Rémisztő látvány a vidéki kertben: most kiderül, kell-e tartanunk az óriási lénytől

Mi ez az óriási lepke?

Európában májusban jelennek meg az első példányok a folyófűszenderek közül, de jellemzően júniusban és július elején, majd augusztus végén és szeptemberben láthatóak. Egész évben tart a vándorlásuk, de ősszel láthatóak a legnagyobb példányszámban, amikor a frissen kikelt példányok is rajzanak az idősebb példányokkal.

Vándorlepke. Nagy területeket bejár, hosszú időn keresztül akár 50 km/óra repülési sebességre is képes.

A lepkék nappal valamilyen szilárd felületen maradnak, fatörzseken, kerítéseken, falakon, de akár a földön is. Szürkésbarna, összezárt szárnyaival betakart teste szinte láthatatlanná teszi a környezetében. Általában egyedül, ritkán párban pihennek. Főleg alkonyatkor táplálkoznak, a virágok előtt lebegve, hosszú pödörnyelvükkel szívogatják a nektárt. Szinte fáradhatatlanul egyik virágról a másikra szállnak, sem a sötétedés, sem az eső, de még a szél sem tudja elrettenteni őket. A fény is nagyon vonzó számukra. Érzékenyek a hidegre, ezért kevés báb éli túl a telet.

Mit tudhatunk még róla?

A folyófűszender, más néven szulákszender, a rovarok osztályába, a lepkék rendjébe, ezen belül a szenderfélék családjába tartozó faj. Nevét hernyójának magyarországi fő tápnövényéről, az apró szulákról (népies nevén folyófű, folyondár) kapta.

Elterjedését tekintve a Paleartktikum déli része, a trópusi Ázsia, Ausztrália (főleg Tasmania), Észak- és Közép-Afrika lakója. De egész Európában elterjedt faj, mint ahogy Magyarországon is mindenütt megtalálható, viszont Európában nem telel át, évente rendszeresen bevándorol. A Földközi-tengert átrepülve érkezik a Kárpát-medencébe, és ha kedvez az időjárás, egészen Izlandig repül.

Meleg domb- és hegyoldalakon, virágos réteken, mezsgyéken, káposztaföldeken található meg, főként ahol tápnövényei megtalálhatóak, sűrű erdőkben viszont nem. Nagy területeken fordul elő, nem veszélyeztetett faj, de pontos egyedszáma nem ismert, mivel főként a nyár elején berepült példányokat számolják, és ez évről évre nagy változékonyságot mutat. Ősszel mindig gyakoribbak, jelentősen többen vannak a nyáron kikelt nemzedékszám miatt. Magyarországra dél felől érkeznek, általában május körül jelennek meg az első példányok, és kora ősszel érik el a legnagyobb egyedszámot.

Tartani tőlük nem kell. Az imágók hosszú pödörnyelvükkel szívogatják a virágok nektárját, a hernyók pedig levelekkel táplálkoznak, pl: apró szulák, sövényszulák, saláta. Az édesburgonya levelét is kifejezetten kedvelik.

Hatalmasra nő, könnyen felismerhető

Imágója átlagosan 80 mm hosszú, szürke alapszínű. Elülső szárnyai szürkésbarnák, hamuszürkék, feketén márványozottak. Hátulsó szárnyai fakó kékesszürkék, négy fekete harántsávval csíkozottak, melyek közül a két középső közel fut egymás mellett. Legfeltűnőbb a potroha, melyet fekete, és sötét rózsaszínes, vöröses keresztsávok díszítenek. Pödörnyelve több mint 10 cm hosszú. A hímek elülső szárnymintázata díszes, bonyolult mintázatú, a nőstényeké szinte egyszínű, halvány cirkás mintázattal. Torukon két kék színű kitinpamacs. A nőstények gyakran nagyobbak, mint a hímek.

Magyarország egyik legnagyobb szenderfaja.

A zöld hernyók testén és fején fekete mintázat látható, a szelvények oldalán 1-1 fekete folttal. Ferde oldalvonalai okkerszínűek, felül fekete szegélyűek. A barna színváltozatúak hátán három világosabb sáv látható, potrohszelvényein oldalt, hét ferde, fekete sávval, torszelvényein pedig okkerszínűekkel. Fekete légzőnyílásait sárga gyűrű veszi körül. A fekete színváltozat fő rajzolati eleme sárga hosszanti vonal, vagy vonalak a háton. Mindenféle színváltozatú hernyó feje kicsi, farrészén fekete, vagy piros-fekete szarvacska található. Bábja fényes, mahagóni színű, 50-60 mm hosszú, 12 mm széles, a nyelvtok kb. 13,5 mm hosszú, a kremaster erős, hegyes. Az ormányszerű tokban a nagyon hosszú pödörnyelve fejlődik.

