Elképesztő égi jelenséget láthatunk: mutatjuk, mikor kell az eget kémlelni

HelloVidék   
  Megosztom
Elképesztő égi jelenséget láthatunk: mutatjuk, mikor kell az eget kémlelni

Február 21-én alkonyat után, egészen pontosan 18:05 perckor a hajszálvékony, mindössze 34 órás holdsarló felett hét fokkal ott ragyog majd a Vénusz, felette pedig újabb négy fokkal a Jupiter fog pompázni - számolt be róla a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Mint mondták, már önmagában a holdsarló is megérne egy külön esti programot, de így, az égbolt királyával és királynőjével kiegészülve Káprázatos látványban lesz részünk.

Ahogy a portál írja, a látvány megéléséhez nem kell semmilyen segédeszköz – elég, ha a nyugati horizont fölé szegezzük a tekintetünket, és élvezzük az együttállás szépségét.

A jó hír, hogy esőnapot is szerveztek nekünk az égiek, ha a 21-i programba beleszólna az időjárás, akkor sem maradunk hoppon: 22-én az égi füzér ha kissé átrendeződve is, de újra megjelenik. Ekkor az esti, nyugati égbolton 18:15-kor a Vénusz és a Jupiter egymástól mindössze 7,5 fokra lesz látható, közéjük pedig körülbelül félúton beékelődik az ekkor már 8%-ban megvilágított, az előző napinál jóval határozottabb sarlót produkáló Hold. Ezt akkor sem szabad kihagyni, ha az előző este jól sikerül

- emelték ki a szakemberek.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

jupiter

vénusz

hold

együttállás

égi jelenség

svábhegyi csillagvizsgáló