Gigabírságot kap a túrázó, ha ezt nem tudja: el a kezekkel ettől a 11 kora tavaszi virágtól!

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Gigabírságot kap a túrázó, ha ezt nem tudja: el a kezekkel ettől a 11 kora tavaszi virágtól!

Az utóbbi hetek tavaszias időjárása már előcsalogatott néhány kikeleti virágot. A hóvirágok már kibújtak a földből, ahogy a téltemető és a tőzike is pompásan virít az erdőkben. De bármennyire csábítanak is ezek a szerény tavaszhírnökök, gondoljuk meg, hogy lehajolunk-e letépni őket! Nagyon ráfizethetünk ugyanis, ha védett virágot szedünk le. Több tavasszal nyíló virágunk számít védettnek vagy fokozottan védettnek, ezért több tíz vagy akár százezres büntetéssel is járhat a rendkívül magas természetvédelmi, eszmei értékű növények leszedése.

Tavasszal a természetjárók úton-útfélen színpompás vadvirágokba botlanak, és bizony ebben a sokszínűségben különleges ritkaságok is előfordulnak. Érdemes néhánnyal közelebbről megismerkedni, egyrészt, hogy még nagyobb élmény legyen a kirándulás, ha felismerjük őket, másrészt azért is, mert akár többszázezres bírságot is bezsebelhetünk egy-egy növény letépéséért. Azt javasoljuk, inkább csak gyönyörködjünk bennük, hisz a vadvirágok a természetben mutatnak a legjobban.

Az élővilág jogszabályi védelme napjainkban kétféle módon valósul meg. Egyrészt védelemben részesülnek bizonyos állat- és növényfajok, ugyanakkor a védelem egy másik lehetősége, amikor úgynevezett védett természeti területeken (nemzeti parkokban, tájvédelmi körzetekben, természetvédelmi területeken és természeti emlékek helyén) az élővilág területi védelemben részesül. A KSH adatai szerint Magyarországon csaknem 3000 növényfaj él, a növénytársulások száma megközelíti a 400-at. A 733 jelenleg védett növényfajból 87 fokozott védettséget élvez. 2000 óta 37%-kal nőtt a védett növények száma, ezen belül a fokozottan védetteké több mint kétharmadával.

Aki jogellenesen megszerzi, forgalomba hozza, az ország területére behozza vagy onnan kiviszi, azon átszállítja vagy azzal kereskedik, illetve károsítja vagy elpusztítja, az bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A vadvirág a természetben a legszebb

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tanácsa szerint a természetben – különösen védett területeken – egyébként se szedjünk virágot. Ezekből fejlődik a mag, belőlük lesz a termés. Ha leszedjük például az adott növény összes virágát, akkor abban az évben nem lesz a növénynek arra lehetősége, hogy magokat neveljen és így szaporodhasson.

Általában a legszebb virágokat szedik le – ez sem jó, mert így folyamatosan csak a "silányabbaknak" van lehetőségük a szaporodásra. Igaz, hogy sok virágos növény sarjakkal, hagymákkal, gumókkal és sok más praktikával ivartalanul is tud szaporodni, azonban a virágok letépése ezeket a növényeket is sok energiától fosztja meg. Ráadásul a legtöbb virág 1-2 óra alatt elhervad a kezünkben, tehát eleve gyors kidobásra van ítélve a leszakítása után.

Hogy véletlenül se érjen minket kellemetlen meglepetés a természetjárás során, a HelloVidék összegyűjtötte azokat a védett virágokat, amelyekről jobb, ha csak fényképet készítünk, ha el akarjuk kerülni a magas pénzbüntetést.

1. Csillagos nárcisz

A nárciszfélék közül Magyarországon a csillagos nárcisz fordul elő. Természetvédelmi értéke: 10.000 Ft. Termete: 20–40 cm. Áprilisban, májusban virágzik. Hegyi, ártéri és más üde rétek virága.

