Hatalmas károkat tud okozni ez a kártevő: így védhetjük meg a kertünket

Agrárszektor   
  Megosztom
Hatalmas károkat tud okozni ez a kártevő: így védhetjük meg a kertünket

Növényeink sok boldog, szép pillanatot okozhatnak nekünk, emellett igazi ékei lehetnek otthonunknak. Védelmük éppen ezért is fontos, ám sokszor a legnagyobb igyekezet ellenére is megtámadhatják őket betegségek vagy esetleg kártevők. A liszteskékkel is meggyűlhet a bajunk, hiszen amilyen aprók, akkora galibát tudnak okozni. A természetesség, mint minden esetben fontos, így ne kezdjünk el fejetlenül a vegyszerek után nyúlni és a vakvilágba fújkálni. Az Agrárszektor cikkében összegyűjtött néhány tuti tippet, amiknek segítségével nem kell gázmaszkban lennünk otthon, ha a zöldjeinket ellepték a nemkívánatos vendégek.

Még mielőtt a dolgok mélyére ásnánk, nézzük, hogy mik is azok a liszteskék? Az üvegházi molytetű vagy liszteske gyakori kártevője az üvegházaknak, fóliasátraknak, károsíthatja a szobanövényeket, főként nyáron a konyhakertben is nagy károkat tud okozni. A kifejlett rovar körülbelül 1 mm hosszú, fehér, lepkeszerű és a levél fonákján él, egyben itt is károsít, ahogy lárvái és bábjai is. Petéit szintén a levél fonákján rakja le, tehát valóban nem egy kellemes látogatóról van szó, érdemes távol tartani tőlük a növényeinket. Lássuk, hogy hogyan tehetjük!

Permetezzünk természetes módon

Az egyik legegyszerűbb mód, ha erősebb vízsugárral próbáljuk meg eltávolítani őket, amit akár egy slaggal is megtehetünk - írja a balconygardenweb. Ha biztosra szeretnénk menni, adhatunk egy kis folyékony szappant is egy gallon vízhez, majd azt permetezzük rá a növényünkre. 3 naponta elvégezhetjük ezt a műveletet, amíg meg nem szabadulunk a liszteskéktől.

Tartsuk tisztán a lombozatot

Szűrt vízzel átitatott nedves, puha ruhával, ronggyal töröljük le a levelek és szárak felső és alsó részét, így tisztán tarthatjuk a zöldjeinket. Ráadásul segít abban is, hogy megszabaduljunk a liszteske tojásaitól (ha vannak). Ha akadnak sérült levelek is, óvatosan távolítsuk el, és rakjuk bele őket egy műanyag zacskóba, mert az aljukon lehetnek a tojások, így mindenképp érdemes megszabadulni tőlük.

Jöhet a karantén

Nem kell megijedni, természetesen nem nekünk kell karanténban lennünk, hanem a fertőzött növényünknek. Ha tehát fertőzést veszünk észre, akkor izoláljuk el az érintett növényt/növényeket, és tartsuk távol őket legalább 2-4 hétig a többitől.

A porszívó ereje

Egy kisebb méretű porszívó segítségével óvatosan el tudjuk távolítani a liszteskét, arra viszont ügyeljünk, hogy nehogy kárt tegyünk a zöldjeinkben! Ha ez megtörtént, ürítsük ki a zsákot és tegyük egy kültéri szemetesbe.

Használjunk ragadós, sárga lapokat

Ezeket a csapdákat valószínűleg senkinek sem kell már bemutatni, számos helyen találkozhattunk velük. Jó hír, hogy ezek ellen a kártevők ellen is alkalmazhatjuk, hiszen a sárga szín vonzza őket.

Rovarölő szappan

Erősebb fertőzés esetén alkalmazzunk rovarölő szappant, amit akár mi magunk is elkészíthetünk: 1-2 evőkanál kasztíliaszappant és fél teáskanál étolajat keverjünk el egy gallon vízben. Jól keverjük össze és permetezzük a növény érintett területére. Kerti növények esetében közvetlenül naplemente előtt vagy kora reggel alkalmazzuk, szükség esetén pedig ismételjük meg.

Próbáljuk ki a neem olajat

A neem olaj nagyon hatékony lehet a liszteskék ellen. Készítsünk levélpermetet ellenük úgy, hogy egy teáskanál neem olajat 1 liter vízben elkeverünk. Ezután jól rázzuk fel, és vigyük fel a lombozatra, és hetente egyszer vagy kétszer 2 hétig ismételjük meg.

Tartsunk ilyen növényeket

A legegyszerűbb módja a védekezésnek, ha olyan növényeket termesztünk, melyek taszítják a liszteskéket. Ilyen például a petrezselyem, a bazsalikom, a menta, a koriander, a metélőhagyma, a hagyma, a kapor vagy a körömvirág.

Fényvisszaverés

Valamilyen fémes anyaggal, például alufóliával takarjuk le óvatosan a talajt. A fényvisszaverő anyag zavaró ezeknek a rovaroknak, így távol lehet őket tartani.

Használjunk hamut

Tegyünk fahamut az érintett növényekre és a környező területekre, ahol felbukkantak a kártevők, a hamu pillanatok alatt kiszárítja és megfojtja őket. Ez a trükk a levéltetvek és lisztbogarak elleni védekezésben is segíthet.

Szódabikarbóna

Adjunk hozzá 1/3 teáskanál szódabikarbónát, 6-7 csepp folyékony szappant és fél teáskanál növényi olajat fél liter meleg vízhez. Jól keverjük össze, és permetezzük oda, ahol az liszteskéket észleltük. Rövid időn belül megszabadulhatunk így tőlük.

A tejpor nem csak a kávéba ideális

Adjunk hozzá 3-4 teáskanál tejport egy liter vízhez, és permetezzük az érintett területekre. 1:1 arányban vízzel hígított tejet is használhatunk akár.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

agrarszektor

növényvédelem

kertvédelem