Ezt rengeteg kutyatartó nem tudja: ez a 10 tünet nagy bajt jelez, az eb élete múlhat rajta

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Ezt rengeteg kutyatartó nem tudja: ez a 10 tünet nagy bajt jelez, az eb élete múlhat rajta

Bár a kutyák szervezete ellenállóbbnak tűnik, mint az embereké, és bizonyos tekintetben ez így is van, sajnos még ők is gyakran megbetegedhetnek. Velünk ellentétben azonban kedvenceink nem képesek elmondani, milyen fájdalmak gyötrik őket, nekünk kell jobban odafigyelnünk rájuk, hogy az árulkodó jeleket, tüneteket időben észleljük, és cselekedni tudjunk, mielőtt bekövetkezik a baj.

Megmentheti a kutyád életét, ha észreveszed ezeket a jeleket

Ha gyanúsan máshogy viselkedik a kutyánk, az az első intő jel, és fokozottan törődnünk kell vele. Persze sokszor előfordul, hogy a kánikulai hőségtől szenved csak, ahogy mi is, vagy valami külső körülmény okoz nála átmeneti változást. És ezért is kell ilyenkor szinte monitorozni az ebet, hogy kiderüljön, esetleges-e a dolog, vagy netán napokig fennáll a változás, hogy meg tudjuk tenni a szükséges lépéseket.

Azonnal lépj kapcsolatba az állatorvossal, aki a tünetek precíz felsorolása, és a kutya állapotának a felmérése, megvizsgálása után fel tudja állítani a diagnózist, vagy elmondja a további teendőket.

1. Megváltozik a viselkedése

A gazdi az, aki a legjobban ismeri kutyájának a szokásait. De mi a helyzet akkor, ha ezek a szokások hirtelen megváltoznak? Ez bizony az egyik első jele annak, hogy nincs velük minden rendben.

Vegyük komolyan, ha a kutya egyik napról a másikra elveszíti az érdeklődősét a játék és a séták iránt, mivel a lelkesedés hiánya fontos figyelmeztetés: valami nincs rendben.

Ha nyugtalan, gyakran változtatja a helyzetét, nem találja a helyét, vagy éppen ellenkezőleg: bágyadt és csak aludni akar, az nem jelent jót.

Ha változásokat veszünk észre a kutya viselkedésében, figyeljük meg alaposan külsőleg is. A füleknek tisztának és szagtalannak, a szemeknek fényesnek kellene lenniük, a szőrnek fényesnek (kivéve, ha épp vedlik) és teljesnek kell lennie. A kutya ínye alapállapotban rózsaszín, az orra nedves és hűvös.

Tapintsuk át az állat testét, ha dudorokat érzünk a bőre alatt, az egy jel, a testszag megváltozása egy másik jel, ahogy bármely más elváltozás, vagy épp a súlyának a csökkenése is egy jel, ami miatt állatorvoshoz kell vinni.

2. Elveszíti az étvágyát, elutasítja az ivóvizet

Ha a kutyák megbetegszenek, gyakran elveszítik az étvágyukat. Ez nem feltétlenül ad okot rögtön komoly aggodalomra, mert számos ártalmatlan kiváltója lehet, amiért a kutyának nincs éhségérzete. Néha elég, ha egy válogatósabb kutya új típusú élelmiszer kap, vagy ha melege van.

Ha azonban egy napnál tovább fennáll a jelenség, figyeljünk! Az állatok gyakran elveszítik étvágyukat, amikor meg vannak fázva. Egyéb tünetek lehetnek még a remegés, reszketés, bágyadtság.

A friss ivóvíz visszautasítása nagyobb aggodalomra ad okot, mint az ennivaló elutasítása.

Gondolj arra, ha mindössze egyetlen nap nem innál, milyen szomjas lennél – a legtöbb egészséges állat a szomjúságnak ugyanezt az érzését tapasztalja normál esetben.

Annak megállapításához, hogy kedvenced dehidratált-e, húzd fel a bőrt a tarkóján. Ha a bőr nem lapul vissza azonnal a kutya tarkójára, hanem felhúzva megmarad egy pillanatra, nagy szüksége van ivóvízre. A kiszáradás további tüneti még a száraz száj és a ragacsos íny.

