Drága lesz idén a fűtési szezon: így tárold a tűzifát, hogy ne bukj százezreket

HelloVidék   
  Megosztom
Drága lesz idén a fűtési szezon: így tárold a tűzifát, hogy ne bukj százezreket

A magyar emberek körében és a háztartások nagy részében mindig a fa az egyik legkedveltebb fűtőanyag. Szakemberek szerint ez annak köszönhető, hogy a tűzifával tudjuk a legnagyobb hőenergiát előállítani, méghozzá a legkedvezőbb áron. Ehhez azonban nem mindegy, milyen fát választunk. Cikkünkben most annak jártunk utána, milyen fával érdemes fűteni, hogyan kell azt tárolni.

Első lépés a vásárlás, amit érdemes megfontolni és jól körüljárni. Napjainkban már az interneten is számtalan helyről vehetünk fát, azonban legyünk elővigyázatosak, nehogy csalókba ütközzünk. Számtalan olyan esetet hallani, hogy jó minőségű száraz fa helyett nagyon magas víztartalmú, frissen vágott fát adnak el. Törekedjünk arra, hogy ellenőrzött minőségű fát vegyünk.

Persze a tűzifa esetében is igaz, hogy akkor járunk a legjobban, ha helyi termelőtől (erdőgazdálkodók) vagy helyben működő kereskedőtől vásárolunk, hiszen kisebb lesz a szállítási költség (ami a környezet mellett a pénztárcánknak is kíméli) és probléma esetében később is könnyen megtalálható a kereskedő. A Tűzifát okosan telephely keresőfelületén (ami a weboldal alapbeállítása) megadhatjuk a lakhelyünket, valamint azt, hogy hány kilométeres körzetben keressük az erdőgazdálkodók, kereskedők telephelyeit. Az eredményeket listázza a felület, de megjeleníthetjük térképen is. Ha már tudjuk, milyen tűzifát szeretnénk vásárolni, akkor a fatermék kereső funkciót érdemes használni, ahol a tűzifa feldolgozottságára, kiszerelésére (például sarangolt vagy ömlesztett konyhakész) kereshetünk rá.

Mennyiért vásároljak?

Korábban még erdész szakembereknek is komoly kihívást jelentett, ha különböző tűzifa hirdetések árait össze akarták hasonlítani egymással. A Tűzifát okosan online piactéren ezért az árak tömör köbméterben szerepelnek, ami egy 1x1x1 méteres tömör fakocka mennyiségét jelenti. Emellett a hirdető megadja azt is, hogy milyen formában (méteres, aprított, hasított, kalodába rakott, stb.) szállítja majd ki a megvásárolt faterméket. Azon persze nem szabad meglepődni, hogy a konyhakész, hasított, 25 centiméteres tűzifa tömör köbméterre vonatkozó ára magasabb, mint a méteres, sarangolt tüzelőé, hiszen a feldolgozásnak többletköltségei vannak. (Ezt természetesen megspórolhatjuk, ha van kedvünk, időnk, motorfűrészünk és egy jó fejszénk. Az otthoni tűzifaaprítás a tapasztalatok szerint garantáltan minden izomcsoportot megmozgat, azonban nagy odafigyelést és megfelelő védőeszközök alkalmazását igényli!)

Milyen méretben, avagy kuglizott vagy hasított fát rendeljek?

A méret kérdése akkor merül fel, ha feldolgozott (kuglizott, hasított) tűzifát vásárolunk. A megválaszolásához meg kell mérnünk a tüzelő berendezés tűzterének méreteit. Túl kicsire darabolt fát ne vegyünk, mert „hamarabb ellobban”, de kerüljük a túl hosszút is, mert csak a kezünket „verjük le” a fa bekészítésénél, és ha már ég a tűz, nem lesz lehetőségünk bűvészkedni a rárakásnál.

