Ezt a legtöbb kutyatartó rosszul tudja: sok kiskedvenc imádja, pedig tilos neki adni

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Ezt a legtöbb kutyatartó rosszul tudja: sok kiskedvenc imádja, pedig tilos neki adni

Az infláció és az energiaválság nehéz helyzet elé állítják a kutyatartókat, hiszen a minőségi kutyatápok akár a korábbi ár két-háromszorosába kerülnek idén, és jelentősen megemelkedtek az állatorvosi költségek is. Ezek után nem csoda, ha próbálunk kitalálni alternatívákat, akár ha csak a jutalomfalatok pótlására jobb híján. Jutalomfalatként vagy a táp dúsítására olykor kiválóak bizonyos zöldségek vagy gyümölcsök is, de van néhány közöttük, amelyektől óvakodnia kell a gazdiknak, mert még véletlenül sem adhatják a kutyusnak! Mutatjuk, melyek a jó fajták, és melyek azok, amiket semmilyen körülmények között ne engedjünk, hogy a kutyák elfogyasszanak! 

A válságban sajnos növekvő tendencia, hogy vannak, akik nem tudják már etetni a kutyájukat, és az utcára teszik őket, jobb esetben egy menhelyen találnak nekik helyet. Az előbbi magatartást nem nagyon kell túlragozni, az utóbbinak talán van olyan aspektusa, ami esetektől és élethelyzetektől függően talán megérthető. A Mancs a Szívben Állatvédő Egyesület salgótarjáni telephelyén egymást érik a mentett állatok, de nincs ez másként az ország többi menhelyén sem.

Saját bőrünkön érezzük az áremelkedések anyagi vonzatát. A 10 kilós száraztáp majdnem a duplájára emelkedett, 3200 forint helyett ma már 5000 forintba kerül. Ugyanígy a macskaalom, a különböző eszközök és kiegészítők is drágábbak. A termény ára még ennél is nagyobb mértékben nőtt, eddig 75 forintot fizettünk egy kiló kukoricáért, most akár 190-et is

- fogalmazott Paróczai Katalin, az egyesület tagja.

A kisállatbolt-tulajdonosok is érzik a válságot, kevesebben járnak hozzájuk, mint egy éve, és akkor is az olcsóbb kategóriájú tápot választják. A jutalomfalat pedig tényleg luxuscikké vált 2023-ra.

2022. január eleje óta eddig már háromszor kellett árat emelnünk, ami már jóval meghaladta a kiszámított infláció mértékét. A száraztápok márkától függően 30-50 százalékot is emelkedtek január óta, a jutalomfalatoknál érhető tetten a legdrasztikusabban a drágulás, egyes termékek ára mostanra 100 százalékot nőtt. Van olyan macskaalom, amelyiknek a nagy kiszerelését néhány hónapja még 6 ezer forintért értékesítettem, most már én sem veszem meg annyiért a nagykerben, de van olyan fajta, amelyik már 13 ezer forintba kerül, a szilikát almok ára nagyon elszállt

- ecsetelte még ősszel Máté Péter a debreceni Nyami-Hami kisállat-kereskedés üzletvezető tulajdonosa a HelloVidéknek.

Az állatorvosi rendelők is rákényszerültek áraik emelésére, hiszen nekik is ki kell termelniük a rendelők rezsijét, arról nem is beszélve, hogy a gyógyszerek, kiegészítők, orvosi kellékek ára is mintegy 40 százalékkal nőtt. És akkor még ott vannak a fizetések az alkalmazottaknak.

Jelentősen nőttek a kisállatok kezelési költségei 2021-hez képest már 2022-ben is, ahogy a kenyér, az alapvető élelmiszerek ára is. A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök beszerzési ára is megemelkedett, ezzel pedig a kezelés költsége is. Minden rendelőben más-más árak vannak, de az biztos, hogy a korábbi áraikhoz képest mostanra legalább 30-40 százalékkal mindenütt nőttek, az ország teljes területén a kisállatok kezelési költségei. De ezen túl az áruházakban is magasabb áron adják a hordozókat, tápokat, fekhelyeket, kutyaruhákat, tulajdonképpen mindent

- mondta el Dr. Kórik Csilla, a debreceni Vezér Állatcentrum állatorvosa.

De jöjjön végre, amire mindenki kíváncsi! Íme azok a gyümölcsök és zöldségek, amelyekből négylábú kedvencünk is lakmározhat, valamelyikből többet, valamelyikből csak mértékkel. És itt a tiltólista, melyek azok, amiket messziről kerüljön el a kutya az egészsége érdekében!

