Egyre több magyar otthonban van florárium: ezt kell tudnod az üvegbe zárt kiskertekről

Steiner Petra   
  Megosztom
Egyre több magyar otthonban van florárium: ezt kell tudnod az üvegbe zárt kiskertekről

Nemtől függetlenül élnek köztünk olyanok, akik mintha kézrátétellel ölnék meg a legspártaibb körülményeket is kibíró szobanövényeket és a szívósnak beállított kaktuszokat. Az ő álmuk vált valóra a floráriumokkal, vagyis a palackba, üvegbe, edénybe zárt mini zöld kertekkel, amik néhány világos szabályt betartva gyakorlatilag tényleg kipusztíthatatlanok. A mutatós beltéri „kiskertekről” a lassan 5 éve főállású floráriumkészítő Muhari Ritát kérdezte a HelloVidék.

A fővárosban élő, zuglói műhelyében alkotó Muhari Rita a reklámszakmában szerzett tapasztalatait először egy változatos kínálatú webshopban kamatoztatta, majd mikor, látván, hogy a hobbiként készített floráriumokra mások is igényt tartanának, egyszerűen átnyergelt a minikertek készítésébe. Az új szakmában csak kertészeti érdeklődése segítette, árulta el, az ahhoz szükséges technikákat, hasznos fogásokat, valamint a növények táptalaját adó talajrendszert is maga kísérletezte ki, amelyet a jó pap is holtig tanul elvhez híven folyamatosan fejleszt, alakít. Hivatásszerűen 2016-ban kezdte el készíteni egyedi, szűk nyakú üvegekbe készített floráriumait, így első fecske volt az akkor még igencsak szűk hazai piacon, de azóta ez a szakma is mondhatni lassú felfutásban van.

Nem volt időm kielemezni a konkurenciát, így nem tudom, jelenleg hányan foglalkozunk ezzel összesen, de úgy gondolom, hogy annak, aki ezt jól csinálja, ez még egy nyitott piac. Emellett pedig megjelentek a nagyáruházak polcain is a floráriumok, bár én ezeket erősen idézőjelbe tenném, mert ez rendre azt takarja, hogy az üveg alján lévő marék kavicsba ragasztanak bele valamilyen pozsgás növényt, ami előbb-utóbb nagy eséllyel megrohad vagy kiszárad

– beszélt a floráriumok hazai kínálatáról a Mágikus kert tulajdonosa.

A mind inkább megszaporodó floráriumkészítők száma bizonyítja, hogy az üvegbe zárt minikertek iránti kereslet is évről évre növekszik, amit Muhari Rita szerint még a tavalyi évnek sem sikerült derékba törnie. Holott a koronavírus miatti intézkedések következtében az egyik jelentős értékesítési lehetőségtől, a WAMP-tól (Vasárnapi Művészpiac) is elestek, amit azonban az online értékesítés tudott kompenzálni.

Nálunk nem volt nagy visszaesés, de hogyha nem lett volna COVID-19, mindenképp nagy növekedésre számítottam volna. Tavaly karácsonyig árat se emeltem, de utána kénytelen voltam, mert tavasszal a holland virágpiac bedőlésével a növények iszonyatosan megdrágultak. Az árak szinte a duplájára nőttek, valamit pedig még aranyáron se lehetett beszerezni. A nagybani virágpiac közösségéhez, magyar kertészekhez, kereskedőkhöz és importőrökhöz fordultam, hátha valaki szaporítana nekem trópusi növényeket, de semmilyen visszajelzést nem kaptam rá, ezért én is a direkt rendelés irányába indultam el. A fő beszerzési forrásunk Európa, főként Németország, Észak-Olaszország, de dolgozom hazai, a Parádsasvári Üvegmanufaktúrában hagyományos eljárással készült üveggömbbel is, ami a legkülönlegesebb, legértékesebb valamennyi közül. Hiába olcsó a kínai üveg, a környezetvédelem jegyében szeretnénk, ha nem a világ másik végéről érkeznének meg az alapanyagok. Szerintem, hogyha nem jött volna a koronavírus, sokkal nagyobb növekedés lett volna a hazai piacon

– elemezte a tavalyi évet Muhari Rita.

Csináld magad florárium?

Hiába azonban a nagy gonddal és türelemmel készített művészi floráriumok, még így is akadnak olyanok, akik a közösségi oldalon adnak hangot nemtetszésüknek, mert éppen sokallják a minikertek árát és hogy azt szerintük bárki, akár ők maguk is el tudnák készíteni. De vajon valóban így van ez? A tavaszi karanténidőszak sokakban ébresztett korábban nem látott alkotói vágyat, és noha azóta már lényegesen szabadabban mozgunk, Muhari Rita szerint még így is ki lehet próbálni magunkat a hobbikertészkedés ilyetén formájában. No persze, ehhez nem árt némi szépérzék, kísérletezési kedv és több, a hazai floráriumkészítést taglaló anyag átolvasása, hogy kellően felkészülve állhassunk neki a mutatványnak. A siker azonban még így sem garantált.

Ha valaki belevág, fel kell rá készülni, hogy valószínű, hogy elsőre nem fog sikerülni, mert nem lesz hosszú életű a florárium, nem ott lesznek benne a növények, ahol azok igazán jól mutatnának, és nem is lesz feltétlen olyan szép, mint egy lefotózott, beállított, retusált termékképen. Ha hobbi szintű beépítésről van szó, én mindenképp egy olyan üveggel kezdenék, amibe kézzel bele lehet nyúlni, mert akkor utólag lehet változtatni a végeredményen, ahogy a beültetést követően én is szoktam finomítani a nagyobb floráriumokon

– adott néhány hasznos gyakorlati tanácsot a kezdéshez a Mágikus kert tulajdonosa. Továbbá ugyanúgy fontos a növények számára táptalajul szolgáló földön kívül vízelvezető réteget tenni az edény aljába, hogy a felesleges nedvesség ne rohassza ki a kompozíciónkat.

