Több megyében irtják a szúnyogokat: itt a lista, ezeken a helyeken extrém rossz a helyzet

Az elmúlt hetekben az ország számos pontján alakultak ki a csípőszúnyogok számára megfelelő vizes élőhelyek. A lassan melegedő időben a folyók és tavaink mentén egyre nagyobb számban jelennek meg a szúnyoglárvák - írta közleményében a Katasztrófavédelem.
A következő napokban 7550 hektárnyi területen végeznek légi és földi biológiai kezeléseket. A szakemberek légi úton juttatják ki a biológiai készítményt a Tisza teljes szakaszán, valamint a Körösök mentén, míg a Duna felső szakaszán, Győr-Moson-Sopron és Pest vármegyében földi járművekről dolgoznak. A Balaton nádasaiban szintén légi úton végeznek gyérítési munkákat. A szúnyoglárvák ellen használt készítmények az alkalmazott dózisban más élőlényekre nem hatnak.
A napokban várható a Duna vízszintjének tetőzése, a szakemberek szerint az előzetesen vártnál magasabb vízállásra lehet számítani. Ennek következtében további szúnyoglárva-tenyészőhelyek kerülnek víz alá, ami a következő hetekben is szükségessé teszi a szúnyogok elleni védekezést.
Otthonunkban is sokat tehetünk a szúnyogártalom ellen, fontos a ház körüli kisebb vizeket lefedni, kiönteni, rendszeresen cserélni. Egy-egy vízzel teli virágcserépben, vödörben, gumiabroncsban, eldugult ereszben százával, akár ezrével fejlődhetnek szúnyogok. Az esővízgyűjtő hordókat ajánlott szúnyoghálóval lefedni, a ház előtti árkokat pedig rendben tartani, hogy ne tudjon benne hosszabb ideig megállni az esővíz. A ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy plakátot és egy tájékoztatót készített, amely az alábbi linken érhető el!
- írták a sajtóközleményben.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)