Íme a jó zöldségek és gyümölcsök listája

Alapvetően nem tiltólistásak a zöldségek és a gyümölcsök a kutyák számára, de mivel ez egy igen tág fogalom, most tisztázzuk, melyek azok, amelyek kifejezetten javallottak néhanapján, és melyek azok, amelyek soha nem kerülhetnek fel négylábú kedvencünk étlapjára.

1. Alma

Ez az a gyümölcs, ami hazánkban széles körben elérhető télen-nyáron, az ára sajnos igencsak megnőtt 2023 januárjára, de egy barab még mindig olcsóbb, mint egy csomag 100 garmmos, valóban minőségi jutalomfalat. Hisz ez utóbbi ára már 1400-1900 Ft között mozog.

Az alma rostokat, A-vitamint, C-vitamint, omega-3 és omega-6 zsírsavakat, flavonoidokat és polifenolokat tartalmaz, és éppolyan egészséges a kutyák, mint az emberek számára. Arra figyeljünk, hogy a magokat a magházzal együtt távolítsuk el, mert bár kis mennyiségben, de mérgező hatású cianidot tartalmaznak, amivel az emésztőrendszerük – a miénkkel ellentétben – nem tud megbirkózni.

2. Banán

Tipikus téli gyümölcs, ilyenkor mi is többet fogyasztunk belőle, mint nyáron, és eljött az a paradox helyzet, hogy manapság még az almánál is olcsóbb a szupermarketekben. Magas kalóriatartalma miatt nem javasolt sokat adni belőle, de gond nélkül falatozhat belőle kutyusunk időnként egyet-egyet, akár felaprítva is. Magas a kálium, vitamin, biotin, rost és vastartalma, ami kedvencünknek is jó.

3. Narancs

A tél másik slágergyümölcse, ami a legtöbb szupermarketben 550-600 Ft körüli árért már kapható, így kijelenthetjük, olcsóbb sok almafajtánál. Nem mellesleg kiváló C-vitamin, kálium- és rost forrás. Az állatorvosok viszont azt javasolják, hogy ne adjunk kutyánknak többet néhány gerezdnél. Azokat is úgy, hogy teljesen meghámozva és magtalanítva, csak a rostokat adjuk.

4. Görögdinnye és sárgadinnye

A görögdinnye tele van értékes tápanyagokkal, A-vitaminnal, C-vitaminnal, B6-vitaminnal és káliummal. Ez a gyümölcs kutyabarát választás a meleg napokon is, hiszen nagyrészt vízből áll. Igaz, most nincs szezonja, de ha kockákra vágva lefagyasztod, hűsítő nasiként lepheted meg vele kedvencedet nyáron.

Tele vannak tápanyagokkal, vitaminokkal, rostokkal és vízzel. Fontos viszont, hogy először távolítsuk el a héjat és a magokat, mivel bélburok-elzáródást okozhatnak, de egyébként biztonságos a kutyák számára. Rengeteg A, B-6 és C vitamint, valamint káliumot tartalmaz, a görögdinnye 92 százalék víz, ezért nagyszerű módja annak, hogy a kutyát meleg napokon hidratáljuk. A sárgadinnyének viszont magas a cukortartalma, ezért ne adjunk sokat belőle, különösen a cukorbeteg vagy túlsúlyos kutyáknak.

5. Kék áfonya és vörös áfonya

Mivel antioxidánsokban gazdag, az áfonya egészséges kiegészítő elem lehet a kutyák étrendjében is. Ha azonban kisebb termetű a kedvenced, mindenképp aprítsd fel neki, hogy kizárd a fulladásveszély lehetőségét. Igaz, ennek a gyümölcsnek elég borsos az ára, de ha csak egy-egy szemet adsz a kutyusnak, akkor beleférhet a családi büdzsébe, a kutyus pedig hálás lesz érte.

A szárított és nyers vörös áfonya is biztonságos és hasznos a kutyák számára. Természetesen, ha megeszi ezt az enyhén savanyú gyümölcsöt. Mint sok más gyümölccsel, úgy az áfonyával is óvatosan kell bánni, mert ha túleszi belőle magát a kutya, hasfájást, gyomorrontást okozhat neki.

6. Barack

Kis mennyiségű darabolt őszibarack kiváló A-vitamin és rost forrás, és még a fertőzések elleni küzdelmet is segítheti. Ugyanúgy mint a többi csonthéjas magú gyümölcsök, a barack magját sem eheti meg a kutya a cianid tartalma miatt. Mindaddig amíg mag nélkül kapja a kutya a barackot tökéletes nyári csemege lehet – viszont konzerves barackot ne adjunk kutyánknak, hiszen azok általában tele vannak cukros szirupokkal.

