Drasztikusan csökkent a fecskeállomány: most a lakosság segítségét kérik a szakemberek

MTI   
  Megosztom
Drasztikusan csökkent a fecskeállomány: most a lakosság segítségét kérik a szakemberek

Az elmúlt két évtizedben drasztikusan, több mint 50 százalékkal csökkent a magyarországi fecskeállomány. A folyamat megállítása, a fecskefészkek védelme érdekében a lakosság és az önkormányzatok segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME felhívása szerint a városiasodott, sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak nélkülözhetetlen szerepe van. Állománycsökkenésük megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint a madárürüléket felfogó fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával segítheti a lakosság.

A természetvédők hétfői közleménye szerint a klímaváltozás miatt megjelenő új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok elleni védekezésben kiemelkedő szerepük van a fecskéknek: mérési adatokon alapuló becslések alapján minden fecske körülbelül 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

A természetvédők felhívják a figyelmet arra, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, így legalább kétmillió kilogramm, azaz kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetünkben. A fecskeállomány drasztikus csökkenésének hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás és a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

A közlemény szerint az MME idén a műfészkek és az ezekhez szükséges negatív sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését a fecskevédelmi szezonra.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

magyar madártani és természetvédelmi egyesület

fecske

fecskeállomány

állománycsökkenés