Régebbi vagy kisebb kályháknál a 25 centiméteres, újabb kályháknál, kisebb kandallóknál a 33 centiméteres, míg a faelgázosító kazánoknál, nagyobb tűzterű kandallóknál az 50 centiméteres fahasábméret a megfelelő. Ha bizonytalanok vagyunk, rendelés előtt mindenképpen mérjük meg és próbáljuk ki a méretet.

Milyen fával tüzeljek?

A különböző fafajcsoportok (keménylombos, lágylombos, fenyő) fűtőértéke és ára jelentősen eltér egymástól. A lágylombos és fenyő fafajok mindig olcsóbbak, hiszen fűtőértékük is alacsonyabb. Ellenben nagyobb tároló helyre van szükség és többször kell a tűzre is rakni, ha ezekkel fűtünk. Fafajcsoporton belül a választás már inkább ízlés dolga, bár vannak kisebb különbségek. A bükknek vékony a kérge, kevés a hamuja, ha viszont nem teljesen száraz, könnyen gombásodik és befülled a tárolás ideje alatt. A tölgynek jó az illata, a csernek szép a lángja, magas a fűtőértéke, akárcsak a gyertyánnak, amit viszont nehezebb hasítani. Egyes fafajok fűtési tulajdonságairól a Nébih EUTR vásárlói információs oldalán elérhető Tűzifát csak okosan kiadványában további részletes adatok olvashatóak.

Kerüld a frissen kivágott, nedveset!

A szakemberek azt tanácsolják, hogy érdemes tavasszal beszerezni a téli tüzelőt. A frissen kivágott fa víztartalma ugyanis meglehetősen magas, ezért érdemes úgy megvásárolni az őszi, vagy inkább a következő évi tüzelőt, hogy a fának legyen ideje kiszáradni. A fának ugyanis sokkal magasabb szárazon a fűtőértéke, hiszen a nedves tüzelőnél az energia jó része a víz elpárologtatására fordítódik. Így a költségek akár 30%-át is meg lehet spórolni!

Ha megvettük, nem mindegy, hogyan tároljuk!

  • Alapvető szabály, hogy óvjuk a fát a közvetlen csapadéktól, nedvességtől!
  • A tároló legyen fedett. Bár nyáron még elfogadható, ha nem fedett, de ősztől már pakoljuk el száraz helyre.
  • A fatárolóban a megfelelő szellőzés kulcsfontosságú. A szabadon járó levegő segíti a fa megfelelő száradását.
  • A teljesen zárt hely nem ideális a tűzifának, mert nem lesz elegendő levegő a száradáshoz. Inkább kiugró vagy féltető alatt tároljuk.
  • Pincében, garázsban vagy rosszul szellőző helyen csak száraz tűzifát tároljunk, ellenkező esetben a fa befülled és egy része elkorhad.
  • A tűzifát “konyhakész” állapotban, felhasogatva rajuk el.
  • Kérgezzük le! Ha a tűzifát méterben, kérgestül hagyjuk, sokkal lassabban szárad, hiszen a kéreg nem engedi át a nedvességet.
  • A farakás alá mindig tegyünk keretet, vagy rácsot támasztékokkal! Így létrejön egy 15-20 cm-es légáteresztő réteg, ami megakadályozza, hogy a fa felszívja a föld nedvességtartalmát, és így az alsó rétegek is megfelelően tudnak szellőzni. A nedves földdel érintkező fa ráadásul jóval előbb korhadásnak indul.
  • A farakás mögött hagyjunk egy 5-10 cm-es levegőrést, ezzel a levegő itt is át tudja járni, egyenletesen szárad, és nem korhad el.
  • Ha lehetőségünk van rá, a tárolót déli irányba tegyük, hogy minél több napsütés érje a tűzifát.

Érdemes külön költeni a tárolásra?

