Ezt egy kerttulajdonos sem úszhatja meg: itt a 7+1 pontos feladatlista októberre

HelloVidék   
  Megosztom
Ezt egy kerttulajdonos sem úszhatja meg: itt a 7+1 pontos feladatlista októberre

Lassan beköszönt a valódi ősz, hideg, nyirkos napok jönnek, végül pedig a kertünk téli álomba merül. De mielőtt ez bekövetkezne, minden kerttulajdonosnak akad még bőven tennivalója, ha tavasszal szeretné minél előbb feléleszteni tetszhalálából a kertjét és a növényeit. Mutatjuk a legfontosabb tennivalókat.

1. Faültetés

Ilyenkor ősszel elérkezik a faültetés ideje, amíg nincsenek nagyobb fagyok, az október különösen alkalmas a korai lombhullató cserjék, sövények és kisebb fák ültetésére. Díszfákat is érdemesebb ősszel ültetni, a gyümölcsfák ültetési ideje pedig egyértelműen az ősz, a lombhullástól az első fagyokig tartó időszak, amikor a növény nyugalmi állapotban van, kevésbé viseli meg a helyváltoztatás, és könnyebben regenerálódik a gyökérzete is, ha szállítás, mozgatás közben netán megsérült volna. A debreceni Oázis Kertészet faiskola vezetője, Martyin Tibor osztotta meg velünk ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókat.

Díszfák és gyümöcsfák egyaránt fogynak most, különösen kedveltek a gömbfák és az alakfák. Attól is függ, hová, milyen kialakítású és mekkora kertbe keresik a fát, hogy milyet visznek, de nagyon trendi most például a díszcseresznye, ami v-alakú lombot növeszt, és maximum 5-7 méteresre nő meg, ami ideális választás lehet egy kisebb városi kertbe is díszítőnek. De sok gömbszivart is vásárolnak, ezt a nagy levelei miatt kedvelik, menő a gömbkőris is, aminek a formája szintén különösen kedvelt, ahogy az is szempont, hogy 5-6 méternél nem nő magasabbra

- kezdi Martyin Tibor a felsorolást.

Ősszel jobban beindul a gyökeresedés, nagyon fontosak a hajszálgyökerek, és az is, hogy megkapja az ültetés előtt a fa a megfelelő talajközeget, és aztán a megfelelő tápanyagokat. A gyümölcsfáknál ugyanaz a talajközeg megfelelő, hisz mindenképp feljavítjuk a talajminőséget, díszfák esetében azonban még így sem mindegy, hogy melyik fa milyen talajba, homokosba, agyagosba vagy meszesbe kerül-e, mert ha ez az alap hiányzik, a fa nem fog növekedni, teremni vagy szép lombozatot hozni. A díszfák abszolút jolly jokerei, amelyek minden talajban megmaradnak, azok a kőrisek, a magaskőrisek, gömbkőrisek. Egy két és fél méter nagy, 40-50 centiméter koronájú ebből a fajtából 18900 Ft-ba kerül. Ha most ültetjük el a fiatal fákat és cserjéket, érdemes figyelni arra, hogy ültetés után jól belocsoljuk őket.

2. Metszés

Az ősszel együtt beköszöntött bizonyos évelők visszavágásának, metszésének ideje is. Mind a visszavágásra, mind pedig a metszésre azért van szükség, hogy továbbra is esztétikusak és egészségesek maradjanak a kertben található évelő növények.

Fontos az évelő cserjék ágainak visszavágása is

Ha azt látjuk, hogy a cserjék ágai sárgulni kezdenek, lefelé lógnak, akkor itt az ideje ágai visszavágásának. Ebben az időszakban a sok nedvességnek hála a növény visszaszívja a nedveket, és regenerálja magát, így csak jót tehetünk a cserjével, mert ha nem vágjuk vissza ezeket az ágakat, később azok könnyen elhalhatnak. Lényeges azonban, hogy ne kopasszuk meg túlságosan, a megfelelő mértékben végezzük el a műveleteket!

A sövény metszése

Ha egy sövény öleli körbe a kertet, a megfelelő visszametszéssel tavasszal újra teljes pompájában tündökölhet majd a térhatároló, nem kell aggódni az esetleges felkopaszodás miatt, ami egy az egyben tönkre is teheti a sövény funkcióját. Fontos odafigyelni arra, hogy a felület maradjon egységes továbbra is, hiszen a cél nem az, hogy az őszi időszakban belássanak a birtokra. Ennek során az ágak közé hulló leveleket is szükséges eltávolítani, hogy elegendő mennyiségű friss levegőhöz és sok fényhez juthasson a növény.

Gyümölcsfák metszése

Október eleje a legalkalmasabb időszak ahhoz, hogy elvégezzük a kertünkben levő bizonyos gyümölcsfák metszését. Ez viszont nem csupán ajánlott, hanem egyenesen kötelező, mert ezzel járulunk hozzá ahhoz, hogy óvjuk a fákat, és bőséges termésre is csak így számíthatunk jövőre.

