Elképesztő kincsre akadt a szőlősgazda: eltitkolta a hatóságok elől, nagyot bukott rajta

A korsókat, tálakat, poharakat először egy görög gyapjúkereskedő vásárolta meg potom áron, aki Pesten kívánt szerzeményén túladni. Mivel az aranyra igényt tartott az a földesúr is, akinek birtokán megtalálták, az ügy a pesti városbíró, Boráros János elé került, aki összegyűjtötte a tárgyakat, de a lelet valamennyi darabját már nem sikerült megmentenie. (A Petőfi híd pesti hídfőjénél, a Boráros téren álló emlékoszlop tetején látható Varga Imre Bikafejes ivócsanak című alkotása, a kincs egyik darabjának kőből faragott, nagyított mása.)

Mivel a leletre rábukkanó szőlősgazda a kincs létét eltitkolta a hatóságok elől, nem kapta meg a megtalálónak járó jutalmat.

Felesége többször is Bécsbe utazott, hogy a pénzt kikönyörögje, ekkor tett vallomásaiból derült ki, hogy a kisebb tárgyakat - fülbevalók, edénytöredékek - beolvasztották, erre utal, hogy a leltárban szerepel egy aranyrúd is, illetve saját ékszereket készítettek belőle, néhány tárgyat elrejtettek, ezek soha nem kerültek elő. A leletegyüttes tartalmazott egy elkallódott keresztet is, amely ma könnyebbé tehetné a kincs eredetének meghatározását.

Ahogy az a magyar kincsekkel abban az időben általában megtörtént, ez is Bécsben kötött ki: I. Ferenc utasítására a császári és királyi Régiségtárba került, ma a bécsi Szépművészeti Múzeumban (Kunsthistorisches Museum) őrzik. A lelet 23 darabból áll, összsúlya csaknem tíz kiló, akad köztük korsó, füles edény, tálka, pohár, kehely. A tárgyak többféle műhelyből származnak, és többféle felirat díszíti őket - görög, görög betűs török, török rovásírás, megfejtetlen írás, sőt még értelem nélküli rajz is.

A készlet számos darabja gazdagon díszített, formájában egyedi, és kivételes művészi értéket képvisel.

A kutatók először a feliratokból próbálták megoldani a rejtélyt, később történeti szempontokat is figyelembe vettek, majd a régészeti-művészettörténeti megközelítés kapott hangsúlyt. Abban megegyezés látszik kialakulni, hogy a kincs keletkezése a 8-10. század közé tehető és hogy nem sírleletről, hanem hosszabb idő alatt összeállt, összeállított kincsről van szó.

Az első feltevés szerint a kincs a 9. században a területet birtokló dunai bolgárokhoz köthető. Ezen elmélet kidolgozói ugyan nagyszerű tudósok voltak, de teljesen járatlanok a Kárpát-medence történetében és régészetében, ráadásul hasonló lelet sem a középkori Bulgária, sem az Alföld területéről nem került elő.

László Gyula elmélete szerint a 10. századi honfoglalóké volt a kincs, amelyet ő két részre bontott: a fejedelem és a fejedelemasszony készletére. Ennek viszont az mond ellent, hogy a nagyszentmiklósi kincs díszítése nagyban eltér a honfoglalás kori leletekétől és ábrázolásmódja is idegen ezektől.

A harmadik elmélet a 8. századi avar eredet mellett érvel. Erre utal az edénytípusok analógiája, ornamentikája, s hogy a lelet az avarok szállásterületén került elő, valamint nekik volt elkészítéséhez szakértelmük és aranyuk (amit Bizánctól kaptak adó fejében). A feltételezés szerint a tárgyakat hosszú idő alatt állították össze, majd a frank és bolgár támadások elől rejtették el, de tulajdonosa már nem tudta ismét birtokba venni őket. Legújabban radiokarbon izotópos vizsgálat igazolta, hogy a lelőhelyen az újkori talaj alatti szint a 8. századból származik, ami újabb érv a későavar kori eredet mellett.

A számos bizonytalansággal övezett aranykincslelet tárgyait Magyarországon először 1884-ben állították ki a budapesti Magyar Ötvösmű Kiállítás alkalmából, majd a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulóján, 2002-ben volt ismét látható Budapesten. 2016-ban a szegedi Móra Ferenc Múzeumban nyílt kiállítás, amelyen a leletegyüttes 20. század elején készült galvanoplasztikai másolatát mutatták be a nagyközönség számára.

Címlapkép: Getty Images