Ezt rontja el nagyon sok magyar: mutatjuk mi az, amit az őszi metszésről tudni kell
Némely gyümölcsfák körül nagy mennyiségben találkozhatunk gyökérsarjakkal. Egy fa kivágása után még több ilyen jelenik meg - írja az Agrárszektor.
Nyár végére a gyümölcsfáink hajtásnövekedése már alábbhagy, mert ilyenkor inkább a gyümölcsnevelésre, majd az érésre koncentrálnak a növények. De vannak kivételek: azok a példányok, melyeken valamiért nincs gyümölcs, vagy azért, mert 6-8 évente szokásos remontálásukat töltik (ez olyan pihenő év, amikor nagyon kevés gyümölcsöt hoz az egyébként jól termő fa is), vagy például a kora tavaszi virágzásúaknál (például kajszi, cseresznye), ha megfagyott a terméskezdemény, akkor a növény - jobb dolga nem lévén és gyümölcs híján - még ilyenkor, nyár végén is növésben lehet.
A gyümölcsfák vegetatív részei, (azaz a lombozat és hajtásképzés) nyáron még két okból lehetnek növekedésben: a vízhajtások és a gyökérsarjak képzésekor.
Vízhajtás ott képződik, ahol ősszel vagy tavasszal vastagabb részt metszettünk le a fáról. Minél vastagabbat, annál több vízhajtás képződik, mivel a fa érzékeli, hogy onnan eltűnt egy ága. Ezt igyekszik pótolni azért, mert minél több levele van, annál több táplálékhoz jut, és annál gyorsabb iramban tud növekedni.
Másrészt nem szeretné, ha az elvesztett ág helyére egy másik fa növesztené be az ágát, tehát a fényért való közdelem miatt is gyorsan kell regenerálódnia a koronának. Továbbá azért is igyekszik ezt pótolni, mert egy vastag ág levágása után megbomlik a korona viszonylagos szimmetriája, ami a fa stabilitását csökkenti, hiszen vihar esetén egy féloldalas fa hamarabb kidől. Ilyen okokból növeszt vízhajtásokat a fa, a csonk alatti részről.
A vízhajtások általában csoportosan megjelenő, hosszú egyenes hajtások. Ezek gyakran a kéreg alatti rejtett, alvó rügyekből hajtanak ki, amelyek alapvetően nem is látszanak, és ilyenkor is csak azért aktiválódtak, mert a metszés miatt szükség lett rájuk. Ha nem metszettünk volna onnan le részt, akkor ezek alvó rügyek maradtak volna, nem hajtanának ki. Előnytelen, ha meghagyjuk a vízhajtások mindegyikét, mert konkurálnak egymással, idővel besűrítik a koronát, és nem sok értékelhető gyümölcs terem majd rajtuk. Azonban, ha csak 1-2 vízhajtást hagyunk meg, és azokat a koronaformával összhangban metsszük, akkor idővel egy ifjított, teljes értékű ág nevelhető ki a belőlük.
Gyökérsarjak a fa körül, és távolabb is
A gyümölcsfák mellett gyakran jelennek meg gyökérsarjak, melyek a fától 1-10 méteren belül, a földből törnek elő, sokszor igen jelentős mennyiségben. Ha ezeket mindet meghagyjuk, az gyengíti a fát, mivel ezek nevelésére is energiát pazarol. Amikor pedig már megnőnek e gyökérsarjak, akkor, konkurenciái lesznek az anyanövénynek, hiszen a földből vizet, tápanyagot ugyanonnan igyekeznek felvenni, ahonnan az anyanövény, valamint - amennyiben ahhoz közel nőttek ki - a fényért való küzdelemben is versenyre kelnek vele és egymással. A gyökérsarjak a gyümölcsfa klónjai, ha egy oltott példányról van szó, akkor az alanynak a klónjai genetikailag teljesen azonosak azzal.
Mivel jó ideig kapcsolat is van köztük a föld alatt - hiszen gyökérsarj, azaz a gyökérből, egy rügyből indul el a hajtás szerencsét próbálni a föld felett - ezért gyomirtó szerrel ne próbálkozzunk ezeket kiirtani, hiszen a gyökérkapcsolat miatt abból jut majd az anyatőnek is.
Lehetséges megoldás, ha fűnyíróval rendszeresen vágjuk a fa körüli területet, így nem tudnak felnőni, megfásodni a felesleges gyökérsarjak. Azonban ezzel nem tüntetjük el a gyökérsarjakat, csak kordában tartjuk. A rendszeresen föld felett levágott gyökérsarj elágazik, így 6-8 hajtásból álló kis csokrokkal lehet később megküzdeni. Jobb megoldás, ha kapával távolítjuk el, ám lehetőleg nem a talajszinten elvágva, hanem úgy csapjunk oda neki, hogy a föld alatt 3-4 centivel érje a vágás.
