Mesés látványt ígérnek: mutatjuk, vidéken hol mindenhol tartanak madárfigyelő napokat

MTI   
  Megosztom
Mesés látványt ígérnek: mutatjuk, vidéken hol mindenhol tartanak madárfigyelő napokat

A hétvégén rendezik meg a 30. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon (EMN), melynek során a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mind a 19 megyében és Budapesten 61 helyszínen várja az érdeklődőket.

Az MME hétfői közleménye szerint a programot a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény már két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora az MME.

Azt írták, az évenkénti összesített eredmények alapján tavaly 35 ország 1865 helyszínén körülbelül 7,3 millió madarat figyelt meg a mintegy 28 ezer résztvevő. Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly két kategóriában is dobogós lett.

A tájékoztatás szerint az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak szervezett helyszíneinken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.

A közlemény szerint a résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnapig.

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan október 3-án ad hírt az egyesület.

A hétvégi esemény helyszíneiről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, és itt érhető el az elektronikusan kitöltendő és beküldendő digitális jelentőlap is - áll az összegzésben.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madár

madár megfigyelés

természetbarát

természetvédelem