Mivel Muhari Rita kifejezetten párakedvelő trópusi növényekkel (például begóniákkal, fittóniákkal, borostyánokkal és kúszófikuszokkal), valamint mohákkal ülteti tele a floráriumokat, ezért a kezdő növényszett kapcsán nem a fajtára vonatkozó javaslat helyett egy ennél is fontosabb intéssel látta el a HelloVidék olvasóit:

Figyelni kell rá, hogy jó minőségű és egészséges növényt vegyünk. Ne vásároljunk meg olyat, ami már a kertészetben kókadozik, tetves, penészes vagy pedig szárad, tehát eleve beteg, mert a floráriumban biztos, hogy nem fog föléledni. Ha pedig ott elpusztul, elkezd rohadni, akkor már nagy a baj. A nagybanitól kezdve a nagyáruházakon át bárhol be lehet ezeket szerezni, sőt házilag is lehet őket szaporítani némi utánajárást követően. Sőt utóbbi még jobb is, mert a mini növény gyakorlatilag belenő az adott körülményekbe, ellenben, ha a kertészetből hazaviszünk egy növényt, az mindenképpen egy nagy sokk a számára.

Tévedés ne essék, a szoba egy jól kiválasztott pontja és a megfelelő öntözés azonban még nem jelenti azt, hogy a floráriumok nem igényelnének némi extra törődést, lévén növényekről van szó, amik növekednek, elhullajtják a leveleiket, ezért bizonyos időközönként ők is igényelnek karbantartást. Muhari Rita saját példányai esetében vállalja, hogy utólag, körülbelül évente egyszer ráncba szedi az új korában tökéletes kompozíciót, így egy otthoni florárium esetében is foglalkozni kell azzal, hogy az elhullatott, száraz leveleket akár kézzel, akár csipesszel eltávolítsuk, az üvegre ránőtt hajtásokat lenyessük és időnként visszavágjuk a növényeket, ha azok nagyon megindulnának.

Hogyha többféle növény van benne, előfordul, hogy az egyik átveszi a hatalmat, elnyomja, megöli a többieket, ahogy ez a természetben is előfordul. Nem marad ugyanolyan, mert nem művirágról beszélünk. Azt ne várja senki, hogy úgy, hogy nem ér hozzá a floráriumához, abban majd 30 év múlva is ugyanolyan picik lesznek a növények, ugyanannyi féle fajta lesz benne, és ugyanolyan tiszta, csillogó lesz az üveg

– oszlatta el a floráriumokkal kapcsolatos tévképzeteket Muhari Rita. A szakértő továbbá azt is hozzátette, a lezárt rendszerek esetében felállhat egy olyan egyensúlyi állapot, ami miatt viszont igaz az az állítás, hogy egyáltalán nem kell locsolni a növényeket, mert egy, a természetben tapasztalható körforgás alakul ki az üvegen belül, de a fentiek attól még ugyanúgy érvényesek ebben az esetben is.

A hosszú élet titka…

…egy hármas alapszabályban összegezhető: direkt napfény kerülése, ledes megvilágítás és mérsékelt öntözés. Az első pontot Muhari Rita a nyáron felforrósodó autó példájával érzékeltette, amihez hasonlatosan a növények is képesek megfőni az üvegben, ha azt közvetlen napfénynek tesszük ki. A plusz megvilágítás nem feltétlen törvényszerű, de a szakértő szerint erősen javallott, ugyanis hiába gondoljuk mi úgy, hogy a könyvespolcon éppen elég szűrt fény jut a floráriumhoz, kellő mennyiségű fény hiányában a növények vegetálni kezdenek.

Emellett pedig a kompozíció is sokkal jobban néz ki felülről megvilágítva, ha pedig ettől a növények túlzott növekedésnek indulnának, még mindig megvonhatjuk tőlük a mesterséges fényforrást. Az utolsó, de nem kevésbé fontos pont a víz mennyisége, amely a floráriumoknál kardinális kérdés. A Mágikus kert tulajdona szerint csak rendkívül ritkán kell őket locsolni, akkor is kevés vízzel, mert az edényből utólag folyadékot kivenni már szinte lehetetlen, így a túlöntözés végzetes is lehet a növények szempontjából. Három a magyar igazság, plusz egy a ráadásul alapon pedig nem árt egy állandó hőmérsékletet biztosítani az üvegbe zárt minikerteknek, mert a hőmérsékletkülönbség pára formájában azonnal lecsapódik az üvegen, ezért sem szabad a hideg ablakmélyedésbe tenni őket.

Nem kérdés, hogy mivel növényekről van szó, a floráriumok is igényelnek törődést és odafigyelést, azonban biztos, hogy a hosszú és gyakori utazásoknak nem lesznek elrontói, mert sem a családtagokat, sem a szomszéd lakót nem kell megkérni rá, hogy bizonyos időközönként járjon át locsolni. Sőt, ha zárt floráriumról beszélünk, a rendszer teljesen önműködő, ciklusan zajlanak a folyamatok az üvegen belül, így a zöldellő kertünk akár hosszú évekig, évtizedekig is a szobánk éke lehet Muhari Rita szerint.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kert

kertészkedés

növények

szobanövény