5+1 tuti megoldás az őszi levéltetű-invázió ellen: így működik a vegyszermentes módszer
Meglepő lehet, de ezek a parányi élősködők 20-30 naponta szaporodnak, egyszerre akár 100 utódot is képesek világra hozni, amik aztán már egy hét után „családot” alapítanak, szaporodnak tovább és tovább. Ennek fényében könnyű belátni, hogy a levéltetűfertőzés futótűzként terjedhet a hobbikertekben, ha észleljük a problémát, szinte azonnal cselekedni kell! Szerencsére van néhány módszer, amellyel megszabadulhatsz a levéltetvektől, és ezek közül sok nem igényel vegyszereket, amelyek károsíthatják a kert ökoszisztémáját.
Néha a legapróbb kártevők okozzák a legnagyobb bosszúságot - ezt minden hobbikertész tudhatja, akinek a kertjében felütötte már a fejét a levéltetű. Ezek az apró zöld rovarok ugyanis alig nagyobbak egy 2–3 milliméternél, mégis szívesen telepednek meg a kertedben, ahol telhetetlen nedvszívásukkal őrült módon károsítják a növényeket.
Ilyenkor ősszel párzanak
Tavasszal és nyáron a nőstények szűznemzéssel, párzás nélkül is szaporodnak, ilyenkor ősszel más a helyzet - ilyenkor egymás társaságát is keresik. A nyári családalapító anyák (meg nem termékenyített nőstények) egy-egy nap legfeljebb 20 petét raknak általában fásszárú növények rügyeire, kérgük repedéseibe.
Egy év alatt aztán 10-12 nemzedékük is felnő, ezért is szinte egész tenyészidőszak alatt oda kell figyelni rájuk.
A levéltetvek szívó kártevők, elsősorban a növények fiatalabb részeit szívogatják, ezért a hajtások végein figyelhetjük meg őket először. Szívós aknamunkájuk nyomán a levelek torzulnak, nem tudnak növekedni a hajtások, és így terméskiesést okoznak. Nagy veszélyt jelentenek azzal is, hogy több 100 féle vírus terjesztenek, amelyek ellen nem tudunk hatékonyan védekezni!
Levéltetvek jelenlétére utal a növényeinken látható hangyák tömege is, melyek terjesztik a tetveket, és fogyasztják azok ürülékét, a mészharmatot. Ezen a mészharmaton telepszik meg egy gomba is, a korompenész, amelytől feketévé válnak a hajtásvégek, ezért nem tudnak fotoszintetizálni – de erről korábban itt írt a HelloVidék.
Szerencsére van néhány módszer, amellyel viszonylag könynen, és biztonságosan megszabadulhatunk a levéltetvektől, és ezek közül sok nem igényel vegyszereket, amelyek károsíthatják a kert ökoszisztémáját.
Hogyan védekezhetünk hát a levéltetvek ellen?
Ha a levéltetvek megjelennek valamelyik növényen, nem kell rögtön bevásárolni permetszerekből. Vannak olyan természetes módszerek, amelyek bevethetőek a kártevők ellen, ráadásul a háztartásban található szerekkel is hatékonyan fel lehet lépni ellenük. Ilyen például az ecet, szódabikarbóna és más, minden konyhában és fürdőszobában megtalálható anyagok alkalmazása, bár ezeket jellemzően csak a kisebb, könnyebben elérhető növényeknél lehet használni, egy nagyobb bokrot vagy fát már nem lehet kezelni velük.
Most a RealSimple cikkét hívjuk segítségül, lássuk az ő szakértőik milyen hathatós megoldásokat javvasolnak:
1. Növények lemosása
Egyszerűnek tűnik, de az egyik legkézenfekvőbb megoldás, ha lespricceljük a növényeket egy slaggal – javasolja Annette Hird, az Easy Urban Gardens kertészeti szakértője. Az ilyenfajta fürdő nemcsak környezetbarát megoldás, de remek frissítőként is szolgálhat a növényeink számára.
2. Fertőzött területek metszése
A fertőzött, levéltetves részek lemetszése szintén segíthet kordában tartani a levéltetveket, főként akkor, ha még nem az egész növény érintett az invázióban – tanácsolta Dr. Ngan Nguyen Rawlings, a ScottsMiracle-Gro globális ellenőrzési vezetője.
3. Jótékony rovarok bevetése
A biológiai védekezés egy természetes és környezetbarát módja a levéltetvek elleni harcnak. Bishop szerint érdemes elgondolkodni azon, hogyan kezelné maga a természet a problémát.
A levéltetvek a tápláléklánc legalján helyezkednek el, így sok természetes ellenségük van. A fülbemászók, a katicabogarak és a darazsak mind levéltetvekkel táplálkoznak, és gyorsan megoldhatják a problémát.
– nyilatkozta, a szakember.
Dr. Rawlings szerint bizonyos virágok és fűszernövények, például édeskömény, lándzsásmenta és édes alyssum ültetése természetes módon vonzhatja ezeket a jótékony rovarokat. Ha viszont nem sikerül ezeket a hasznos rovarokat kellő mennyiségbe a kertünkbe csalogatni, online vagy helyi kertészeti központokban meg is vásárolhatjuk őket, aztán már csak annyi a dolgunk van, hogy szabadon engedjük őket.
4. A fiatal és sérülékeny növények védelme
A palánták, fiatal növények és a betegségből lábadozó növények letakarása szintén segíthet a levéltetvek elleni védekezésben.
A sorköztakarók megvédik a növényeket, miközben beengedik a levegőt, fényt és nedvességet, de távol tartják a kártevőket. Arra azonban ügyelj, hogy az érett, beporzásra szoruló növényeket ne takarjuk le teljesen
– mondja Dr. Rawlings.