Szaporodását tekintve a nőstények egyesével, több helyre, akár 200 petét is rakhatnak, általában a tápnövények leveleinek fonákjára.

A majdnem gömbölyű, fényes, zöld peték a lepke testhosszához viszonyítva igen aprók: 1,15 mm x 1,30 mm. A peték burka 10-15 nap alatt nyílik meg. A kikelő hernyók először a burkot eszik meg, majd kis pihenés után a tápnövény leveleit fogyasztva táplálkozni kezdenek. A növény bármely részén megtalálhatóak, napközben általában a gyökerek között rejtőznek. Ha veszélyt észlelnek, testüket oldalra fordítják, karikába hajtják, hogy kisebb méretűnek tűnjenek.

A hernyók rendkívül lassúak, csak annyit mozognak, míg az aktuálisan elfogyasztott levélről átmásznak egy másikra. A hernyók éjjel táplálkoznak, júliustól szeptember végéig tart a teljes kifejlődésük. Kifejlett állapotban igen nagyméretűek. A nedves, puha talajba 10-20 cm mélyre beásva magukat egy laza szövésű gubóban bábozódnak be.

Kikelésük után rögtön megkezdik a délre való vonulásukat Afrikába, ott párzanak, majd a visszatértük után a nőstények lerakják a petéiket.

Inváziós, de nem jelent gondot?

A Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság korábbi kiadványában írnak arról, hogy egy-egy terület faunája – így lepkefajegyüttese is – sosem tekinthető kőbe vésett, állandó, statikus állapotúnak, mindig is benne van a dinamikus változás lehetősége. Ugyanígy teljes mértékben kikutatni, föltárni is lehetetlen, hiszen a faunisták, kutatók aktivitása véges, a mintavételek sosem érhetik el a teljes feltárást, minden egyes faj legkisebb népességének feltárását, feltérképezését. Mindehhez jön még az egyes fajok „belső” tulajdonságainak, adaptációs képességének – akár hirtelen, ugrásszerű, vagy lassú – változása, új élőhelytípusok megjelenése, mások fokozatos eltűnése, visszaszorulása. Ezek együttes hatásaként folyamatosan tűnnek el fajok, szorulnak vissza, míg mások újonnan jelennek meg, időszakosan vagy tartósan megtelepszenek. A természetes folyamatokon túl (pl. a vándor fajok megfelelő körülmények közt fellépő, természetesnek tekinthető „inváziója”) az antropogén hatások következtében tapasztalható klímaváltozások hatásával és bizonyos – invázióra hajlamos – fajok kereskedelmi utakon történő, véletlen (vagy direkt) terjedésével is számolnunk kell manapság.

A Soproni-hegyvidéken viszonylag rendszertelenül figyelhetők meg vándorlepkék, természetesen például a folyófűszender (Agria convolvuli), gammabagoly (Autographa gamma), bogáncslepke (Vanessa cardui) és több, az országban gyakori, rendszeres vándorlepkén (pl. sárgafű-bagoly – Noctua fajok) kívül. Alkalmanként előfordul a sávos szender (Hyles livornica), ismertek régebbi adatai az oleander szendernek (Daphnis nerii), a halálfejes lepke (Acherontia atropos) pedig újabban szintén előkerült Sopron belvárosából.

Adventív és invaziós lepkefajokból a hegyvidéki klíma miatt viszonylag kevés faj telepedett meg, közülük legjellemzőbb az óriás termetű tölgy-selyemlepke (Antheraea yamamai), amely hegyvidéki kocsánytalan tölgyesekben és az Asztalfő hűvös bükköseiben egyaránt megtalálható. A Soproni Egyetem Botanikus Kertjéből mutatták ki hazánkra először a puszpáng-tűzmolyt (Cydalima perspectalis), amely Kínából importált puszpángcsemetékkel érkezhetett az európai kontinensre, óriási kertészeti károkat okozva már Magyarországon is, főként temetőkben, kertekben, parkokban.

A globális klímaváltozást követő természetes areaexpanzió néhány faj esetében igen látványos, és hatása a hegyvidéki területekre is kiterjedt. Közülük egyik legfeltűnőbb példa a gyapottokbagoly (Helicoverpa armigera), amely korábban csak ritka vándorlepkeként volt ismert, mára viszont helyenként tömeges fajjá vált. Kevésbé gyakori, ám hasonlóképpen országszerte megfigyelhető lett az ibolyásbarna vándorbagoly (Dysgonia algira).

(Kiemelt kép: HelloVidék)