nem kell az esti sötétségben az utcai árusok nehezen szemrevételezhető fái között botorkálnia, nem kell törődnie a cipekedéssel, vagy a hazaszállítással. Azokat a vágott és gyökeres fenyőket gyűjtöttem össze, melyeket megrendelhet karácsonyfaként, hogy az ünnep legfontosabb kelléke biztosan szép és tündöklő legyen

- olvasható a kertészet oldalán.

A kínálat itt tényleg nagyon különleges, hisz olyan fákat is megtalálhatunki itt, amiket utcai árusoknál biztosan nem. Árak tekintetében a vágott és konténeres fenyők közel azonos áron mozognak,

típus méret ár
Ezüstfenyő karácsonyfa 60-70 cm (konténeres) 12.990 Ft
Szerb lucfenyő karácsonyfa 150-175 cm (konténeres) 19.990 Ft
Cukorsüvegfenyő karácsonyfa 60-80 cm (konténeres) 14.990 Ft
Nordmann karácsonyfa 80-100 cm (konténeres) 18.990 Ft
Ezüstfenyő karácsonyfa 80-100 cm (konténeres) 17.990 Ft
Lucfenyő karácsonyfa 125-150 cm (konténeres) 14.990 Ft
Lucfenyő karácsonyfa 80-100 cm (vágott) 8.990 Ft
Nordmann karácsonyfa 80-100 cm (vágott) 10.990 Ft

A rendelés itt a következő módon zajlik:

A széles kínálatban megtalálja a megszokott, klasszikus fenyőféléket, de olyan különlegességeket is kínálok, melyeket az utcai árusoknál jellemzően nem találni! Ön választhatja a lucot, az ezüstfenyőt, a nordmann fenyőt, vagy éppen a kolorádói fenyőt, a koreai jegenyefenyőt, a szerb lucot! A kínált fenyőket vágott faként és dézsás, tehát élő növényként is megrendelheti, és természetesen többféle mérettel állok rendelkezésére, így rendeléskor nappalija méretéhez igazíthatja leendő karácsonyfája magasságát! A kiszállítást kertészetem saját teherautóival végzem, így az érzékeny áru frissen és épségben érkezik meg az Ön otthonába

- olvasható a kertészet oldalán.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

karácsonyfa

házhozrendelés

rendelés

karácsonyfa rendelés

körkép

árak

kertészetek

koronavírus

pandémia

koronavírus-járvány