Télkapitány ma beveszi az országot: brutális hidegre, szélre, havazásra kell számítani

HelloVidék   
  Megosztom
Télkapitány ma beveszi az országot: brutális hidegre, szélre, havazásra kell számítani

A következő éjszakákon jelentősen mérséklődik a légmozgás. A derült, hóval borított tájakon vasárnap és hétfő hajnalban -17, -20 fokig csökkenhet a hőmérséklet - írja a kiderül.hu

Ahogy a portál előrejelzésében olvasható, pénteken a Dunántúlon felhőátvonulások várhatók rövid napos időszakokkal, a nyugati megyékben egy-egy hózáporral, keletebbre viszont tartósan sok lesz a felhő, és ott jellemzőbb lehet a havazás is.

Általában 1-2 centiméter alatt marad a friss hó vastagsága, csak lokálisan hullhat ennél kissé több. A legtöbb napsütés a középső megyékben várható. Az északnyugati szél nagy területen megélénkül, a Tiszántúlon lehetnek kevésbé szeles tájak. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +3 fok között várható, amit a szél miatt jóval hidegebbnek érezhetünk. Késő este -2, -7 fok valószínű

- olvasható a jelzésben.

Mi várható hétvégén?

Az előrejelzések szerint szombaton felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, majd késő délutántól észak felől összefüggőbb felhőzet boríthatja be az országot. Eleinte helyenként fordulhat elő hózápor, késő délutántól, estétől több helyütt számítani lehet havazásra, hózáporra. Az északi, északnyugati szél főként a Dunántúlon sokfelé erős lesz.

Vasárnap

Napközben felszakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Kezdetben még több helyen előfordulhat havazás, hózápor, napközben legfeljebb néhol alakulhat ki hózápor. Az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

időjárás

időjárás előrejelzés

időjárásjelentés

fagy

hideg