Sokba fog kerülni, ha ezt elmulasztod: így téliesítsd még időben a kerti tavat

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Sokba fog kerülni, ha ezt elmulasztod: így téliesítsd még időben a kerti tavat

Eljött a lombhullás, az esőzésekkel tarkított ősz, ideje felkészülnünk a kertünk, benne a hobbitó téliesítésére. Ehhez nyújtunk most segítséget, hogy a tavunkra fordított több százezer forint ne vesszen kárba, és ne kelljen tavasszal a nulláról kezdenünk a szépítését, tovább növelve a költségeinket.

Egy kerti tó számos előnnyel jár, de rengeteg tennivaló is van vele, arról nem is beszélve, hogy a megépítése előtt számos szempontot figyelembe vettünk, hisz alig van olyan területe a kertépítésnek, ahol annyi hibát követnének el, mint a kerti tó esetében. Ráadásul rengeteg pénzt húzunk ki a saját zsebünkből, ha nem járunk el körültekintően, és később nem fordítunk elég figyelmet a tóra, nem gondozzuk az évszaknak és az időjárásnak megfelelően.

Jómagam igyekeztem visszafogni a költekezést, és mi saját kezűleg építettük meg a tavat, tehát ez is költségcsökkentő volt. Akkoriban, hat éve 350 ezer forint volt a 10 köbméteres tó összköltsége, most nagyjából félmillióból jönne ki ugyanez. Még a szűrőt is mi csináltuk hordóból, több szűrőréteg került bele, a hordót pedig beástuk a csobogó mögött a homokdombba, amit szintén én készítettem, rá köveket tettem, növényeket ültettem. A szivattyún nem szabad spórolni, visszaemeli a vizet a csobogóhoz. Igyekeztem úgy megcsinálni a környezetet, hogy vadregényes tavacskának tűnjön

- osztotta meg Kontér Ildikó a HelloVidékkel a saját kerti tavuk építési költségeit.

Így téliesítsük a tavat lépésről lépésre

1. Víz tisztítása

Amikor tartósan 10 Celsius fok alatti hőmérsékletet mérünk tavunkban, érdemes elkezdenünk a téliesítését. Ebben az időszakban már általában a fákról lehullottak a levelek. A tóba hullott leveleket távolítsuk el, mivel azok a vízbe süllyedve gázokat termelhetnek, ezek nem tesznek jót sem a növényzetnek, sem a halaknak. A nagyobb szennyeződéséket egy hálóval könnyedén eltávolíthatjuk. 2-3 évente, a tél beállta előtt érdemes tavunkat leengedni, így eltávolíthatjuk belőle a moszatokat, algákat, amelyek elszínezik a vizét. A víz leengedése után hagyjuk tavunkat néhány napig száradni, de ha halainkat el tudjuk helyezni, akár egész télen szabadon hagyhatjuk kerti tavunkat. Kiszedhetjük belőle a köveket, akár fóliát is cserélhetünk.

2. Gondoskodjunk a halakról

Tavunk megtisztítás után, vagy akár előtte is gondoskodhatunk arról, hogy azokat a halakat, amelyek nem bírják a hideget, kimenekítsük a tóból és elhelyezzük egy belső akváriumba. Ezt is általában akkor szükséges megtennünk, ha már tavunk vize tartósan 10 fok alá süllyedt, vagy nem elég mély a tavunk - ez helyenként egy-másfél méteres mélységet jelent - a halak elteleléséhez. A hőmérséklet csökkenésével a halak aktivitása is lecsökken. Lehúzódnak a tó aljára, mozgásuk lelassul, készülnek a télre. Ez a víz hömérsékletének 8-10°C hűlésekor - kisebb tavaknál hamarabb, a nagyobbaknál valamivel később - következik be. Ekkor az etetésüket is be lehet fejezni, nincs rá szükségük. Ilyenkor a halak nyugalomra vágynak, érzékenyek mindenféle külső hatásra, lehetőleg ne zavarjuk őket, ezalatt a pár hónap alatt legfeljebb 1-2-szer etessük meg őket.

