Elképesztő: több tucat, hazánkban őshonos mérgeskígyót engedtek szabadon

HelloVidék   
  Megosztom
Elképesztő: több tucat, hazánkban őshonos mérgeskígyót engedtek szabadon

Két élőhelyen, összesen 50 rákosi viperát engedtek szabadon. A munkánk azonban ennyivel még nem ér véget, hiszen ezt követően is folyamatosan figyelemmel kísérik a csak Magyarországon előforduló, rendkívül ritka mérgeskígyók sorsát.

A rákosi vipera megőrzéséért életre hívott LIFE program egyik célja, hogy a születésüktől a Rákosivipera-védelmi Központban nevelkedett kígyók elfoglalhassák helyüket a természetben, ezért különleges pillanat, amikor szabadon engedik őket - számoltak be róla a természetvédők.

Július végén a Felső-Kiskunságban két, előzetes vizsgálataink alapján alkalmasnak tűnő élőhelyi feltételeket biztosító gyepterületen összesen 50 rákosi viperát engedtek szabadon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen. Az egyik helyszín olyan terület, ahol magvetéssel gyeprekonstrukciót végzett a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, hogy növényfajokban gazdagabb, szerkezetileg változatosabb, összességében a rákosi vipera számára kedvezőbb élőhely alakuljon ki - írta a Kiskunsági Nemzeti Park.

Hogy a frissen elengedett viperák minél könnyebben tudjanak alkalmazkodni az új környezethez, a megszokott szabadtéri terráriumaikban búvóhelyet biztosító, kerámiából készült mesterséges telelőüregekből élőhelyenként ötöt előre letelepítettünk. Ezekbe az üregekbe helyeztük el a legalább 3-4 éves ivarérett egyedeket, akik között vemhes nőstény példányok is voltak. A mesterséges üregek fölé gyepszint magasságú védőhálók is kerültek, melyek távol tartják a ragadozókat az üreg bejáratának környékéről, hogy az élőhelyet még nem ismerő, eleinte bizonytalan állatok a ragadozóktól védve fedezhessék fel környezetüket. Ezt a védelmet próbáltuk időszakosan a teljes területre is kiterjeszteni, ezért az első hónapban önkénteseink reggeltől estig a területen tartózkodtak és puszta jelenlétükkel távol tartották a kígyókra veszélyt jelentő ragadozókat.

- közölték.

Az elmúlt közel 20 évben összesen 723 rákosi vipera került 10 természetes élőhelyre a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság és a Kiskunsági Nemzeti Park területén.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

rákosi vipera

kiskunsági nemzeti park