Emberre is veszélyes idegméreg okozta a vesztüket: vizsgálat folyik az ügyben

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Emberre is veszélyes idegméreg okozta a vesztüket: vizsgálat folyik az ügyben

Idegméregtől elpusztult madarakat találtak a Tura, Galgahévíz és Hatvan közötti mezőgazdasági területeken. Mivel az előzetes vizsgálatok szerint a vegyi anyag emberre is veszélyes, a rendőrség azt kéri, hogy a környéken senki ne nyúljon ismeretlen eredetű húsdarabhoz.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon azt írta: az említett területeken augusztus 9-én és az azt követő napokban találtak madártetemeket, azóta elvégezték a közelben talált húsdarabok előzetes szakértői vizsgálatát.

A főkapitányság azt kéri, hogy aki a környéken ismeretlen eredetű húsdarabot talál, ne nyúljon hozzá, ne vigye haza, ne fogyassza el, ne etesse meg a jószágaival, hanem értesítse a rendőrséget. Az érintett területen vadászok, természetvédelmi őrök, rendőrök közösen járőröznek. Az ügyben természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt nyomoz a Gödöllői Rendőrkapitányság. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik érdemi információval segíthetik a felderítést.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mérgezés

madártetem

idegméreg

tura

galgahévíz

hatvan