3. A növényekre is figyeljünk

A kerti tó annál jobb állapotban telel át, minél kevesebb szerves anyag kerül bele ősszel és télen. A tavat körülvevő parti lombhullató növényzetet vissza lehet vágni, különösen a víz fölé hajló ágakat, így a lomb nem a vízbe fog hullani. Amennyiben fák vannak a tó közelében, a lombhullás idejére egy lombfogó hálóval le lehet takarni a vízfelszínt. Nem túl esztétikus, de annál praktikusabb megoldás, mert általában a lomb nagy része az első fagyok után egy-két hét alatt lehullik. A lombhullás végén a levelek a hálóval együtt gyorsan és egyszerűen eltávolíthatóak. Egy ilyen 6x10 méteres háló 11000 Ft körül kapható, kisebb méretben jóval olcsóbban.

A növényekről így gondoskodjunk

  • Hagyd abba a növények táplálását szeptember közepén.
  • Döntsd el, hogy mely növényeket szeretnél átteleltetni és melyek azok, amik tavasszal lecserélhetők. A kisebb vízfelszínen lebegő növényeket például elég körülményes egész télen bent tartani, és nem kerül olyan sokba lecserélni őket, mint a nagyobb dísznövényeket.
  • Távolíts el minden nem hidegtűrő növényt. Ezeket nem szabad a vízben megrohadni hagyni. Ha szeretnéd megmenteni őket, akkor egy vízzel teli műanyag kádban megteheted ezt.
  • A hidegtűrőbb növényeket a vízikert legmélyebb részére kell áthelyezni az extra védelem érdekében. Távolíts el minden elhalt levelet és virágot, és metszd vissza őket néhány centivel a talajszint fölé, mielőtt áthelyeznéd őket. Ezen kívül bentre is beviheted őket, szobanövényeknek, ha helyet tudsz biztosítani számukra (a gyékényeket ne merítsd teljesen víz alá).
  • A hidegtűrő vízililiomokat a kertben hagyhatod, de a trópusi fajtákat érdemes házon belül elhelyezni.
  • A növények kiválogatásakor a vízfelszínen lebegő felesleges darabok akár a komposzthalomra is rákerülhetnek. Érdemes azonban körültekintően kezelni a terjedésre hajlamos növényeket, mint például a gázlókat, amik képesek áttelelni a komposztban, és ezzel később sok kellemetlenséget okozhatnak.

A halak (aranyhalak és koi pontyok) érdekében így járj el

  • A hideg víz lelassítja a halak anyagcseréjét, ezért ritkábban lesz szükségük táplálékra. Érdemes ezen kívül alacsony fehérjetartalmú tápra váltani, hogy elkerüljük az ammónia felgyülemlését a vízben. Miután a víz 15,5°C alá csökken, kezdjük el alacsony fehérjetartalmú, vagy tavaszi/ősziként jelölt táppal etetni őket és ne adjunk többet nekik, mint amennyit azonnal el tudnak fogyasztani. Az etetéseket teljesen felfüggeszthetjük, amikortól a halak már nem jönnek fel a felszínre táplálékért.
  • Ha a víz télen befagyhat, akkor meg kell akadályozni, hogy az egész felülete teljesen megkeményedjen. A növényeknek és a halaknak oxigénre van szükségük, még a jég alatt is. Ezt többféleképpen is megoldható.
  • Az igazán kemény teleket tapasztaló területeken nem érdemes bekapcsolva hagyni a pumpákat, mert a csövek befagyhatnak, a motor pedig leéghet, és a folyamatos fagyás és olvadás és az ezek által okozott tágulás és összehúzódás során eltörhet. Ilyenkor érdemes kitakarítani a pumpát és a szűrőket is. Pumpa hiányában szükségünk lesz néhány úszó jégtelenítőre vagy befagyásgátlóra. Léteznek akkumulátoros, elektromos és napelemes készülékek is, azonban az utóbbi opciót csak akkor használjuk, ha elegendő napfény érheti a működéshez. Ha halak is vannak a tóban, akkor egy levegőztetőre is szükség lesz.
  • Ha a káros gázok nem tudnak eltávozni és a halak életét veszélyeztetik. Ezért halastavak esetében a gázcseréhez léket kell biztosítani. Ez történhet lékfúrással, vagy befagyásgátló - sekélyebb tavak esetében tófűtő - berendezés alkalmazásával.

