Érkezhet az első havazás: mutatjuk hol és mikor várható

Pénteken érkezhet az első havazás - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán. Az előrejelzés szerint a havazásra az Északi-középhegység területén lehet számítani.
Azt írták: csütörtökön és pénteken északi, északkeleti széllel további néhány fokkal hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, emellett pénteken mediterrán ciklon is kialakul Magyarországtól délnyugatra.
Emiatt az északkeleti megyékben kedvezővé válnak a feltételek ahhoz, hogy az érkező csapadék halmazállapota elsősorban az Északi-középhegység területének egy részén, továbbá esetleg az Észak-Alföldön is átváltson átmeneti jelleggel havas esőre vagy hóra
- tették hozzá.
Az előrejelzés szerint pénteken nyugat, délnyugat felől egyre többfelé ismét elered az eső, de Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, továbbá a hegyekben az eső mellett havas esőre, illetve hóra is számítani lehet.
Közölték: a hegyek mellett inkább csak a legészakabbi tájakon van esély néhány centiméteres hórétegre, de az sem marad meg.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)