7. Körte

A körte nagyszerű nasi lehet kutyánknak, mert magas a réz, a C és K vitamin és a rost tartalma. Egyes kutatások azt állítják, hogy a körte fogyasztása 50 százalékkal csökkentheti a stroke kialakulásának kockázatát. Csak győződjünk meg róla, hogy a körté apró darabokra vágja, és először eltávolítja a magokat, mivel a magok cianidot tartalmaznak.

8. Málna

A málna nagyon finom valamint olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek nagyszerűek a kutyák számára. Alacsony a cukor és a kalória, de magas a rost, a mangán és a C-vitamin tartalma. A málna különösen jó az idős kutyáknak, mert gyulladáscsökkentő tulajdonságainakköszönhetően csökkentheti az ízületi fájdalmakat és gyulladásokat. 10-15 szemnél azonban ne adjunk többet egyszerre.

9. Eper, vagyis szamóca

Az eper tele van rostokkal és C-vitaminnal. Ezzel együtt olyan enzimet is tartalmaznak, amely segíthet a kutya fogainak fehérítésében/tisztításában. Magas cukortartalmú gyümölcs, ezért ügyelj arra, hogy egyszerre ne adj sokat.

7. Sárgarépa

Bizonyos zöldségek szintén biztonsággal adhatók a kutyáknak. A sárgaréparépa például egészséges rágcsálnivalóként szolgálhat a kölykök számára, és a felnőtt kutyák fogainak is jót tesz. Az állatok fogyaszthatják nyersen és főve is, de persze csak mértékkel.

8. Uborka

Az uborka különösen jó a túlsúlyos kutyák számára, mivel kevés szénhidrátot, zsírt vagy olajat tartalmaz, és még a kutya energia szintjét is növelheti. K, C és B1 vitaminokkal, valamint káliummal, vassal, magnéziummal és biotinnal van tele.

9. Spárga

A spárga fogyasztása elsősorban magas rosttartalma miatt előnyös, ami kedvezően hat a kutyák emésztőrendszerére. Feltéve, hogy megfőzöd, mert nyersen nehezen tudják megemészteni. Most nincs szezonja, de kora tavasszal tehetsz vele egy próbát.

10. Spenót

A spenót szuper antioxidáns, vas- és K-vitamin-forrás, így beilleszthető a kutyák étrendjébe is. Igaz, magában a kutyák se rajonganak érte, akárcsak a kisgyerekek, de a tápjukhoz keverhetünk belőle. Fogyasztása elősegíti az immunrendszer működését és megnöveli az energiaszintjüket.

11. Tök

Az állatorvosok székrekedésre és emésztési problémákra is javasolják a tököt, de adagolására nagyon oda kell figyelni, mert nagyobb mennyiségben már hasmenést okozhat. Ugyanakkor jó hír, hogy az ára legalább kedvező az előbb felsoroltakhoz képest.

12. Brokkoli

Magas a C-vitamin és a rosttartalma, viszont alacsony a kalóriatartalma, ezért tökéletes kiegészítője lehet az étkezéseknek. Lehetőleg darálva, pépesítve adjuk a kutyáknak, mert a brokkoli virágát egyes kutyák nehezen emésztik, így gyomorirritációt okozhat nekik.

13. Kelbimbó

Megoszlanak róla a vélemények, hiszen képes sok bélgázt okozni, ami viszont nem tesz jót a kutyának. Kis mennyiségben és nem túl gyakran viszont a tápanyagok és antioxidánsok miatt kiegészítésként adható.

14. Zöldbab

A zöldbabban sok értékes tápanyag – rostok, ómega-3 zsírsav, A-vitamin, C-vitamin, K-vitamin, folsav, magnézium, kalcium, vas és kálium – található, ami a hasznára válhat egy fejlődésben lévő kutyának. Vannak gazdik, akik ezért napi szinten adagolnak belőle a kölyköknek. Ha te is kipróbálnád, fontos, hogy véletlenül se adj hozzá sót, sem ételízesítőt. Amit még tudni kell róla, az az, hogy mivel intenzív bélgázképződést okoz, így kis mennyiséget adjunk csak, és figyeljük a kutyánk reakcióját. Nem mindegyikük gyomra viseli el ezt a zöldséget.

