Kiszáradt a Dunántúl egyik népszerű tava: felbecsülhetetlen a kár

HelloVidék   
  Megosztom
Kiszáradt a Dunántúl egyik népszerű tava: felbecsülhetetlen a kár

A klímaváltozás és a globális felmelegedés veszélyei egyre látványosabbá válnak hazánkban is, a magyar patakokban drasztikusan csökken a víz mennyisége. Erről tanúskodik a Bicsérd központjában elhelyezkedő egykori tó is, ami mostanra szinte teljesen kiszáradt.

Nem gondoltuk, hogy ilyen hamar elér minket is a probléma

– nyilatkozta a megyei lapnak település polgármestere, Vér József.

A bejegyzett bicsérdi vízfolyás több mint 10 km-es szakasza kiszáradt és a horgásztóba két éve nem folyik víz. A Mecsek lábánál lévő területeken több új horgásztavat is létesítettek, ezekben még van víz, de a vízszint csökkent. A horgásztó a helyi kulturális, sport- és egyéb rendezvények helyszíne volt, horgászbüfét, szökőkútrendszert és egyéb látványosságot működtettek a környékén, így nagy veszteséget jelent a kiszáradása.

A források és patakok eltűnésében a csapadék és a téli hómennyiség hiánya miatt alakult ki ez a számunkra is nagyon nehezen elfogadható, szomorú helyzet. A tó megvalósításához és működtetéséhez 8–10 pályázatot használtunk fel

– közölte a polgármester.

A horgászegyesület sem tud így helyben megfelelően működni, idén az állami és területi jegyeket, töltéshasználati engedélyeket csak az ország egyéb horgászatra kijelölt helyeire tudták kiváltani a horgászok.

Az anyagi kár felbecsülhetetlen, csak pályázatok útján több mint 120 millió forintba került a beépítés, ez óriási veszteséget okoz. A tó környékén tartandó rendezvények, horgászversenyek, szigeti esküvők, főzések, családi napok lehetősége a szép környezet a vízhiány miatt megváltozott. A halállományt lehalászták. A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége is értesült a problémáról, de megoldást nem tudnak javasolni. Baranya megyében sajnos több mint 10 horgásztó került erre a sorsra – mondta a polgármester.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

klímaváltozás

szárasság