Furcsa kinézetű, esetlen madarat találtak az úton: az aszfaltot víznek nézte

HelloVidék   
  Megosztom
Furcsa kinézetű, esetlen madarat találtak az úton: az aszfaltot víznek nézte

A feltehetően vonulásban lévő madár a reggeli ködben eltévedhetett, és az utca sötét, nedvességtől csillogó aszfaltját víznek vélhette és leszállt rá. Így mindjárt bajba is került - egy természetvédelmi őr segített rajta.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatát Érsekcsanádról értesítették, hogy a Szőlő utcában egy furcsa kinézetű, esetlen madarat találtak az úton. A nemzeti park oldalán közzétett bejegyzés szerint a leírás alapján a természetvédelmi őr már sejtette, hogy egy búbos vöcsökkel lesz dolga, ami be is igazolódott.

A feltehetően vonulásban lévő madár a reggeli ködben eltévedhetett, és az utca sötét, nedvességtől csillogó aszfaltját víznek vélhette és leszállt rá. Így mindjárt bajba is került, mivel a vöcsök csak vízről tud felszállni, szárazföldről nem. A helyszínre érkező kollégáink befogás után megállapították hogy egészséges, nincs sérülése, csak útbaigazításra van szüksége. Baján, a Dunánál szabadon is engedték, ahol gyorsan rendbe szedte a tollait és tovaúszott

- közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

A búbos vöcsök a legnagyobb hazai vöcsökfajunk, a fején található, jellegzetes dísztollairól könnyen felismerhető. Rövidtávú vonuló, a telet rendszerint Dél-Európában tölti, de néhány példány nálunk telel át a be nem fagyó vizeken.

Íme, a bajba jutott búbos vöcsök, és megmentésének története:

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kiskunsági nemzeti park

búbos vöcsök

vonuló madár

madárvonulás