Furcsa jelenség: ezért lehet kevesebb madarat látni augusztusban

HelloVidék   
  Megosztom
Furcsa jelenség: ezért lehet kevesebb madarat látni augusztusban

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll.

Az elmúlt hónapokban hozzászoktunk ahhoz, hogy a kert, a park, az utcai fasor zeng a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától, a fűben folyamatosan ott keresgélnek a fekete rigók és az itatókon is nagy a forgalom. Ennek oka, hogy a települési fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban, ráadásul ha jól érzik magukat valahol, nagy valószínűséggel a második költésre is az első közelében kerül sor. Ebbe a nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a nem szakemberek számára is feltűnő. A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése (bár néhány fecskepár akár szeptember végéig is folytathatja a költést), majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen, napok alatt bekövetkező eltűnése.

Szerencsére ezt a látszólagos madárhiányt nem a tömeges pusztulásuk, hanem a viselkedésük természetes változása okozza. A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyását követően ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén pedig meg is szűnik. Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban vagy már egyáltalán nem is térnek vissza. A fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul - ezek következtében csökken látványos mértékben a madarak eddig tapasztalt koncentrációja, ez vezet a csökkenő madármegfigyelésekhez.

Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy szűk két hónapon belül, az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám, majd az etetőknek és a téli itatásnak köszönhetően a lakossági madármegfigyelések száma is.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

magyar madártani és természetvédelmi egyesület

madarak

költési időszak

költési szezon