15. Zeller

Az A-, B- és C-vitaminok mellett sok hasznos tápanyagot tartalmaz, melyek elengedhetetlenek az egészséges szív működéséhez, valamint segíthetnek a daganatos betegségekkel szembeni harcban. Ha ez még mind nem lenne elég, a rossz szájszagot is enyhíti.

16. Édesburgonya

Nem olcsó zöldség, de néhány jutalomfalatnyi azért belefér, de az is gazdaságos, ha a tápjába keverünk belőle. Az édesburgonya olyan hasznos tápanyagokat tartalmaz, mint a rostok, a béta karotin és a B-6 és C-vitaminok. Hámozva és szeletelve, reszelve, pépesítve is adhatjuk neki.

Tiltólistás zöldségek, gyümölcsök

1. Avokádó

Míg az avokádó egészséges táplálék lehet a kutyatulajdonosoknak, egyáltalán nem adható a kutyáknak. Az avokádó héja, magja és levelei persin-t tartalmaznak, amely gyakran okoz hányást és hasmenést a kutyáknál. A gyümölcs húsos belsejében nincs annyi persin, mint a növény többi részében, de a kutyák számára az is soknak bizonyul.

2. Cseresznye

A mag körül levő húsos rész kivételével a cseresznye cianidot tartalmaz, és toxikusak a kutyák számára. A cianid meggátolja a sejtek oxigénszállítását, ami azt jelenti, hogy a kutya vérsejtjei nem tudnak elég oxigént kapni. Ha a kutyád eszik a cseresznyét, figyelned kell, ha kitágult pupillái, légzési nehézségei és vörös ínye van, rögtön menjetek állatorvoshoz, mivel ezek a cianidmérgezés jelei lehetnek.

3. Szőlő

A szőlő is és a mazsola is roppant mérgezőek a kutyák számára függetlenül nemtől, kortól és fajtától. Valójában a szőlő olyan mérgező, hogy akut veseelégtelenséghez vezethet. Semmilyen feltétel alatt ne adjunk a kutyának szőlőt vagy mazsolát!

4. Gomba

Míg az 50 000 gombafajta közül csak 50-100 ismert mérgezőnek, ezek viszont valóban kárt okozhatnak a kutyákben, akár halált is okozhatnak. A tenyésztett és mosott gombák rendben lehetnek, de biztonságosabb teljesen elhagyni és óvakodni, mint utólag sajnálkozni és bánkódni.

5. Hagyma

A vöröshagyma, a póréhagyma és a metélőhagyma egy olyan növénycsalád része, amely Allium néven ismert. Ezek minden tagja mérgező a legtöbb háziállat, különösen a macskák és kutyák számára. A hagyma a kutyáknál hányást, hasmenést, gyomorfájást és hányingert is okozhat.

6. Zöldborsó

Megoszlanak a vélemények, de szerintünk inkább kerüljétek. Annyi sok más fajta hasznos zöldség van amellyel ki lehet váltani, nem érdemes kockáztatni.

7. Burgonya

A nyers burgonyát a kutyák szervezete nem tudja hasznosítani, ezért jobb, ha kerüljük. Emellett gyomorfájást is okozhat nekik még főzve is, ha sokat esznek belőle. Szerencsére nem is nagyon szeretik.

8. Paradicsom

Bár a paradicsom érett gyümölcse (a piros rész, amelyet általában az emberek fogyasztanak) a kutyák számára általában biztonságosnak tekinthető, a zöld növényi részek egy toxikus anyagot tartalmaznak, melyet solanin néven ismerhetünk. Bár a kutyának nagyobb mennyiséget kellene enni belőle ahhoz, hogy igazán ártalmas legyen, mégis jobb, ha a paradicsomot egészen kiiktatjuk az étrendjéből.

Azonnal fordulj állatorvoshoz, ha ezt tapasztalod!

A mérgezés leggyakoribb tünetei a rendellenes pulzus, szívritmuszavarok, a hasmenés, hányinger rohamok, étvágytalanság, koordinációs problémák, remegés, majd halál. Bármely enyhébb tünet esetén azonnal forduljunk állatorvoshoz, ne bagatellizáljuk el a dolgot.

Ha túl hidegnek érezzük a testrészeket, valamint kipirosodtak, megduzzadtak, esetleg szövetnedvek jelentek meg, minél hamarabb melegebb helyre kell vinnünk háziállatunkat. Fagyás következtében jégkristályok képződhetnek a kutya vérében, melyek károsíthatják az ereket és artériákat is.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

helllovidek

kutyatartás

kutyatartók

gazdik

állateledel

zöldségek

gyümölcsök

tiltólista