Figyelem! Közleményt adott ki a katasztrófavédelem: több mint 300 település érintett

HelloVidék   
  Megosztom
Figyelem! Közleményt adott ki a katasztrófavédelem: több mint 300 település érintett

Csaknem háromszáz településen, köztük a fővárosban is, ötvenezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyogirtási program - közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Kiterjedt gyérítést végeznek a szakemberek Somogy, Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, a Duna mentén Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyében, valamint a fővárosban, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos folyó menti településén - írták a közleményben.

A közlemény szerint az elmúlt heti kánikula és a több hete tartó csapadékhiány következtében az ország jelentős részén, főként az Alföldön szinte megszűnt a csípőszúnyogok jelenléte. A szárazság miatt eltűnt a tenyészőhelyek többsége és a tartós meleg a kifejlett szúnyogok élettartamát is csökkenti.

Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon, néhány Duna menti régióban és az észak-keleti országrész egyes területein továbbra is jelentős a szúnyogártalom

- ismertették.

Arról is beszámoltak, hogy érintett települések önkormányzatai egyedi értesítést kapnak a munkavégzés tervezett időpontjáról, továbbá a program megtalálható a katasztrófavédelem honlapján is.

Ha az időjárás nem teszi lehetővé az előre meghirdetett időpontban a szúnyoggyérítést, akkor a következő két nap során végzik a permetezést - áll az OKF közleményében.

Címlapkép: Getty Images

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

katasztrofavédelem

szúnyoggyérítés

szúnyoghelyzet