Főleg a meggy, a cseresznye, a dió és a barackfák esetén szükséges elvégezni ezeket a műveleteket az ősz folyamán. A többi fánál jobb, ha tavaszra hagyjuk ezeket a tevékenységeket. A legjobb, ha minden egyes, kertben levő gyümölcsfa igényeinek utánaolvasunk, így a legideálisabb időszakokat választhatjuk ki az egyes tevékenységekhez.

3. A lehullott levelek eltávolítása

A lehullott levelek bár gyönyörűek, mégis fontos a cserjék ágai közül eltávolítani azokat, ugyanis elveszik tőlük a levegőt és a fényt, ezzel pedig negatív hatással vannak a fejlődésükre ebben az időszakban, amikor már kevesebb a napos órák száma. Pontosan emiatt az ilyen apróságnak tűnő dolgokra is érdemes odafigyelni a növények egészsége érdekében.

Eljött az idő, hogy szemügyre vegyük kertünk talaját. Ha azt vesszük észre, hogy megviselte a nyár, száraznak és terméketlennek tűnik, akkor nyugodtan felturbózhatjuk egy kis komposzttal. De a fák alatt használhatunk akár komposzt-teát is.

4. Komposzt átmozgatása

Ha házilag készítünk komposztot, ne feledkezzünk meg a folyamatos mozgatásról sem. Viszont érdemes az őszi, lehullott leveleket, ágakat, kigyomlált növényeket, levágott füvet is beletenni a komposzttárolóba, hiszen így még jobb minőségű trágyát készíthetünk.

5. Van, ami most érik

Érdemes betakarítani és megszárítani a jövő évre szánt vetőmagokat, és dugványokat venni az évelő növényekből. A gyógynövényeket is ilyenkor kell leszüretelni, megszárítani és elraktározni. Ne feledkezzünk meg a most beérő zöldségeinkről sem, a répa, káposzta, sárgarépa, karfiol, kelkáposzta, fokhagyma és póréhagyma ilyenkor még hoz termést.

6. Tisztítsuk meg a kerti szerszámokat

Itt az ideje megtisztítani és kiélesíteni a kerti szerszámokat. A hidegebb hónapokban valószínűleg nem lesz rájuk szükség, de akkor vehetjük elő tavasszal a régi állapotukban őket, ha ősszel megtettük ezt a lépést. Amikor ezzel készen vagyunk, tegyük egy száraz helyre őket, akár be is csomagolhatjuk papírba a metszőollót, sövényvágót, de a kapának, gereblyének sem fog ez ártani, hogy megvédjük a rozsdásodástól. Valamint érdemes összeszedni és elmosni minden olyan kaspót, cserepet, növénytároló ládát, ami éppen üres és a nyárról megmaradt. Ez azért fontos lépés, mert így megszabadulhatunk azoktól a kártevőktől, amelyek esetleg ezekben az edényekben vertek volna tanyát, vagy rejtették volna el petéiket, lárváikat. Nem utolsó sorban, sokkal kevesebb az esélye annak, hogy betegek lesznek a növényeink, ha jövő nyáron már ebbe ültetjük bele őket.

7. Itt az ideje a kerti tó téliesítésének

Ha rendelkezünk kerti tóval, akkor ügyeljünk arra, hogy tiszta és szennyeződésektől mentes legyen a víz benne. A belehullott faleveleket, ágakat ki kell belőle halászni, és a benne lévő növényekről, halakról is gondoskodni kell tartós fagy esetére, ahogy arról korábban részletesen beszámoltunk.

Tótechnika

A szűrőrendszer téli üzemeltetése lehetséges, de nem javasolt. Amíg a víz mozgásban van, nehezen fagy meg, a mechanikai szűrés működik és a visszafolyási ponton a tó nem fagy be, így a lék is biztosított. Fagyok esetén egy váratlan pár órás áramszünet azonban kellemetlen meglepetést okozhat. Nem érdemes kockáztatni a szűrőnk megfagyását, egy jó szűrő ugyanis 20000 forinttól 100000 forintig terjedő áron vásárolható meg, a tó méretétől és egyéb kiegészítőktől függően, és akkor az UV-C lámpát még nem is számoltuk hozzá.

+1 Gondoljunk a madarakra és más kisállatokra

Érdemes ilyenkor gondolni az itthon telelő madarakra is. Helyezzünk ki madáretetőket, és gondoskodjunk arról, hogy mindig fel legyenek töltve. Ha nincs tó vagy valamilyen folyóvíz a közelben, valamint kerti tóval sem rendelkezünk, a madáritatót is mindig töltsük fel friss vízzel.

Ebben az időszakban kertünkben rengeteg változás zajlik, minden növény készül a téli hideg hónapokra. Ahhoz, hogy udvarunk állatbarát legyen és biztonságot nyújtson az arra tévedő apróbb élőlényeknek, számos dolgot tehetünk. Itt olvashatsz arról, mire figyelj, ha őszi otthont akarsz nyújtani egy-két süni, madár vagy mókus számára.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kert

őszi munkák

faültetés

metszés

falevelek

komposzt

kerti tó

madarak

betakarítás