3. Hányás, hasmenés jelentkezik

A hányás a kutyánál nem feltétlen ad okot pánikra, ha megterhelő ételt evett, vagy túl sokat a szokásosból, és utána kihányja, jobban is érzi magát utána, megkönnyebbül a gyomra. Mégis fordítsunk kellő figyelmet a tünetekre, mert akár megevett méreg vagy vírusos fertőzés is állhat a háttérben! De akár komolyabb bajokra, hőgutára vagy veseelégtelenségre is utalhat a hányás.

Az alkalmanként jelentkező hasmenés nem feltétlenül jelez bajt önmagában. Amíg várunk, és figyjük a kutyát, néhány dolgot megtehetünk. Nézzünk körül a házban és az udvaron, hogy kizárhassuk - vagy meglássuk - nem evett-e meg mérgező anyagot az állat. Ha úgy gondoljuk, igen, nincs időnk habozni, irány a doki.

Ellenkező esetben adjunk az ivóvizéhez probiotikumot, és gondoskodjunk arról, hogy igyon is, a kiszáradást elkerülendő. Egyesek szerint érdemes nyers tököt etetni a kutyával, mindenféle adalékanyag nélkül, ami egyfajta hasfogóként funkcionál magas rosttartalma miatt. ezek után pedig a nap folyamán már semmit ne adjunk enni a kutyának. Ha ezek után is folytatódna a hasmenés, vigyük állatorvoshoz.

4. Gyakori vakarózás

A háziállatok vakaróznak, különösen a kutyák és a macskák, de ha azt vesszük észre, hogy kedvencünk sokkal többet vakarózik, mint máskor, kellemetlen élősködők jelenlétére gyanakodhatunk: bolhák, atkák vagy akár kullancs.

Ha élősködőket észlelünk, természetesen pusztítsuk el azokat, erre számtalan lehetőségünk van: samponos fürdetés, aztán pedig kezeljük tablettával vagy cseppekkel, hogy távol tartsuk az élősködőket tőle. Tisztítsuk meg a fekhelyét és a környezetét is.

A szüntelen vakarózásnak azonban egyéb okai is lehetnek: allergia, az alapvető tápanyagok hiánya illetve többlete, melyek száraz bőrt, viszketést és bőrgyulladást idézhetnek elő. Bőrgyulladás esetén használhatunk bőrnyugtató, hidratáló sampont a fürdetéshez. Ha ez mégsem enyhíti a viszketést, érdemes az étkezést megvizsgálni, és azon változtatni. Némely fajtánál a magas fehérjetartalmú kutyatáp okozhat fehérje-felhalmozódást, ami szintén vakarózásban és bőrgyulladásban nyilvánul meg, ezt is érdemes állatorvossal megkonzultálni.

5. Vizelési problémák

Ha a korábban szobatiszta kutya bepisil, vagy sokkal gyakrabban pisil, mint máskor, ez már egy tünet, hogy nincs vele minden rendben.

A hirtelen bevizelés okai sokrétűek lehetnek, az általános szorongástól kezdve a szeparációs szorongáson át, a zivataroktól vagy a hangos zajoktól való félelemig.

Ha a kutya váratlanul bevizel, első teendő a vízfogyasztás megfigyelése, ha ugyanis a korábban szokásosnál jóval többet iszik az állat, akár cukorbetegségre utaló jel is lehet a bevizelés, de egy új gyógyszer is fokozhatja a szomjúságérzetet.

6. Légzési nehézségek, köhögés

Ha kedvencünk köhög, zihál, tüsszög, az számos egészségügyi problémára utalhat, mellkasi fertőzéstől kezdve más légzőszervi betegségeken, allergián át a szívférgességig.

A nyugalomban lévő kutyák légvétele percenként 15 - 20. Ha ennél sokkal többször, vagy sokkal kevesebbszer vesz levegőt a kutya, vagy fizikai megterhelés nélkül erősen lihegve veszi a levegőt, feltétlenül orvosi ellátásra szorul.

A kutyák (és a macskák is) szenvedhetnek szezonálisan pollen vagy egyéb allergénektől, de reagálhatnak az otthonodban olyan anyagokra is, mint a parfümök, a vegyi légfrissítők és tisztítószerek, amelyek közül vannak igen mérgezőek akár emberről, akár állatról legyen szó.

A kezeletlen légúti problémák súlyos szövődményekhez vezetnek, amelyek a kutya életét is veszélyeztetik, nem beszélve arról, hogy ezek a tünetek súlyos szívférgességről vagy egyéb szívproblémákról is árulkodhatnak, amelyek, ha nem kezdik el időben a kezelésüket, halálosak.