5. Házi készítésű permetszerek is bevethetőek
Egy másik természetes módszer a levéltetvek ellen, ha saját olajos permetet készítünk. Ehhez keverjünk össze ¼ csésze mosogatószert egy csésze növényi olajjal (pl. repce vagy napraforgó), és tegyük egy szórófejes flakonba. Rázzuk fel jól, és permetezzük a növényekre.
Az olaj megfojtja a levéltetveket, míg a mosogatószer segít, hogy az olaj megtapadjon rajtuk. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne legyenek katicabogár nimfák a növényen, mert azokat is elpusztíthatja.
– magyarázta Hird.
5+1. Növeld a kerted "biztonsági rendszerét", és ültess kártevőirtó növényeket!
Rengeteg olyan zöldség, dísznövény és fűszernövény akad ugyanis, amely például az illatával, aromájával elriasztja a kártevőket - írja a balconygardenweb.com. Könnyen elűzheted ezzel a módszerrel például a levéltetveket, de akár szúnyogriasztóként is alkalmazhatsz bizonyos növényeket. Mutatjuk is néhányat, amikkel szintén távol tarthatod a betolakodó károkozókat:
- A körömvirág: amellett, hogy élénk és vidám virágaival díszíti a kertet, az egyik legjobb kártevőriasztó növény. Erős illatot bocsát ki, ami taszítja a levéltetveket és a szúnyogokat, ezáltal pedig elriasztja őket az egész kerttől.
- A bazsalikom: nemcsak a konyhában érdemes használni, hanem a kertben is segíthet nekünk a kártevők távol tartásában. Olyan illóolajokat tartalmaz ugyanis, amelyek elriasztják a legyeket, a szúnyogokat és a levéltetveket is. A bazsalikom erős illata elrettenti ezeket a kártevőket, amelyek így biztosan nem fertőzik majd meg a növényeinket.
- A levendula: illatát rengetegen szeretik, ezért sok kertnek csodás kiegészítője. Amellett, hogy szép a megjelenése, nem sokan tudják, de számtalan kártevőt képes elriasztani. A levendula olyan illatot bocsát ki, ami habár az emberek számára kellemes lehet, a legyek és szúnyogok kifejezetten utálják. Így tökéletes természetes kártevőriasztóként szolgálhat a kertünkben.
- A menta: élénk illata nemcsak frissességet ad a kertnek, de képes távol tartani tőle a kártevőket is. Olyan illóolajokat tartalmaz, ami kifejezetten taszító a hangyák, levéltetvek, szúnyogok és egerek számára. Ezek a kártevők elviselhetetlennek tartják a menta aromáját, ezért biztosan elkerülik majd a kertünket.
- A krizantém: nem csak élénk színei miatt kiváló választás a kertbe, hanem természetes rovarölő tulajdonságaiért is. Ez a virág olyan erős anyagot tartalmaz, amely például a csótányok, hangyák, kullancsok ellen is hatékony, megzavarja a rovarok idegrendszerét, mozgásképtelenné teszi őket, és sokszor a pusztulásukhoz vezet.
- A rozmaring: egy illatos és sokoldalú gyógynövény, amely nemcsak kulináris előnyökkel bír. Aromás illata taszítja a szúnyogokat, így kártevőirtásra is tökéletes választás a kertbe. A rozmaring erős illata elfedi más növényekét, amelyeket így kevésbé találnak és pusztítanak majd meg a kártevők.
- A petúniák: élénk, trombita alakú virágaikkal nem csak látványosak és díszítők, de kiváló kártevőriasztók is. Tökéletes természetes elrettentők az olyan kártevők ellen, mint például a levéltetvek. A petúniában jelenlévő specifikus vegyületek nem túl kedvezőek a kártevők számára, ezáltal elriasztják őket a kertből.
- Fokhagyma: az egyik leghatékonyabb rovarriasztó növény. Habár a konyhában is szuper alapanyag, a kertben is nagy hasznát vehetjük, tökéletes ugyanis a levéltetvek és csigák távol tartására. A fokhagyma egy olyan vegyületet tartalmaz, amely erős illatot ad a növénynek, ez pedig taszítja a kártevőket, érdemes tehát a fontos haszonnövényeink közelébe ültetnünk belőle párat.
- A metélőhagyma: nemcsak az ételek ízesítésére alkalmas, de kitűnő kártevőriasztó is. A jellegzetes illata elrettentő az olyan kártevők számára, mint például a levéltetvek. A növényben található vegyületek megzavarják a rovarok érzékszervi rendszerét, megnehezítve számukra, hogy megtalálják azokat a növényeket, amelyekkel valójában táplálkozni akarnak.
- A kapor: habár inkább a konyhában használjuk, kártevőirtásra is tökéletes a kertben a kapor. Olyan hasznos rovarokat vonz, mint a katicabogarak, amelyek például a levéltetvek természetes ellenségei. Azáltal, hogy a kapor miatt jótékony rovarok jelennek meg a kertben, könnyedén fenntarthatjuk annak kiegyensúlyozott ökoszisztémáját, ráadásul a kártevők is természetes módszerrel vannak távol tartva. A kapor emellett bizonyos helyzetekben jótékony csapdanövény is lehet, ami azt jelenti, hogy úgy termesztjük, hogy eltereljük vele a kártevők figyelmét, és elcsábítjuk őket a fő növényüktől a kaporra.
- A hagyma: nagyon hatékony a kártevők elriasztásában, a benne található vegyületek természetes rovarirtó szerként működnek, így távol tudjuk tartani vele a kertünktől például a levéltetveket. A hagyma erős illata elfedi más növényekét, így megnehezíti a kártevők számára, hogy megtalálják a valós célnövényeiket.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)