A büntetés természetkárosítás esetén 1-5 évi szabadságvesztés is lehet, ha az elpusztított egyedek pénzben kifejezett együttes összege eléri a fokozottan védett egyedeinek legmagasabb, pénzben kifejezett értékének a kétszeresét.

2. Kikeleti hóvirág

Magyarországon ez az egyedüli őshonos hóvirágfaj. Rendkívül ismert, népszerű növény, de gyűjteni nem szabad. Termete: 10-20 cm. Februártól áprilisig virágozhat. Üde- és nedves lomboserdőkben, középhegységi gyertyános-tölgyesekben, bükkösökben, patak- és folyómenti ligeterdőkben. Természetvédelmi értéke: 10000 Ft.

3. Dombi ibolya

Az ibolya az ibolyafélék családjának névadó és egyben legnagyobb nemzetsége, mintegy négyszázötven fajjal. A fajok többsége évelő gyökérzetű lágyszárú, néhány félcserje, egy csoportjuk egy- vagy kétéves lágyszárú növény. Termete: 4-15 cm. Márciusban, áprilisban virágzik. Természetvédelmi értéke: 5000 Ft.

4. Tavaszi kikerics

Az Ásotthalmi Lápréten él a Kárpát-medence egyik legjelentősebb, körülbelül 80000 tövet számláló állománya. A törékeny, rózsaszín-ibolyás színezetű növényt hívják egyhajúvirágnak vagy tavaszkikericsnek is. Magyarországon fokozottan védett, azonban valószínű, hogy hathatósabb védelem nélkül a hazai állomány nagy része ki fog pusztulni. Természetvédelmi értéke: 250000 Ft.

5. Kakasmandikó

Szent György virágának is nevezik, illetve kutyafoggyökérnek is, a tatárok szerelemkeltő szernek tartották. Termete: 10-30 cm. Márciusban virágzik. Inkább mészkedvelő, így bükkösök, gyertyános-tölgyesek, száraz tölgyesek, hegyi és nedves rétek virága. Természetvédelmi értéke: 50000 Ft.

6. Kárpáti sáfrány

A nősziromfélék családjába tartozó faj, európai eredetű. Termete: 10-20 cm. Márciusban, áprilisban virágzik. A Kárpátok és a Balkán-hegység endemikus növénye. Élőhelyei hegyvidéki, alhavasi rétek, legelők, bozótok, üde lombhullató erdők, főként gyertyános–tölgyesekben, keményfa-ligeterdőkben és ezek tisztásain él. Természetvédelmi értéke: 10000 Ft.

7. Magyar kökörcsin

Magyarországon bennszülött növény, de alig tíz, kisebb-nagyobb különböző helyzetű populációja fordul elő a Nyírségben. Ezen kívül a Pilisben és a Bodrogközben is előfordul. Fokozottan védett. Termete: 6–10 (–20) cm. Márciusban, áprilisban virágzik. Mészszegény vagy mészmentes, száraz, sovány homoktalajon, napos vagy félárnyékos, viszonylag meleg termőhelyeken fordulnak elő. Természetvédelmi értéke: 100000 Ft.

8. Tavaszi hérics

A boglárkafélék családjához tartozó, mérgező növényfaj. Termete: 5-40 cm. Márciustól májusig virágzik. Mészkedvelő sztyepnövény, száraz, napsütötte pusztafüves lejtőkön, zárt sziklagyepekben, lösz- és homoki gyepekben, karsztbokorerdőkben, ligetes tölgyesekben, irtásréteken és legelőkön néhol ma még gyakori. Természetvédelmi értéke: 5000 Ft.

9. Illatos hunyor

Már virágzó hunyorokkal is találkozhatunk, korai nyílásuk üde színfolt a fák koronája alatt, az árnyékosabb kertrészekben. A nemzetség három faja honos hazánkban, és mindegyikük védett. Dísznövényként kertészeti változataikat ültetik. Nemcsak a hibridek sokfélesége miatt különböznek virágaik, hanem a boglárkafélék családjára jellemző variabilitás miatt porzóik száma és a sziromlevélből módosult mézfejtők, csövecskeszerű képletek száma is igen változatos.