7. Puffadt gyomor

A túlságosan telített gyomor a túlevés egyik eredménye, ez pedig számos egészségügyi problémát okozhat, a székrekedéstől kezdve a puffadásig. A puffadt gyomor aggodalomra ad okot abban az esetben, ha kutya mellette letargikus és hány, ha az ínye rózsaszín helyett fehér, sárga vagy lila, mivel ezek a tünetek túlmutatnak a túlevésen és a gyomorrontáson.

Saját magunk is meggyőződhetünk arról, hogy a kutyának vannak-e fájdalmai: két kézzel gyengéden fogjuk meg két oldalánál a hasát, és enyhén nyomjuk meg.

8. Láz

A láz a legegyértelműbb tünete bármely betegségnek, hisz az immunrendszer fokozott üzemmódba kapcsolását jelzi. De hogyan vegyük ezt észre kutyáknál?

A kutyák és a macskák orra hideg és nedves. Ha viszont azt érezzük, hogy kedvencünk orra meleg és száraz, jó esély van rá, hogy lázas. Érintsük meg az orrát és a füle tövét, ha úgy érezzük, melegebb, mint szokott, valószínűleg lázas.

Ha nem tudjuk megmérni a kutya lázát, akkor keresni kell más jeleket arra, hogy lázas beteg. Ilyen jelek lehetnek, a levertség, a hidegrázás, az orrfolyás, a köhögés, a hányás. Természetesen azonnal orvoshoz kell vele fordulni, ha kiderül, valóban lázas.

9. Agresszív viselkedés

Ha a kutya hirtelen agresszívvé vagy akár erőszakossá válik, feltétlenül meg kell őt mutatni állatorvosnak. A kutyák, amelyek hirtelen agresszívvé válnak, súlyos fájdalmakat élhetnek át, az agresszióval akarják ezt valahogy a tudtunkra hozni. Ilyenkor tartsuk távol magunkat tőlük, ne érintsük meg őket.

A veszettség egyéb tünetei a bénulás, a láz, görcsök, nyelési nehézség és a koordináció hiánya. Azonnal orvosi beavatkozás szükséges, ha felmerül bennünk a gyanú a veszettségre!

Ez a halálos betegség ma már ritka Magyarországon, hála az oltási rendszernek, ezért is nagyon fontos, hogy a kutya rendszeresen megkapja a kötelező eboltásokat, és mi magunk tisztában legyünk a tünetekkel, mert az ördög sosem alszik...

10. Orrvérzés

Orrvérzést gyakran eredményez, ha a kutya orrjáratai szárazak, vagy valamilyen idegen test irritálja őket, netán allergénre érzékeny az eb. De az orrvérzés jelezheti élősködők jelenlétét az orr nyálkahártyáin, amit gyakran kísér tüsszögés.

Ha nem tudjuk az orrvérzés nyilvánvaló okát megállapítani, vagy ha a vérzés nem áll el fél órán belül, hiába jegeljük, vagy gyomunk rá gézlapot belülről a sérült orr felületére, azonnal vigyük orvoshoz a kutyát, mivel, ha sok vért veszít, vészhelyzet alakulhat ki.

Diagnosztikai és kezelési költségek 2022-ben (irányárak):

  • Vizsgálati díj általános (kutyáknál, macskánál): 13800 Ft
  • Vizsgálati díj általános, ortopédiai, neurológiai: 17400 Ft
  • Vizsgálati díj ügyeleti pótlékkal: 24000 Ft
  • Rutin vérvizsgálat: 14050-17650 Ft
  • Kullancs eltávolítása: 3850 Ft
  • Célzott, szervi ultrahang: 11520 Ft
  • Hasi ultrahang: 17300 Ft
  • Röntgen felvétel és értékelése két irányból: 18400 Ft
  • Kis kombinált oltás kutyáknak: 14800 Ft
  • Nagy kombinált oltás kutyáknak: 23800 Ft
  • Műtéti beavatkozások kutyáknál (betegségtől és a kutya méretétől, súlyától függően: 45000-300000 Ft
  • Kórházi napi tartásdíj: 4300 - 8500 Ft

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kutya

kutyatartás

tünetek

állatorvos

jelek

kutyabetegségek

kutyabetegség