Különös lakót rejtett a fészek: madarak helyett kiscicák foglalták el a kényelmes zugot

Az uráli bagoly fészkelését mestereséges költőládákkal segítjük elő. Mivel ezekbe a magasra kihelyezett ládákba nem lehet belelátni, ezért a tetejükre egy tükröt erősítünk, és ezen keresztül tudjuk leellenőrzni, hogy van-e benne fészkelés - kezdte beszámolóját a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága.
Mint írják, a tavaszi ellenőrzések során az egyik ilyen mátrai költőládánál azonban nagy meglepetés érte kollégáikat, uráli bagoly ugyan nem volt benne, de egy nőstény vadmacska foglalta azt el.
A minap visszaellenőrizve a költőládát már a cseperedő kismacskákat lehetett látni a tükrön keresztül. Egészen ritka eset, hogy vadmacska mesterséges odúban szaporodjon, ám ez is felhívja arra a problémára a figyelmet, hogy nagyon kevés a hazai erdőkben az idős fa, melyekben nagy méretű természetes odúk keletkezhetnének
- írta posztjában az igazgatóság.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)