Még hatékonyabb, ha amikor megjelenik a sarj, ásóval kicsit körbe ássuk, kivesszük a földet, majd így mélyebben ráfogva megpróbáljuk kihúzni, hogy lehetőleg minél mélyebbről szakadjon ki. Mivel ezek a sarjak a nem túl mélyen és a talajszinttel párhuzamosan futó gyökerekből erednek, jó eséllyel tudjuk eltávolítani őket. Ám ha ez nem is sikerül, minél mélyebbről szakad annál jobb, hiszen a sarjon már vannak oldalrügyek, ahonnan újra kihajthat. A rendszeresen kiásott sarjak után idővel csökken a számuk, mert a növény érzékeli, hogy nincs értelme újabbakat létrehozni.
Néha hasznos a gyökérsarj
Ahogy a vízhajtásból koronaág nevelhető a gyökérsarj is lehet hasznos. A gyümölcsfák a jó tulajdonságaik és a fajtaazonosságuk megőrzése miatt általában oltottak. Egy ellenálló, és jó tápanyagfelvevő, de nem túl jó gyümölcsöt hozó alanyra ráoltják a nemest, gyökérnyakba. Így egyesülnek két növény jó tulajdonságai, egy növényben. Az alany adja a strapabíró gyökeret, a nemes a lombozatot és az értékes gyümölcsöt. A Vilmos körtét 1770-ben „találták meg” Angliában, azóta ivartalanul szaporítják, tehát ha ma egy faiskolai árudában veszünk egy ilyen körtefajtát, akkor annak a föld feletti részének minden sejtjének genetikai állománya szinte teljesen megegyezik annak a növénynek a genetikai állományával, melyet 1770-ben találtak, és olyan jónak ítéltek, hogy azóta is ily módon fenntartják genetikai állományát. Ez csak a föld feletti nemes részre vonatkozik, hiszen a gyökér, az alany valamilyen vadkörte.
Szőlőfajtákból is vannak olyanok, melyeket már 1-2 ezer éve tartanak fenn fajta azonosan. Ha egy oltott növény körül jelennek meg gyökérsarjak, azzal nem sok mindent lehet kezdeni, hiszen ha felnevelnénk, akkor az alanyból lenne egy klónuk, tehát egy Vilmos körte esetén a körülötte levő gyökérsarjak az alanynak a sarjai, így ezekből egy nagyon ellenálló, strapabíró, de mini körtéket termő vadkörténk lenne. A régi kertekben napjainkban is található számos „nevenincs” gyümölcsfajta, melyek saját gyökéren vannak, azaz nem oltott példányok.
Ezek sokszor úgy kerülhettek oda, hogy valaki eldobott egy meggymagot, szilvamagot, ami kikelt, megnőtt akkorára, hogy termő korú lett. És a kert tulajdonosa látta, hogy jól terem, sokat és finomat, ezért meghagyta. A magból kelt gyümölcsfák termésének tulajdonságai a szerencsén múlnak, hiszen a „szüleik”, azaz két növény genetikai állományából sokféle előnyös és hátrányos tulajdonságokat is örökölhettek.
Az ilyen gyökérnemes, azaz saját gyökéren lévő gyümölcsök gyökérsarja azonos genetikai tulajdonságokkal rendelkezik, mint az anyanövény, tehát ha az egy jól termő fa, akkor a gyökérsarjából nevelt példány is ugyanolyan jó termő lesz. Ha gyökérsarjból szeretnénk fát nevelni először bizonyosodjunk meg arról, hogy a fa, aminek a gyökérsarjáról van szó, az nem oltott. Ha gyökérnemes, akkor válasszunk ki néhányat a gyökérsarjakból, amelyek a lehető legtávolabb vannak az anyanövénytől, és egymástól is, így kevésbé fogják egymástól elvenni az vizet és a tápanyagokat. A kiválasztott gyökérsarj mindig egy szálas legyen, azaz, ha csoportban nőnek, akkor is csak egyet hagyjunk meg belőle egy helyen.
Az alsó leveleket tépkedjük le, és az alsó elágazásokat is, mert először megfelelő magasságú törzset kell kinevelni, és ha megvan a megfelelő magasság, csak onnantól induljanak az elágazások, a majdani korona ágai. Amennyiben megfelelő helyre nőttek a kiválasztott sarjak, akkor ott is hagyhatjuk őket, és majd ott lesz fa belőlük, így egy ideig gyökérkapcsolatban maradnak az anyanövénnyel, mely segíti őket tápanyagokkal, ezért gyorsabban fejlődnek.
Ha nem jó helyen nőttek ki, akkor késő ősszel, vagy kora tavasszal, lombtalan állapotban ültessük át a gyökérsarjat a megfelelő, számukra végleges helyre. Ebben az esetben a gyökérkapcsolat ugyan megszakad az anyanövénnyel, ám a gyökérsérülések miatt, és az esetleges gyökérmetszés elvégzésének köszönhetően, intenzív növekedésbe kezd a gyökér, így ez a hátránya, hogy már nem kap támogatást az anyanövénytől hamar megszűnik. A gyökérsarjak felnevelésének nem csak fák esetén értelme, például a málnatöveink gyökérsarjak felnevelésével újulnak meg.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)