Az illatos hunyor (Helleborus odorus) a hazai bükk- és gyertyánerdők lakója, megjelenésében meglehetősen visszafogott, hiszen kizárólag a zöld árnyalatait vonultatja fel, virágai azonban melegebb napokon a bodzáéhoz hasonló illatot árasztanak. A többi hunyortársához hasonlóan alkaloid tartalma miatt minden része mérgező. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10000 Ft.

Így néznek ki a vácrátóti virágmezők február végén

A Kerek-szigeten nyílik egyik legkorábbi tavaszi virágunk, a téltemető. Egész évben földben pihenő szárgumójából tél végén hozza szép, élénksárga, magányos virágait.

Három, örvösen álló, szeldelt gallérozó levél veszi körül a napsárga virágokat. A boglárkafélék családjába tartozik, és több rokonához (hunyorok, héricsek, sisakvirágok) hasonlóan mérgező, így csak csodáljuk őket. Leszakítani amúgy sem szabad. Középhegységeinkben és a Dunántúlon, páradús, üde erdőkben, szórványosan fordul elő a védett szépség. Érdekes, hogy a magyar flórában jövevény, valószínű, hogy a középkorban a kolostorkertekből vadulhatott ki a szabadba ez a mediterrán növény. Kertünkben is spontán terjed, ha egyszer elültetjük, a hangyáknak nagy segítségével..

A kerten átfutó Sződ-Rákos patakot kísérő keményfa-ligeterdő üde talaján, a lombfakadás előtt, mikor még nem borul mélyárnyékba a gyepszint, a gumós, erdőalji növények a hónap végére tarka szőnyeget varázsolnak az öreg bükkök, kőrisek, gyertyánok és égerek alá.

10. Téltemető

A téltemető (Eranthis hyemalis) a boglárkafélék családjába tartozó gumós, bokros tövű 8-18 cm magas évelő növény. A hóvirággal együtt virágzó, de annál korábban nyíló védett geofiton növény. A csésze alakú, világító sárga virágai alatt a gallérozó murvalevelek körben állnak. Hazánkban nem őshonos, mediterrán származású dél-európai faj, de jól beilleszkedett a hazai flórába, nem vált gyomnövénnyé, és ma már számos helyen megtalálható a nedves talajú gyertyános-tölgyesekben és ligeterdőkben. Nyáron mint a hóvirág visszahúzódik a talajba. Legszebb és legnagyobb vadon élő állománya Aszófő község közelében él. Természetvédelmi értéke: 5000 Ft.

11. Tavaszi tőzike

Elsőként a hóvirágok és a tőzikék nyílnak, valamint a messziről feltűnő lila színű kárpáti sáfrány, mezei nevén krókusz. Kárpáti bennszülött növény, de két belső magyarországi termőhelyen is él, a Beregben és a Bakonyalján, gyertyános-tölgyes és ligeterdő tisztás.

A tőzike eredetileg Dél-Európában őshonos, hagymás évelő növény, de mára már a Pireneusoktól egészen Romániáig és Nyugat-Oroszországig elterjedt. Tudományos neve görögül „fehér ibolyát” jelent.

A tavaszi tőzike 15–35 cm magas, levelei hosszúkásak, penge alakúak. Enyhén illatos, kis fehér harang alakú virágai vannak, mindegyik lepellevelének a csúcsán zöld (esetleg sárga) folt található. A virágai kora tavasszal, közvetlenül a hó olvadása után megjelennek. Itt kell még megjegyeznünk, hogy a tőzike minden része mérgező! Természetvédelmi értéke: 5000 Ft.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vadvirágok

védett virágok

tavaszi virágok

büntetés

természetvédelmi érték