A tűzifa kültéri tárolásánál fontos, hogy óvjuk a fát a nedvességtől. Erre egy fedett terasz is alkalmas, de készíthetünk fedett tárolót is. Ha viszont nem bajlódnánk tároló készítéssel és a teraszunkat se zsúfolnánk tele, akkor vásárolhatunk is erre készült tárolókat, amit a kert vagy udvar bármelyik pontján elhelyezhetünk. Lássuk, milyen áron és hol vehetünk tűzifatárolókat:

  • A Praktiker online kínálatában találunk fahasáb tárolót 19 990 forintért, fenyő alakú fatárolót 14 990 Ft/db áron. Nagyságtól, anyagtól függően.
  • A Bauhaus webshopjában már nagyobb, fedett tárolókat találunk 23 990-82 990 Ft/db áron. Nagyságtól, anyagtól függően.
  • Az OBI online shopjában szintén találunk nagyobb, fedett tárolókat, ezek ára 46 990-251 090 forint között mozog. Nagyságtól, anyagtól függően.
  • A Biano.hu oldalán is találunk tárolót, itt 16 150-147 220 forint között mozog az áruk. Nagyságtól, anyagtól függően.
  • De megnéztük az eMag kínálatát is, a portál adatai szerint tűzifatárolót itt 24 705-69 256 forint között találunk.

Meglepetés a farakásban

Azok, akik kazánnal, kandallóval, kályhával fűtenek, sokszor találják szembe magukat azzal a problémával, hogy bizony kártevők költöznek a farakásokba. Ez nem csak azért jelent problémát, mert esetleg a fában is kárt tesznek, hanem azért is, mert a fával együtt a házba is bekerülhetnek, így ott is elkezdhetik a pusztítást. Szerencsére van néhány módszer,ami csak néhány percet vesz igénybe, és amit érdemes mindig alkalmazni, ha megvásároltunk a téli tüzelőt. Lássuk, mit tehetünk:

  • Tűzifát tároljuk a lakóépülettől távol: A fatuskókat soha nem szabad a ház vagy más épületek mellett vagy közelében tárolni, mert a kártevők könnyen átfúrhatják magukat a lakásba is. Így tehát, ha a fát közvetlenül a ház közelébe helyezzük el, azzal egyenesen beinvitáljuk a rágcsálókat, rovarokat az otthonunkba. Érdemes ezért legalább 4-5 méter távolságot tartani a farakás és az épületek között.
  • Érdemes alátéteket kihelyezni: Ahogy már fentebb említettük, a farakásokat nem érdemes közvetlenül a földre halmozni. Betontömbök, téglák tökéletesen használhatók arra a célra, hogy megakadályozzuk, hogy a fa közvetlenül érintkezzen a talajjal. Azzal, hogy a fa nem érintkezik a földdel, nem csak a kártevők nem fognak hozzáférni, de lesz elegendő tér a szellőzéshez is, így nem fog nedvesedni, rohadásnak indulni a fa.
  • Kerüljük az élő fákat: Ne halmozzuk fel a rakást élő fák közelében vagy alatt, mert az azon élő rovarok, kártevők, bogarak, befészkelhetnek a tüzelőbe is.
  • Soha ne tárolj tűzifát a házban, kazánházban: A tűzifát nem szabad tárolni sem lakásban, sem alagsorban, de még a garázsban sem. Ezek a rakások vonzó menedékek lehetnek a rágcsálók, bogarak számára, így a darabok között megbújva senki nem szeretne velük szembetalálkozni. Éppen emiatt, a tökéletes tárolás erre a kert.
  • Folyamatos ellenőrzés: Érdemes a rakást átrendezni, folyamatosan újrapakolni, ezzel nem csak átfésüljük a terepet és ellenőrizhetjük, hogy jelen vannak-e kártevők, de mindig forgatva könnyebben szárad a nedves fa. Hiszen midig másik darab kerül felülre, más oldalával pakoljuk be újra a rakásba.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

tűzifa

tűzifa vásárlás

tűzifa tárolás

tárolás

tárolási módszer

tároló