Betört tél tábornok az országba: Sopron már elesett, erre tart a front

HelloVidék   
  Megosztom
Betört tél tábornok az országba: Sopron már elesett, erre tart a front

Az ország nyugati határára mára havazást jósoltak, ami mostanra meg is érkezett. Megrázta dunnáját Holle anyó, gyönyörű hófehérbe borult a táj Sopronban és környékén.

Egy mediterrán ciklon érkezik, az ország északnyugati területein, valamint a Bakonyban az eső fokozatosan havas esőbe, majd havazásba vált, írja az Időkép. Sopronban mindenesetre már havazik, a lenti fotón látszik, hogy néz ki most a város.

A változó irányú szél többfelé megélénkül, délkeleten megerősödhet. Napközben 1 és 11 fok között alakul a hőmérséklet, az alacsonyabb csúcsértékeket nyugaton, északnyugaton mérhetjük.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

havazás

sopron

hóesés

sopron

nyugat-magyarország

időjárás

havas eső