Tótechnika

A szűrőrendszer téli üzemeltetése lehetséges, de nem javasolt. Amíg a víz mozgásban van, nehezen fagy meg, a mechanikai szűrés működik és a visszafolyási ponton a tó nem fagy be, így a lék is biztosított. Fagyok esetén egy váratlan pár órás áramszünet azonban kellemetlen meglepetést okozhat. Nem érdemes kockáztatni a szűrőnk megfagyását, egy jó szűrő ugyanis 25000 forinttól 150000 forintig terjedő áron vásárolható meg, a tó méretétől és egyéb kiegészítőktől függően, és akkor az UV-C lámpát még nem is számoltuk hozzá.

Ilyenkor, ha valaki 1-2 napig nincs otthon, mire hazaér, könnyen egy szétfagyott szűrő fogadhatja. A csőben a víz megfagy, és talán csak tavasszal olvad ki, a szivattyút le kell állítani. A szűrőtartályt ilyenkor víz és jégmentesíteni csak valamilyen fűtőberendezés elhelyezése után lehet.

Szűrőrendszer:

Javasolt a a szűrőrendszer víztelenítése még a fagyok előtt. A tószivattyúk jellemzően a fagyhatár alatt vannak elhelyezve, a leállítást követően nincs velük tennivaló. A fagyhatár felett elhelyezett szivattyúkat ki kell venni a tóból, és egy vödör vízben fagymentes helyre rakni.

A tószűrők jellemzően szivacsszűrők. A szűrőszivacsnak egyetlen negatív tulajdonsága van: ha megfagy, csökken az élettartama. Ezért a szivacsok száraz, fagymentes helyen teleltetésével az élettartamuk jelentősen megnövelhető. A szűrőházból a vizet el kell távolítani, és a csapadék bejutását megakadályozni, mert a házat a jég szétnyomhatja. A szűrőházon az ürítőcsapokat - amennyiben vannak - nyitva kell hagyni.

Levegőztető:

A levegőztető működtetése késlelteti a tó befagyását, amennyiben a berendezés fűtőtt helyiségben van elhelyezve, akár egész télen át, vagy a tó teljes befagyásáig üzemeltethető.

Víz alatti világítás:

10°C vízhőmérséklet alatt lehetőleg ne kapcsoljuk be, ezzel az izzó élettartama növelhető.

Tófólia

A fóliát - különösen ha PVC - védeni kell a jég nyomásától. A hidegben megkeményedett fólia a jégnyomás hatására megrepedhet, és az ilyen sérülések nem tartoznak a garanciális hibák körébe.

A jég káros hatásának kiküszöbölése:

1. Fagytestek: a tóban elhelyezett fagytesteket a jég össze tudja nyomni, ezzel csökkentve a fóliára jutó nyomást. Ilyen, főleg műanyagból készült fagytesteket már 2600 forinttól vásárolhatunk.

2. Befagyásgátló vagy tófűtő: a berendezés folyamatosan léket tart a tavon, így megelőzhető a teljes felület befagyása, és csökkenthető a kialakuló jégnyomás.

A szivattyús kerti tó jégmentesítő télen a mélyebb zónából érkező melegebb víz folyamatos felszínközelbe emelésével megakadályozza a kerti tó felszínének teljes befagyását -20C fok-ig. Rendkívül alacsony áramfelhasználású, 5 W a fogyasztása, az ára 17000 forint körül mozog.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kerti tó

téliesítés

tótechnika

hobbitó